57. Könnyű megérteni, mekkora népszerűségre tett szert ilyen magatartásával. A senatusi határozatokat meg sem említem, hisz azt mondhatná valaki, hogy azokat kényszerből vagy alázatból hozták meg. A római lovagok közös elhatározásból mindig két napon keresztül ünnepelték Augustus születése napját. Fogadalmat tettek élete biztonságáért, s ezért a rendek évenként egyszer egy pénzdarabot dobtak a Curtius-tóba; január elsején akkor is felvitték neki az újévi ajándékot a Capitoliumra, ha nem tartózkodott Rómában; ezek árából Augustus igen értékes istenszobrokat csináltatott és állított fel különböző városnegyedekben, így például Apolló Sandaliarius, Jupiter Tragoedus és más istenek szobrait. Tűzvész pusztította palatinusi házának felépítésére veteránjai, a decuriák, az egyes tribusokhoz tartozó köznép önként, ki-ki tehetségéhez képest pénzt adományozott; ő azonban ezekből az összegekből valami csekélységet, minden halom pénzből egy-egy denariust vett el csupán. Ha valamelyik tartományból Rómába visszatért, nemcsak szerencsekívánatokkal, hanem énekszóval és zenével fogadták. Gondoskodtak róla, hogy Rómába érkezése napján soha ne hajtsanak végre halálos ítéletet.

58. Az egész nép egyhangúlag a legnagyobb lelkesedéssel ruházta rá „a haza atyja” melléknevet: először a köznép, Antiumba küldött követsége útján. Minthogy ezt nem fogadta el, kis idő múlva Rómában, mikor a színházba belépett, a babérkoszorús ünneplő közönség adott hangot e kívánságnak; végül a senatus a Curiában, mégpedig nem határozattal, nem közfelkiáltással, hanem Valerius Messala szavain keresztül, aki a többiek megbízásából így szólt hozzá: „Szerencsét és békességet neked és családodnak, Caesar Augustus! Ezzel úgy véljük, egyszersmind a hazának is szerencsét és boldogságot kívánunk: a senatus a római néppel egyetértésben a haza atyjaként üdvözöl téged.” Augustus könnyezve így felelt nekik (ezt is változtatás nélkül idézem, mint az imént Messala szavait): „Minden vágyam beteljesült, Egybegyűlt Atyák, így hát mi mást is kérhetnék a halhatatlan istenektől, mint hogy egyetértő megbecsülésetek irántam életem végéig megmaradjon!”

59. Antonius Musa, az orvosa, fáradságos munkával veszedelmes betegségből gyógyította ki; ezért közpénzből szobrot emeltek neki, közvetlenül Aesculapius szobra mellett. Nem egy családfő végrendeletébe foglalta, hogy örököseik vezessenek áldozati barmot a Capitoliumra, és felirat hirdesse előtte: teljesítik atyáik fogadalmi áldozatát azért, hogy Augustus túlélte őket. Néhány itáliai város attól a naptól számította az új évet, amelyen Augustus meglátogatta őket. Sok tartományban városonként nemcsak templomokat és oltárokat, hanem ötévenként ismétlődő játékokat is alapítottak tiszteletére.

60. Minden baráti és szövetséges ország királya egy-egy Caesarea nevű várost alapított Augustus tiszteletére; elhatározták továbbá, hogy az olympusi Jupiternek ajánlott s már rég megkezdett templomot Athénben közös költséggel felépítik, és Augustus geniusának szentelik; országaikat is gyakran elhagyták, és nemcsak Rómában, hanem a tartományokban is római viseletben, királyi jelvények nélkül teljesítettek neki szolgálatot cliensek módjára, ha hivatalos ügyben utazott.

61. Most, hogy előadtam, milyen hadvezér, milyen tisztviselő volt, miként kormányozta békében és háborúban a földkerekséget, átfogó államot, beszélek belső családi életéről is, hogyan s miképpen élt otthon, övéi között, ifjúkorától haláláig. Anyját első consulsága idején vesztette el, Octaviát, a húgát pedig ötvennégy éves korában. A legnagyobb tisztelettel adózott mindkettőnek nemcsak életükben, de haláluk után is.

62. Fiatalon eljegyezte P. Servilius Isauricus leányát, de mikor az első összetűzés után kibékült Antoniusszal, és mindkét hadsereg azt követelte, hogy vezéreiket rokoni kötelék is fűzze egymáshoz, feleségül vette Antonius mostohaleányát, Claudiát, aki Fulvia és P. Claudius házasságából született, s akkor még serdületlen leányka volt; minthogy azonban Augustus Fulviával, hitvese anyjával összeveszett, érintetlenül, szűzen hagyva Claudiát, elvált tőle. Majd házasságot kötött Scriboniával, aki már két consuli rangú férfi felesége is volt, s egyiktől gyermekei születtek. Augustus aztán Scriboniától is elvált, mert - mint maga írja - sértették az asszony kicsapongásai, és nyomban megszöktette Livia Drusillát, Tiberius Nero feleségét, aki pedig éppen gyermeket várt; ezt az asszonyt kitartóan szerette, tisztelte mindvégig.

63. Scriboniától való Julia leánya; Liviától, bármennyire kívánta is, nem született gyermeke: az asszony egyetlenegyszer esett teherbe tőle, de a gyermek idő előtt jött a világra. Juliát, alighogy felserdült, először Marcellushoz, nővére, Octavia fiához adta feleségül, majd Marcellus halála után M. Agrippához, előbb azonban rábírta nővérét, engedje át neki tulajdon vejét; Agrippa ugyanis akkor az egyik Marcellával élt házasságban; gyermekeik is voltak. Aztán Agrippa is meghalt, és akkor Augustus sokáig keresgélt férjnek valót leánya számára a lovagok közül is, végül mostohafiára, Tiberiusra esett választása, akit rákényszerített, hogy várandós feleségétől, gyermekei anyjától elváljon. M. Antonius azt írja, hogy Augustus Juliát először az ő Antonius nevű fiával jegyezte el, majd Cotisóval, a géták királyával, maga pedig ugyanakkor feleségül kérte a király leányát.

64. Julia és Agrippa házasságából Augustusnak három fiúunokája származott, Caius, Lucius és Agrippa, továbbá két leány, Julia és Agrippina. Juliát egy censor fiához, Lucius Paulushoz adta feleségül, Agrippinát nővére unokájához, Germanicushoz. Caiust és Luciust örökbe fogadta - ősi szokás szerint pénzzel-mérleggel megvásárolta apjuktól, Agrippától -, s már igen fiatalon bevonta őket az államügyek intézésébe; majd consullá jelöltette és elküldte őket a tartományokba, hogy látogassák meg a hadseregeket. Leányait és leányunokáit úgy nevelte, hogy még a fonást is meg kellett tanulniuk; nem mondhattak, nem tehettek olyasmit, ami nyilvánosságra vagy a családi napló lapjaira ne kerülhetett volna. Annyira távol tartotta őket az idegenekkel való érintkezéstől, hogy L. Viciniusnak, egy nemesi származású fiatalembernek ezt írta egyszer: illetlen dolog, hogy leánya köszöntésére eljött hozzájuk Baiaeba. Unokáit olvasásra, írásra, de más elemi ismeretekre is maga tanította, és mindennél jobban igyekezett, hogy a gyermekek az ő keze vonását utánozzák; ha együtt étkeztek, unokái mindig a lábainál álló, alsó pamlagokon ültek; úton pedig vagy előtte kocsikáztak, vagy mellette lovagoltak.

65. De hiába táplált szép reményeket utódjairól s nevelésükről, a szerencse istennője elhagyta. A két Juliát, leányát és unokáját, miután jó hírüket erkölcstelenséggel beszennyezték, száműzte; Caiust és Luciust tizennyolc hónap leforgása alatt vesztette el, Caius Lyciában, Lucius Massiliában pusztult el. Ekkor a patríciusok gyűlésén hozott törvény alapján örökbe fogadta a Forumon harmadik unokáját, Agrippát, és mostohafiát, Tiberiust; de Agrippát rövidesen megtagadta, és durva, szilaj természete miatt Surrentumba száműzte. Türelmesebben viselte el hozzátartozói halálát, mint gyalázatát. Caius és Lucius halála nem törte meg olyan nagyon, de mikor leányáról Rómától távol, a quaestor útján tett írásbeli jelentést a senatusnak, szégyenletében sokáig nem járt emberek közé, sőt, az is megfordult a fejében, hogy ne végeztesse-e ki Juliát. Annyi mindenesetre biztos, hogy az idő tájt, mikor Julia egyik bizalmasa, Phoebe, egy felszabadított rabszolganő felakasztotta magát, Augustus azt mondta magáról, hogy szívesebben lenne Phoebe apja. Juliától megvonta nemcsak a bort, hanem minden finomabb dolog élvezetét, megtiltotta, hogy engedélye nélkül akár szabad ember, akár rabszolga meglátogassa; de még így is tudni kívánta, ki a látogató, milyen korú, milyen alakú, arcbőre milyen színű, testén milyen különös ismertetőjelek vagy sebhelyek láthatók. Csak öt év elteltével vitette el leányát a szigetről, s helyezte elviselhetőbb körülmények közé a szárazföldön. De arra semmi áron nem bírhatták rá, hogy véglegesen visszafogadja; mikor pedig a római nép egyre sürgette, azt mondta nagy nyilvánosság előtt, hogy kíván nekik Juliához hasonló feleséget és leánygyermeket. Megtiltotta, hogy unokájának, a kisebbik Juliának gyermekét, aki már a száműzetésben jött a világra, elismerjék és fölneveljék. Agrippát, aki cseppet sem szelídült meg, sőt napról napra féktelenebbé vált, egy szigetre szállíttatta, s még katonaságot is rendelt őrizetére. Határozatot hozatott a senatussal, hogy Agrippa élethossziglan fogságban maradjon, és valahányszor említés történt róla vagy a két Juliáról, sóhajtva idézte: Bár ne születtél, vagy pusztultál volna te nőtlen. Nem is nevezte őket másként, csak az ő „három fekélyé”-nek, vagy „három rákfenéjé”-nek.

66. Barátságot nem egykönnyen kötött, de kitartóan megőrzött; barátainak nemcsak erényeit, érdemeit ismerte el méltó módon, de megtűrte vétkeit, gyengeségeit is, ha nem haladták meg a józan mértéket. Sok barátja között nem is találhatunk kegyvesztett embert, kivéve Salvidienus Rufust és Cornelius Gallust, akiket pedig igen alacsony sorból consullá, illetve egyiptomi helytartóvá emelt. Az egyik lázadást szított ellene, és ezért Augustus a senatusra bízta megbüntetését, a másikat hálátlansága és rosszindulatú természete miatt kitiltotta házából, valamint tartományaiból. Gallust azonban vádlóinak töméntelen feljelentése és a senatus határozatai öngyilkosságba hajszolták; Augustus ekkor megdicsérte azokat, akik személye iránti kegyeletből annyira felháborodtak Gallus tettein, másfelől azonban megsiratta, és keservesen panaszkodott: egyedül ő nem haragudhat - úgymond - barátjára, ameddig csak jólesik. Többi barátja - ki-ki első a maga rangja-beliek között -, ha okozott is neki kellemetlenséget néha, élete végéig nagyhatalomnak és gazdagságnak örvendett. Olykor bizony nem bánta volna Augustus, ha M. Agrippa - hogy mást ne is említsek - kevésbé érzékeny, vagy Maecenas kevesebbet fecseg; amaz ugyanis egy leheletnyi elhidegülést gyanítva, és mert Augustus állítólag többre becsüli nála Marcellust, mindent faképnél hagyva elutazott Mytilenébe; ez pedig, mihelyt tudomást szerzett Murena összeesküvéséről, nyomban elárulta a titkot feleségének, Terentiának. Viszonzásképpen Augustus is megkívánta, hogy barátai mind életükben, mind haláluk után kimutassák iránta jóindulatukat. Legkevésbé sem sóvárgott ugyan örökségek után, és ismeretlen ember végrendeletéből soha semmit el nem fogadott; barátai végakaratában mégis érzékenykedve latolgatta a maga személyére vonatkozó utalásokat, és nem is titkolta bánatát, ha egyik-másik kurtán vagy nem illő tisztelettel emlékezett meg róla; hasonlóképpen jelét adta örömének is, ha valaki hálával és kegyelettel említette meg nevét. Néha egy-egy szülő egész vagyont vagy örökségrészt hagyott rá; ezeket nyomban visszaadta gyermekeiknek, vagy ha kiskorúak voltak, megtartotta a vagyont, amíg a fiúk a törvényes korhatárt elérték, a leányok pedig házasságot kötöttek, akkor aztán kamatostul adott nekik mindent vissza.

67. Mint rabszolgatartó és patrónus nemcsak szigorú volt, hanem előzékeny és jóságos is; sok szabadosát igen tisztelte, becsülte; így Licinust, Celadust és másokat is. Cosmus nevű rabszolgájára, aki pedig nagy gorombaságokat mondott róla, nem mért súlyosabb büntetést, kalodába záratta csupán. Mikor egyszer házgondnoka, Diomedes kíséretében sétát tett, az úton egy vadkan dühödten nekirontott, gondnoka meg rémülten csaknem odavetette őt a vadállat elébe; Augustus ezt inkább ijedtségnek tulajdonította, nem pedig rossz szándéknak, s minthogy Diomedestől bármiféle csalárdság távol állt, tréfára fordította a valóban veszedelmes esetet. Polust, legkedvesebb rabszolgáját viszont ő kergette halálba, mikor megtudta, hogy bűnös viszonyt folytat előkelő római hölgyekkel; titkárának, Thallusnak összetörette a lábszárát, mert egyik magánlevelét ötszáz dénárért eladta; Caius fia ceremóniamesterének és írnokainak nehéz súlyokat akasztott a nyakába s vízbe fojtotta őket, mert gazdájuk betegségét, majd halálát felhasználva, dölyfösen és kapzsi módon sanyargatták a tartományt.

68. Sok gyalázatos dolgot beszélnek kora fiatalságáról. Sextus Pompeius azért szidalmazta, mert elpuhult, férfiatlan; Marcus Antonius szerint nagybátyjától fajtalankodással érdemelte ki örökbefogadtatását; Lucius, Marcus Antonius öccse, azt állítja, hogy nemcsak Caesarral fajtalankodott, hanem Hispaniában Aulus Hirtiusnak is odaadta magát háromszázezer sestertiusért, s hogy combja között forró dióhéjjal égette puhábbra a szőrszálakat. Ezért egyik színházi előadáson az egész közönség Augustus gyalázatára értelmezte, és nagy tetszésnyilvánítással fogadta a színpadon elmondott verset, mely egy Cybele-papról szólt: Nézd a bestét, hogy babrálgat újjával a nagydobon! Még barátai sem tagadják, hogy férjes asszonyokkal folytatott bűnös viszonyt, de azzal mentegetik, nem a vére hajtotta, meggondolásból tette csupán, hogy ellenségei terveit, szándékait ily módon feleségük révén kipuhatolja. M. Antonius nemcsak Liviával elhamarkodottan kötött házasságát veti szemére, hanem azt is, hogy egy consuli rangú férfi feleségét az ebédlőből férje szeme láttára vitte hálószobájába, és mikor ismét az asztalhoz vezette, az asszonykának csak úgy égett a füle, a haja meg zilált volt. Továbbá, hogy Scriboniától azért vált el, mert az túl szabadszájúan háborgott, mennyire hatalmában tartja Augustust a szeretője; aztán hogy barátaitól kerítő szolgálatokat követel, és azok a kedvéért tisztes családanyákat, serdült korú szűz lányokat vetkőztetnek pőrére, és vizsgálnak meg tetőtől talpig, mint ahogy Thoranius rabszolgakereskedőnél szokták végigmustrálni a vevők a portékát. Mikor még sem idegenkedés, sem ellenséges érzés nem volt köztük, Antonius egy bizalmas levélben így írt neki: „Mi okozott ekkora változást érzelmeidben, talán hogy a királynővel hálok? De hiszen a feleségem! S méghozzá nem ma kezdtem, hanem jó kilenc évvel ezelőtt. És hát te vajon csak Drusillával hálsz? Oly szerencsés legyen az életed, mint hogy e levél olvasásakor már régen magadévá nem tetted Tertullát vagy Terentillát, Rufillát vagy Salvia Titiseniát, vagy mind a többit. És egyáltalán mit számít, hogy kivel csillapítja az ember vágyait?”

70. Sok mendemonda szólt egy titkos asztaltársaságról is, melyet általában dódekatheosnak, a tizenkét isten körének hívtak; a vendégek itt isteneknek és istennőknek öltözve hevertek az asztalnál. Augustus pedig Apollo viseletében ékeskedett; erről nemcsak Antonius ír levelében és sorolja fel elkeseredve a meghívottak nevét egyenként, hanem egy névtelen költő is említést tesz róla közismert versében: Mallia bent a teremben látott féltucat istent S féltucat istennőt - jelmezük isteni volt. Caesar Phoebus Apollónak szerepében enyelgett, S házasságot tört sorban a többivel ő; Fenn az égilakók undorral másfele néztek, És aranyos trónját elhagyta Juppiter is. Az asztaltársaság rossz hírét csak súlyosbította a szörnyű éhínség és nyomorúság Rómában; másnap odakiáltották Augustusnak, hogy az istenek az egész gabonát felfalták, és Caesar csakugyan Apollo, de Apollo Tortor, vagyis Apollo, a „Kínzó”: a város bizonyos részén ugyanis ezzel a melléknévvel tisztelték az istent. Tudták Augustusról továbbá, hogy szenvedélyesen szereti a drága bútordarabokat meg a corinthusi bronzedényeket, s hogy kockajátéknak hódol. A tömeges száműzetések idején ezért felírták a szobrára: Míg ezüstöt gyűjt apám, én a bronzot kedvelem. mert elterjedt az emberek között a hír, hogy Augustus sok embert corinthusi vázái miatt íratott be a számkivetésre ítéltek névsorába; a siciliai háború idején pedig ez az epigramma járta: Hajóhadát elpáholták már kétszer is, De győzni vágy - ezért kockázik szüntelen.

71. Az effajta vádak vagy rágalmak közül a fajtalankodásról szóló mocskos hírt cáfolhatta meg legkönnyebben, mert az idő tájt, meg később is, erkölcsösen élt; de ugyanígy a fényűzés mendemondáit is megcáfolta azzal, hogy Alexandria bevétele után a királyi ház felszereléséből egyetlen kristálykelyhen kívül semmit meg nem tartott magának, és nemsokára még a mindennapi használatra szánt aranyedényeket is mind egy szálig beolvasztotta. Szerelmi kapcsolatai folyton-folyvást tartottak; későbbi éveiben, azt mondják, inkább szűz lányokat kívánt, szüzeket keríttetett magának, még a felesége segítségével is. A kockázásról keringő hírekkel cseppet sem törődött, egyszerűen, nyíltan játszott, puszta szórakozásból, még idős korában is, méghozzá nemcsak december havában, hanem máskor is, ünnepnapon, hétköznapon egyaránt. Ez kétségtelenül igaz. Azt mondja erről egyik saját kezűleg írott levelében: „Ugyanazokkal vacsoráztam együtt, Tiberiusom, mint máskor; új vendégként Vinicius meg az idősebbik Silius csatlakozott hozzánk. Vacsora közben amúgy öregesenrangosan, tegnap is, ma is folyt a játék; úgy kockáztunk, hogy ha valaki kutyát vagy hatot dobott, egy-egy dénárt fizetett minden kockáért a banknak, ha meg Venust dobott, kihúzta magának az egészet.” Egy másik levelében pedig ezt írja: „Minerva öt napját elég kellemesen töltöttük, Tiberiusom; mindennap játszottunk, a kockajáték deszkalapja egy pillanatra sem hűlt ki. Öcséd óriási lármát csapott közben; a végén nem is vesztett sokat, sőt, az egész napi veszteségből lassanként várakozáson felül jól kilábalt. Én, a magam számlájára, húszezer sestertiust vesztettem, de csak azért, mert szokásom szerint könnyelműen játszottam. Ha ugyanis minden hanyag dobást beszámítok, vagy megtartom magamnak az összeget, amit elajándékoztam, jó ötvenezer sestertius nyereség üti a markomat. De jobb szeretem így; bőkezűségem híre dicsőségemet az égig emeli.” Leányának így ír: „Itt küldök neked kétszázötven dénárt, ennyit adtam fejenként minden vendégemnek, kockázzanak, játsszanak páros-páratlant, ha kedvük tartja.”

72. Életkörülményei tekintetében egyébként igen mértéktartó volt, s a bűnös pazarlásnak még a gyanúja sem férhetett hozzá. Először a Forum Romanum mellett a gyűrűkovácsok lépcsője fölött lakott, a szónok Calvus házában; később a Palatiumon, ott is az igen szerény Hortensius-féle házban, mely sem nagyságával, sem díszes homlokzatával ki nem tűnt; egy rövid albanumi mészkő oszlopcsarnok ékesítette csupán, bent a szobákban azonban sem márványdísz, sem művészi mozaikpadló. Több mint negyven évig egy és ugyanazon hálószobában aludt télen-nyáron, és ámbár tapasztalta, hogy a városi tél cseppet sem használ egészségének, mégis állandóan Rómában töltötte a telet. Ha néhanapján titokban és háborítatlanul akart dolgozni, erre a célra egy magaslaton fekvő, különálló kis lakást használt, melyet Syracusaejának vagy technophyonjának, műtermének nevezett; ide járt el vagy pedig valamelyik szabadosának környékbeli nyaralójába; ha megbetegedett, Maecenas házában feküdt. Ha kirándulást tett, leginkább a tengerpartra, a campaniai szigetekre látogatott el, vagy a Rómához közel fekvő városkákba, Lanuviumba, Praenestébe vagy Tiburba, ahol a Herculestemplom oszlopcsarnokában gyakran törvénykezett is. Irtózott a tágas, pompás nyári luxuspalotáktól. Földig romboltatta azt is, melyet unokája, Julia hatalmas költséggel építtetett; a maga közepes nagyságú villáit nem szobrokkal és festményekkel ékesítette, hanem sétányokkal és kerti növényekkel, valamint régiségekkel és csodálatos ritkaságokkal; így például villájában Capri szigetén ma is látni még hatalmas tengeri szörnyek és vadállatok óriási végtagjait, melyeket Gigászok Csontjainak és Hősök Fegyvereinek hívnak.

73. Takarékossága háztartása felszerelésében és bútorok dolgában kitűnik, ha megnézzük hátrahagyott ágyait, asztalait, melyek még egy magánember házába sem igen illenek. Azt mondják, egyszerű ágyneművel vetett, alacsony és olcsó ágyon hált. Rendszerint egyszerű háziruhában járt, melyet nővére, felesége vagy leánya készített neki: togája se nem szűk, se nem bő, a bíborszegély se nem széles, se nem keskeny, saruja talpát azonban kissé magasabbra csináltatta, hogy a valóságosnál derekabbnak lássék. Hivatali öltözékét és cipőit hálószobájában hirtelen bekövetkező, váratlan dolgok esetére mindig készenlétben tartotta.

74. Gyakran hívott vendégséget, méghozzá szabályos lakomára, és rangjuk szerint igen megválogatta a meghívandókat. Valerius Messala azt írja, hogy felszabadított embert sohasem hívott meg asztalához Menas kivételével, őt azonban, miután elárulta Sextus Pompeius hajóhadát, Augustus teljes jogú polgárrá emelte. Augustus maga írja, hogy meghívott ő bizony magához olyan embert is, aki valamikor futárja volt, éspedig azért, mert annak villájában akart egyszer megszállni éjszakára. Néha később ült asztalhoz és korábban távozott, mint a többiek, de vendégei azért lakomázni kezdtek, még mielőtt ő is leheveredett volna, és kereveteiken maradtak akkor is, ha házigazdájuk már visszavonult. A vacsora három fogásból állt, s még ha igen bőséges volt, sem szolgáltak fel hat fogásnál többet: ha nem szórta is a pénzt bőkezűen, igen barátságos természetű volt. A hallgatag vagy csendes szavú vendégeket bevonta a társalgásba, és lakomázás közben felolvasókat, színészeket, sőt közönséges cirkuszi bohócokat, de még gyakrabban mesemondókat is felléptetett.

75. Az ünnepeket, az ünnepélyes évfordulókat fényűző módon, olykor azonban csak valami tréfával ülte meg. A Saturnaliák ünnepén, de máskor is, amikor csak kedve tartotta, ajándékokat osztogatott, díszruhákat, arany- és ezüstneműt, továbbá mindenféle, a királyok korából való régi érméket meg külföldi veretű pénzdarabokat; de volt úgy is, hogy semmi mást nem adott, csak homályos és kétértelmű felirattal ellátott bőrtakarót, szivacsot, merőkanalat, fogókat és más effélét. Szokása volt, hogy lakomák alkalmával különböző értékű tárgyakra beváltható sorsjegyeket meg letakart képeket árusított, s ilyenkor a vevők a kétes eredmények miatt hol csalatkoztak reményükben, hol elégedettek voltak; a sorsolásban a vendégek kerevetenként, hármasával vettek részt, s így közösen osztozkodtak a nyereségen, de közösen viselték a veszteséget is.

76. Kevés és roppant egyszerű ételt fogyasztott (ezt is megemlítem). Legjobban a fekete kenyeret, és az apró halat, a kézzel sajtolt túrót meg az évente kétszer termő zöld fügét szerette; ebéd előtt is evett olykor bárhol és bármikor, ha megéhezett. Így ír erről egyik levelében: „Egy kis kenyeret meg datolyát ettünk a kocsiban.” Másutt meg: „Mikor gyaloghintómon a palotából lakásomra mentem, egy uncia kenyeret meg néhány szem kemény héjú szőlőt fogyasztottam.” Ismét másutt: „Még a zsidó sem tartja meg szombati böjtjét oly buzgón, Tiberiusom, mint ahogy én ma megtartottam, hiszen csak a fürdőben, egy órával napnyugta után ettem, akkor is két falatot csupán, mielőtt illatos kenőccsel ledörzsöltettem magamat.” Ilyen rendszertelen szokások miatt történt meg néha, hogy lakoma előtt vagy utána magában félrevonulva evett valamit, a terített asztalnál, pedig nem is nyúlt az ételhez.

77. Bort is mértékletesen ivott. A mutinai táborban is csak háromszor ivott bort étkezéskor, írja Cornelius Nepos. De ha már igen jól ellátta magát, akkor is legfeljebb hat pohárral; ha ennél több csúszott le a torkán, kihányta. Legjobban a raetiai bort kedvelte; az étkezések időpontja között azonban nem ivott. Ital helyett hideg vízbe áztatott kenyeret fogyasztott, olykor egy falatnyi uborkát, salátatorzsát vagy friss, fanyar, borízű almát.

78. A déli villásreggeli után úgy, amint volt, ruhástul-cipőstül ledőlt egy kicsit, lábát betakarva, szemét kezével beárnyékolva. Vacsora után dolgozószobájában, heverőjén pihent le, itt aztán ébren maradt késő éjszakáig is, míg a napi munka hátralevő részét teljes egészében vagy legalább nagyobbrészt fel nem dolgozta. Azután lefeküdt, de hét óránál többet sohasem aludt, azt sem egyfolytában, mert közben háromszor-négyszer biztosan felriadt. Ha álma megszakadt, és - mint ahogy gyakran megtörténik - ismét elaludni nem tudott, felolvasókat vagy mesemondókat hívatott ágyához, hogy elaltassák, és ilyenkor aztán gyakran átaludta a reggelt. Éjjel csak olyankor virrasztott, ha volt mellette valaki. Nem szeretett korán kelni; és ha akár hivatalos ügyben, akár áldozati szertartás miatt korábban kellett fölkelnie, pusztán a kényelem kedvéért meghált valamely ismerősénél, aki az illető hely szomszédságában lakott. De az álmot annyira kívánta, hogy mikor gyaloghintóján vitték az utcákon, vagy megálltak vele, itt-ott szundikált közben.

                                                                                             1.      2.      3.      4.      5.      6.