1. Tizenhat esztendős sem volt, mikor apját elvesztette; a következő évben Juppiter papjává jelölték, és elhagyván lovagrendű családból származó, de igen gazdag feleségét, Cossutiát, akit még gyermekkorában eljegyzett, feleségül vette Cinna, négyszeres consul leányát, Corneliát; tőle született leánygyermeke, Julia. Sulla, a dictator, semmiképpen sem tudta rábírni, hogy Corneliától is elváljon. Büntetésből megfosztották papi méltóságától, elvették felesége hozományát, családi örökségeit, és ráfogták, hogy Sulla ellenségeinek pártjához tartozik. El kellett tűnnie Rómából. Helyzetét a negyednapos láz is nehezítette, mégis változtatnia kellett rejtekhelyét éjszakáról éjszakára, és jó pénzért kénytelen volt megváltani magát a felkutatására küldött nyomozóktól. Rokonsága-sógorsága, a Vesta-szüzek, Mamercus Aemilius és Aurelius Cotta közbenjárására végezetül kegyelmet kapott. Annyi bizonyos, hogy Sulla, aki bizalmas barátai, jeles férfiak kérésének hosszú ideig ellenállt, végül mégis engedett kitartó ostromuknak, és - isteni sugallatra vagy más indítékból - kijelentette: teljesedjék óhajuk, ám tudják meg, hogy akinek megmentését annyira szívükön viselik, vesztét okozza egykor annak az arisztokrata pártnak, melyet ők mindannyian védelmeznek; mert Caesarban nem is egy Marius lakozik.
2. Caesar először Asiában, Marcus Thermus praetor főhadiszállásán teljesített katonai szolgálatot; parancsnoka elküldte Bithyniába, hogy hozza el a hajóhadat. Ez alkalommal soká vesztegelt Nicomedesnél; járta is a szóbeszéd, hogy a király fajtalankodásra csábította; a hírt csak megerősítette, hogy néhány nap múlva új ürüggyel ismét útra kelt Bithyniába, hogy ott egyik szabadosa és cliense számára valami tartozást kell behajtania. Később jobb hírnevet szerzett magának, sőt Mytilene ostromakor Thermus a corona civicát adományozta neki.
3. Katonáskodott - de csak rövid ideig - Servilius Isauricus alatt is Ciliciában. Mikor ugyanis hírét vette Sulla halálának, a Marcus Lepidus szervezte zavargásban reménykedve hamar visszatért Rómába. Lepidusszal azonban, noha az igen jó feltételekkel kecsegtette, mégsem lépett szövetségre, mert nem bízott a tehetségében, de a helyzet alakulásában sem, ami nem volt olyan kedvező, mint remélte.
4. Egyébként - miután a zavargás elült - zsarolás címén megvádolta Cornelius Dolabella volt consult, aki pedig már diadalmenetet is tartott; a vádlottat azonban felmentették, mire Caesar elhatározta, hogy Rhodus szigetére utazik a felé áradó gyűlölködés elől, de azért is, hogy a szónoklás leghíresebb tanítómesterének, Apollonius Molónak előadásait békében és nyugalomban hallgathassa. A téli hónapokba nyúló utazás közben, Pharmacussa sziget közelében kalózok fogságába esett, és akárhogy is méltatlankodott, egyetlen orvos és két szolga kíséretében csaknem negyven napig fogva tartották. Társait és többi szolgáját Caesar ugyanis rögtön elküldte, hogy valahonnan váltságdíjat teremtsenek elő. S amint leszámolták az ötven talentumot, a kalózok partra tették őket, Caesar pedig haladéktalanul hajóhadat szervezett, és üldözésükre indult a tengeren; kézre kerítette őket, majd, amint fogságában annak idején tréfásan fenyegetőzött, kivégeztette a kalózokat. Mithridates ezalatt a szomszédos területeket dúlta fel. Caesar nem akart a szövetségesek megpróbáltatása idején tétlenkedni, s Rhodusról áthajózott Asiába, kisegítő csapatokat szervezett, elűzte a király helytartóját a provinciából, s az ingadozó, bizonytalankodó városokat megtartotta Róma fennhatósága alatt.
5. Katonai tribunusként - ez volt első tisztsége, melyet Rómába visszatérve népszavazás útján elnyert - lelkesen támogatott minden törekvést a Sulla által megnyirbált tribunusi hatalom helyreállítására. Még felesége bátyjának, L. Cinnának, és másoknak is, akik vele együtt a zavargások idején Lepidus pártjára álltak ugyan, de a consul megöletése után Sertoriushoz menekültek, a Plotius-féle törvényjavaslat alapján engedélyt szerzett, hogy Rómába visszatérhessenek - ebben az ügyben beszédet is mondott a népgyűlésen.
6. Quaestor volt, midőn a fórumi szószéken elmondta a szokásos halottdicsérő beszédet Juliáról, elhunyt nagynénjéről, valamint feleségéről, Corneliáról. Nagynénje dicséretében így emlékezik meg az idős hölgy és tulajdon apja családfájának két ágáról: „Julia néném nemzetsége anyai ágon királyoktól származik, apai ágon a halhatatlan istenekkel rokon. A Marcius Rexek ugyanis Ancus Marciustól származnak - anyám is ezt a nevet viselte; a Juliusok pedig Venustól, s a mi családunk ezek nemzetségéből való. Megvan hát ebben a nemzetségben a leghatalmasabb emberek, a királyok feddhetetlensége és a királyokat is hatalmukban tartó istenek szentsége.” Cornelia halála után feleségül vette Pompeiát, Q. Pompeius leányát, L. Sulla unokáját; később azonban elvált tőle, mert az asszonyt házasságtöréssel gyanúsították; Publius Clodius ugyanis egy nyilvános vallási szertartás idején női ruhában behatolt hozzá; ezért a senatus szentségtörés címén vizsgálatot is indított a férfi ellen.
7. Quaestorként Külső-Hispaniát kapta tartományul. A praetor rendeletéből igazságszolgáltatási körútján Gadesbe érkezvén, Hercules temploma mellett megpillantotta Nagy Sándor szobrát és feljajdult, mondván, hogy unja már a semmittevést, hogy még nem vitt véghez nevezetes tettet, holott Nagy Sándor az ő korában már leigázta a földkerekséget; nyomban kierőszakolta elbocsáttatását, hogy visszatérhessen Rómába, és mielőbb minden kedvező alkalmat megragadhasson nagy tettek végrehajtásához. Másnap éjjel megzavarta őt egy álom (azt álmodta ugyanis, hogy tulajdon anyján erőszakot tett); az álomfejtők felcsigázták reménységét, mert látomását úgy magyarázták, hogy a világuralom jövendöltetett meg neki, hiszen álmában meggyalázott anyja nem más, mint a föld, mindnyájunk édesanyja.
8. Így hát idő előtt elhagyván Hispaniát, ellátogatott a latin tartományokba, melyek nagy harcot vívtak a római polgárjog elnyeréséért; Caesar bizonyára merész vállalkozásra ösztönözhette volna a provinciák lakóit, ha a consulok - éppen ezért - vissza nem tartják egy időre a Cilicia ellen toborzott legiókat. De Caesar Rómában rövidesen nagyobb tettek végrehajtásába kezdett.
9. Nem sokkal aedilisi hivatalának elfoglalása előtt meggyanúsították ugyanis, hogy Marcus Crassus volt consullal, továbbá Publius Sullával és L. Autroniusszal - mindkettőt elítélték consullá jelöltetésük után vesztegetésért - összeesküvést szőtt. Elhatározták, hogy a következő év elején megtámadják a senatust, és megölik azokat a senatorokat, kiknek személyében megegyeztek; Crassus átveszi a hatalmat, s mint dictator kinevezi Caesart a lovasság parancsnokává, s ha majd tetszésük szerint megváltoztatták az alkotmányt, ismét consuli rangra emelik Publius Sullát és L. Autroniust. Erről az összeesküvésről Tanusius Geminus is megemlékezik történelmi művében, Marcus Bibulus is Rendeleteiben, az idősebb C. Curio pedig beszédeiben. Mintha erre utalna Cicero is Axiushoz írott levelében, mondván, hogy Caesar már consulsága idején megerősítette egyeduralmát, hiszen arra törekedett mint aedilis is. Tanusius hozzáfűzi még, hogy Crassus - megbánásból-e vagy félelemből - nem jelent meg a kijelölt napon a gyilkosság végrehajtására, így aztán Caesar nem adta meg a jelt, melyet megegyezésük értelmében adnia kellett volna: márpedig abban állapodtak meg, mondja Curio, hogy Caesar ledobja togáját a válláról. Ugyanez a Curio s vele együtt M. Actorius Naso arról tudósít, hogy Caesar titkos szövetségben állt még az ifjú Gnaeus Pisóval is, akinek soron kívül juttatták tartományul Külső-Hispaniát, mert ráterelődött a gyanú, hogy ő is tagja a római összeesküvésnek; abban állapodtak meg egymással, hogy egyazon időpontban Piso a határon túl, Caesar Rómában szervez forradalmi felkelést az ambronusok és transpadanusok támogatásával. Közös tervüket Piso halála hiúsította meg.
10. Aedilisi tisztsége idején nemcsak a Forumot, a Comitiumot és a basilicákat, hanem a Capitoliumot is ideiglenesen felépített oszlopcsarnokokkal ékesítette; ezek más célt nem is szolgáltak, mint hogy a felhalmozott rengeteg holmi között fényűzési tárgyainak egy csekély részét is bemutassa. Állatviadalokat és nyilvános játékokat nemcsak consultársával együtt rendezett, hanem különállóan is, ez volt az oka, hogy a közösen viselt költségekért is egyedül őt emlegették hálával; hivatali társa, Marcus Bibulus, nem is titkolta, hogy úgy járt ő, mint Pollux: miként az ikerpár templomát a Forumon mindenki csak Castor templomának hívja, úgy kettejük közös bőkezűségét is egyedül Caesarénak tekintik. Ráadásul Caesar gladiatori játékot is rendezett, igaz, hogy kevesebb vívópárral, mint tervezte; a mindenfelől felvásárolt hatalmas rabszolgahad ugyanis rémületet keltett ellenfelei körében, ezért rendeletileg megállapították a gladiatorok számát, aminél több rabszolga-gladiatort senki sem tarthatott Rómában.
11. A nép kegyét megnyervén, néhány tribunus segítségével megkísérelte, hogy néphatározat útján Egyiptomot jelöltesse ki magának provinciául; a rendkívüli parancsnoki tisztség megszerzésére jó alkalom nyílt, mert az alexandriaiak elűzték királyukat, akit a senatus „szövetséges és barát” címmel tüntetett ki. Ezt az ügyet általában mindenki rosszallotta. A javaslatot már az arisztokrata párt ellenzése miatt sem sikerült elfogadtatni. Erre Caesar, hogy az arisztokraták tekintélyét viszonzásképpen mindenáron csorbítsa, visszaállíttatta Caius Mariusnak a Jugurtha-féle háborúból meg a cimberek és teutonok ellen viselt hadjárataiból származó diadaljelvényeit, melyeket Sulla csak nemrégiben távolíttatott el; kiterjesztette továbbá az orgyilkossági perek vizsgálati eljárásait olyan személyekre is, akik a Sulla-féle proscriptiók idején vérdíjat vettek fel római polgárok meggyilkolásáért az államkincstártól, holott a Cornelius-féle törvények ezeknek az embereknek kivételes helyzetet biztosítottak.
12. Felbérelt továbbá valakit, hogy vádolja meg hazaárulással G. Rabiriust, pedig a senatus kiváltképpen az ő segítségével fékezte meg jó néhány évvel azelőtt Lucius Saturninust, a lázadó tribunust; a sors szeszélye éppen Caesart jelölte ki a vádlott bírájául, s ő oly szenvedélyesen ítélkezett, hogy a néphez fellebbező G. Rabiriusnak leginkább a bíró kérlelhetetlensége vált hasznára.
13. Minthogy a provincia megszerzésének terve füstbe ment, a pontifex maximus tisztségét akarta mindenáron elnyerni, méghozzá pazarlóan szórva pénzét vesztegetésre; mikor reggel elindult a választási gyűlésre, s számot vetett adóssága összegével, azt mondta anyjának, aki búcsúzóul megcsókolta, hogy vagy főpapként tér haza, vagy sehogy. És valóban, két tekintélyes, nagy vetélytársát, akik mind korra, mind rangra jócskán fölötte álltak, oly módon győzte le, hogy ellenfelei tribusaiból egymaga több szavazatot kapott, mint két vetélytársa az összes tribusokból együttvéve.
14. Praetorrá választása után, mikor a Catilina-féle összeesküvés leleplezésekor az egész senatus halálbüntetést követelt a bűnrészesek fejére, egyedül ő javasolta, hogy különítsék el a bűnösöket egyenként, különböző tartományi fővárosokban, ott tartsák őket őrizetben, és kobozzák el vagyonukat. Sőt, a szigorúbb rendszabályokat követelő senatorokat ugyancsak megrémítette, újra meg újra rámutatva, mennyire meggyűlöli majd őket a római nép; ezért Decimus Silanus, a következő évre kinevezett consul, minthogy csakis megszégyenüléssel vonhatta vissza szavazatát, nem restellte azt magyarázattal enyhítve megmásítani - mintha az emberek keményebben értelmezték volna szavait, mint amilyennek ő szánta. És bizonyára érvényesült volna Caesar akarata - hiszen sok embert, többek között Cicero consul öccsét is megnyerte magának -, ha Marcus Cato beszéde az ingadozó senatori rendet véleményében meg nem erősíti. De Caesar csak akadályozta az ügyet továbbra is. Végül egy csapat római lovag, aki fegyveres őrségként a senatusi üléstermet körülvette, a véleményéhez szenvedélyesen ragaszkodó Caesart halállal fenyegette; még kardot is rántottak, úgyhogy a mellette ülő senatorok mind elhúzódtak tőle, és néhányan alig-alig tudták őt testükkel vagy togájukkal fedezve megvédelmezni. Ekkor annyira megrémült, hogy nemcsak engedett álláspontjából, hanem az év hátralevő heteiben nem is mutatkozott többé a senatus-üléseken.
15. Praetori hivatalába lépése első napján javasolta, hogy a Capitolium újjáépítése ügyében a nép színe előtt vonják felelősségre Quintus Catulust, s egyúttal bízzák másra ezt a feladatot; minthogy azonban az arisztokrata párt összefogásával szemben nem érezte magát elég erősnek - látta is őket, amint nyomban az új consulok beiktatása után nagy számban és makacs ellenállásra készen hazafelé mentek -, visszavonta ezt a javaslatát.
16. Egyébként elszánt támogatója és védelmezője volt Caecilius Metellus néptribunusnak, mikor az hivatali tiszttársai tiltakozásával szemben forradalmi törvényjavaslatot terjesztett elő, végül is senatusi határozattal mindkettőjüket felmentették hivatalos megbízatásuk alól. De még ezek után is volt bátorsága hivatalában maradni és bíráskodni, s csak mikor tudomására jutott, hogy fegyveres erőszakkal készülnek tevékenysége félbeszakítására, bocsátotta el lictorait, vetette le bíborszegélyű togáját, és menekült haza lakásába, hogy a megváltozott körülmények parancsa szerint visszavonuljon a közügyektől. Még a tömeget is lecsendesítette, mikor az két nappal később nagy zajongással támogatást ígért neki hivatala visszaszerzéséhez. Nem ezt várták volna tőle, és a senatus, mely éppen a csoportosulás miatt nagy sietve összeült, legtekintélyesebb tagjai útján mondott neki köszönetet, a Curiába idézte, és elismerő szavak kíséretében, az előbbi határozatot érvénytelenítve, újra hivatalába iktatta Caesart.
17. Csakhamar újból veszedelmes helyzetbe került; Novius Niger quaestor előtt Lucius Vettius Judex, a senatus előtt pedig Quintus Curius, az összeesküvők terveinek első leleplezője - aki szolgálataiért az államtól pénzjutalmat is kapott -, azt állította róla, hogy Catilina társai közé tartozik. Curius azt mondta, Catilinától tudja a dolgot, Vettius még azt is megígérte, hogy bemutatja a kézírásos levelet, melyet Caesar Catilinához intézett. Ezt már nem tűrhette Caesar, és erélyesen hivatkozott Cicero tanúvallomására, mely szerint önként adott át neki néhány adatot az összeesküvésről; el is érte, hogy Curiust nem jutalmazták meg; Vettiust pedig, miután ingóságait Caesar lefoglaltatta és elárvereztette, a népgyűlésen jól elverték, majdhogy ízekre nem tépték a szószék tövében, végül börtönbe zárták. Hasonlóképpen járt Novius, a quaestor is, amiért megengedte, hogy magasabb hivatali állású személy ellen panaszt tegyenek nála.
18. Mikor hivatalos éve praetori tisztségében lejárt, és sorshúzás útján Külső-Hispania jutott neki tartományul, hitelezői nem akarták elengedni, de ő kezesek útján elhárította őket, és szokással-jogrenddel ellenkezve elutazott, mielőtt még a szükséges utasításokat megkapta volna a tartomány igazgatására; talán valami készülő peres eljárástól félt, vagy szövetségeseinek óhajtott szorongattatásukban mielőbb segítségére sietni. Helyreállítván a rendet a provinciában, hasonló sietséggel, utódját be sem várva távozott onnan is, hogy megtartsa diadalmenetét, és consulságra pályázzék. Minthogy azonban a választások időpontját már kitűzték, jelentkezését csak úgy vehették figyelembe, ha magánemberként érkezik a városba; de mert törekvését, hogy kivonja magát az érvényes törvények rendelkezései alól, sokan ellenezték, kénytelen-kelletlen lemondott a diadalmenetről, hogy a pályázók sorából ki ne zárják.
19. Két vetélytársa volt, Lucius Lucceius és Marcus Bibulus. Minthogy Lucceiusnak tekintélye kevés, pénze azonban sok volt, egyezséget kötött vele, hogy a maga vagyonából, de kettőjük nevében pénzt ígérjen a választók egyes osztályainak. Mikor ez a dolog kitudódott, az arisztokraták nagyon megijedtek; attól tartottak, hogy ily tökéletesen egyetértő társ oldalán Caesar a legmagasabb tisztségben semmitől sem riad majd vissza. Rábírták hát Bibulust, ígérjen ő is ugyanakkora összeget, mint a másik jelölt, sőt, többen pénzt is adtak neki erre a célra, és még maga Cato sem vonta kétségbe, hogy az effajta vesztegetés a haza üdvét szolgálja. Tehát Bibulusszal együtt választották consullá. És most az előkelők, ugyancsak félelemből, mindent elkövettek, hogy az újonnan választott consulokra olyan jelentéktelen tartományokat bízzanak, ahol csupán erdőségre és hegyi legelőkre kell gondot viselniük. Caesart ez a valóban nagy igazságtalanság késztette arra, hogy mindenféle szolgálattal megnyerje magának Gnaeus Pompeiust, akit igen sértett, hogy bár legyőzte Mithridates királyt, a senatorok csak vonakodva hagyták jóvá intézkedéseit. Caesar kibékítette Pompeiusszal Marcus Crassust is, aki pedig nagy viszálykodásban viselt közös consulságuk óta régi ellensége volt; szövetkezett mind a kettővel, hogy Rómában semmi ne történhessék, amit hármuk közül akár egy is nem akarna.
20. Hivatalba lépése után elsőként Caesar hozott rendeletet, hogy minden ügyet, melyet akár a senatusban, akár a nép színe előtt tárgyalnak, írásba foglalva tegyenek közzé. Életre keltette továbbá azt az ősi szokást, hogy amely hónapban nem gyakorolja a hatalmat, előtte egy törvényszolga járjon, a lictorok pedig mögötte. Mikor a földosztásról szóló törvényjavaslatát előterjesztette, consultársát, aki a javaslat ellen foglalt állást, fegyverrel űzte el a Forumról; az másnap a senatus előtt panaszt emelt, de nem akadt senki, aki effajta erőszakoskodás miatt szót emelni vagy akár csak véleményt nyilvánítani merészelt volna - holott ezt máskor sokkal kisebb jelentőségű dolgokban is megtették. Bibulus ettől annyira elkeseredett, hogy míg hivatali ideje le nem telt, otthonában tartózkodott, és csak írásban jelentette tiltakozását. Attól fogva Caesar minden államügyet egyedül, a maga feje szerint intézett, és némely tréfacsináló, ha játékos kedvében tanúként aláírt valamit, az időpontot nem Caesar és Bibulus consulságának évével jelölte, hanem úgy, hogy „kelt Julius és Caesar consulsága alatt”, vagyis kétszeresen, melléknevén és családi nevén is, egyedül őt nevezték meg. Nemsokára aztán széltében-hosszában ezt a kis verset idézgették: Nem Bibulus, Caesar volt minden tettnek a lelke: Semmit nem tett az consuli éve alatt. A Campus Stellatust, melyet őseink ünnepélyesen állami birtoknak nyilvánítottak, továbbá a campaniai szántóföldeket, melyeket az államnak fizetendő haszonbér ellenében a tulajdonosok birtokában meghagytak, sorshúzás mellőzésével osztotta fel húszezer három- vagy többgyermekes család között. Könnyített a bérlőkön, mikor a bérleti díj leszállítását kérték, elengedte nekik az összeg egyharmadát, de a nyilvánosság előtt megintette őket, hogy a bérlet megújításakor ne tegyenek többé ilyen szerénytelen ajánlatot. Más-más oldalról felmerült igényeket is kielégített, senki sem mondott neki ellent; ha valaki mégis tiltakozni próbált, arra ráijesztett. Marcus Catót, aki felszólalt ellene, lictorral vezettette ki a teremből, és börtönbe záratta. Lucius Lucullust, mert valahogy nyegle hangon feleselt vele, úgy megfélemlítette egy rágalmazási üggyel, hogy térden állva kért bocsánatot. Mikor Cicero egyik törvényszéki beszédében a közállapotok miatt siránkozott, Caesar a szónok halálos ellenségét, Publius Clodiust, aki már régóta hiába kísérletezett, hogy a patriciusi rendből a plebeiusok sorába kerüljön, még aznap délután, három óra körül átsegítette a plebeiusi rendbe. Később mindenféle vesztegetéssel rábírta Vettiust, hogy tegyen vallomást az ellenpárt tagjai ellen, hogy őt Pompeius meggyilkolására biztatták; Vettiust fel is vezették a szószékre, s elkezdte az előre megállapított nevek felsorolását; mikor azonban egyik-másik név említése hatástalannak és rosszindulatú gyanúsításnak bizonyult, Caesar úgy megrettent a meggondolatlan terv sikerétől, hogy állítólag méreggel tétette el láb alól a feljelentőt.
21. Ez idő tájt vette feleségül Calpurniát, a consuli tisztségben utódjául kiszemelt L. Piso leányát; Juliát, tulajdon leányát pedig Gnaeus Pompeiushoz adta feleségül, de előbb felbontatta eljegyzését Servilius Caepióval, pedig az jelentős segítséget nyújtott neki nemrégiben, mikor Bibulus ellen harcolt. Az új rokoni kapcsolatok létrejötte óta, ahogy régebben Crassust, most mindig Pompeiust szólította fel elsőnek a senatus ülésén, hogy mondja el véleményét; márpedig szokás szerint a véleménykérésnek az a sorrendje marad meg egész évben, melyet a consul január elsején elkezdett.
22. Most tehát apósa és veje támogatásával az összes tartományok közül a legelőnyösebbet, Galliát választotta magának, mert fekvése és egyéb viszonyai miatt alkalmasnak látta dicső tettek véghezvitelére. Kezdetben ugyan a Vatinius-féle törvény alapján csak az Alpokon inneni Galliát és Illyriát kapta meg, később az Alpokon túli, ún. „nagyhajú” Galliát is. A senatorok attól tartottak, ha ők megtagadják is tőle, majd megadja neki a nép. Caesarnak úgy fejébe szállt a dicsőség, hogy nem tudta magát türtőztetni, és néhány nap múlva az egész tanácsülés előtt kérkedve kijelentette, hogy hiába ellenkeztek, hiába jajgattak ellenfelei, csak elérte, amire vágyott, s ezentúl a fején táncol ő majd mindenkinek; aztán mikor erre valaki gúnyosan megjegyezte, hogy asszony legyen a talpán, akinek ilyesmi egykönnyen sikerül, Caesar mintegy elértve a célzást, így válaszolt: „Syriában is egy Semiramis uralkodott, Asia nagy részét meg az Amazonok tartották egykor hatalmukban.”
23. Mikor consuli megbízatása lejárt, a két praetor, Gaius Memmius és Lucius Domitius, rendkívüli vizsgálatot követelt ellene elmúlt évi hivatali ténykedései miatt. Caesar kérte a senatustól a vizsgálat lefolytatását, de miután a senatus nem látott neki a dolognak, és három napot hiábavaló szócsépléssel töltött, elutazott tartományába; erre quaestorát különféle vétségek címén nyomban perbe fogták. Majd Lucius Antistius néptribunus őt magát idézte törvény elé, de Caesar a tribunusok testületéhez fellebbezett, és elérte, hogy amíg szolgálati ügyben Rómától távol van, nem emelhetnek vádat ellene. Biztonsági okokból tehát mindenáron le kellett köteleznie a mindenkori tisztségviselőket, ennélfogva a hivatalra pályázók közül csak olyanokat támogatott és engedett tisztséghez jutni, akik megígérték neki, hogy távollétében is megvédik. Nem is habozott, hogy erről bárkitől esküt vagy írásbeli nyilatkozatot vegyen.
24. De mikor Lucius Domitius, a consuljelölt, nyíltan fenyegetőzni kezdett, hogy amit praetorként nem tudott keresztülvinni, majd megteszi consuli minőségében és megfosztja hadseregétől, Caesar tartománya egyik városába, Lucába kérette Crassust és Pompeiust, és rábírta őket, hogy Domitius consulságának meghiúsítása érdekében pályázzanak másodszor is a consuli tisztségre, neki pedig további öt évre hosszabbítsák meg főparancsnoki megbízatását. Ebben bízva, az államköltségen szervezett legiókhoz más, a maga pénzén állított csapatokat is hozzácsatolt, sőt, egyet még az Alpokon túli gallok közül is toborzott; a csapatnak gall neve is volt (Alaudának vagyis pacsirtának hívták), Caesar római módra képezte ki és fegyverezte fel, majd a legio egész legénységének megadta a római polgárjogot. Ezután már semmiféle háborús alkalmat el nem szalasztott, még ha igazságtalan és veszedelmes volt is. Olykor szövetségeseket támadott meg, olykor ellenséges és vad népeket. Végül a senatus elhatározta, hogy bizottságot küld ki a galliai helyzet megvizsgálására. Volt, aki úgy vélte, Caesart ki kell szolgáltatni az ellenségnek. Minthogy azonban vállalkozásai mindig szerencsével jártak, mindenki másnál gyakrabban és hosszabb ideig tarthatott hálaadó ünnepeket.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum