21. Részint személyesen, részint alvezérei útján leigázta Cantabriát, Aquitaniát, Pannóniát, Dalmatiát egész Illyriával együtt, továbbá Raetiát, a vindelicusokat, a salassusokat – ezek alpesi törzsek. Gátat vetett a dákok betöréseinek, három vezérüket nagyszámú seregükkel együtt megölte, a germánokat visszakergette túl az Elba folyón; közülük a suevek és sicamberek meghódoltak, ezeket átvezette Galliába, és a Rajna menti földeken telepítette le őket. Más lázongó népeket is engedelmességre bírt. Igaz és kényszerítő ok nélkül azonban egyetlen népet sem támadott meg soha; távol állott tőle, hogy hadi dicsősége öregbítése végett kiterjessze a birodalom határait. Egy-két barbár fejedelemtől a Bosszúálló Mars templomában még esküt is vett, hogy megtartják a békét és barátságot, melyet maguk kívántak; másoktól pedig újfajta túszokat követelt, éspedig nőket, mert észrevette, hogy férfi kezesekkel a barbárok nemigen törődnek: mégis megengedte nekik, hogy túszaikat, valahányszor kedvük tartja, kiválthatják. Még a gyakran és hitszegő módon, lázadó törzseken sem állt különösebben súlyos büntetéssel bosszút; ilyenkor a foglyokat azzal a feltétellel adta el rabszolgának, hogy hazájukkal szomszédos területen nem raboskodhatnak, és harminc évnél előbb fel nem szabadulhatnak. E vitézség és mértékletesség hírére az indusok és scythák, akiket addig csak hírből ismert a világ, arra szánták magukat, hogy követeik útján önként kérjék Augustus és a római népbarátságát. Kívánságára a parthusok is könnyűszerrel átengedték Armeniát, kiadták a hadi jelvényeket is, melyeket még M. Crassustól és M. Antoniustól zsákmányoltak; túszokat is felajánlottak neki, sőt, számos trónkövetelőjük közül azt ismerték el, akit Augustus választott ki számukra.

22. Janus Quirinus templomát, melyet Róma alapításától fogva uralkodása kezdetéig csakkétszer tartottak zárva, Augustus ennél jóval rövidebb idő alatt, békét teremtve szárazföldön és tengeren, három ízben záratta be. Kisebb diadalmenetben kétszer vonult be Rómába; a philippi csata és a siciliai háború után. Nagy diadalmenetet háromszor rendezett, a dalmatiai, az actiumi és az alexandriai győzelem emlékére - három-háromnaposat.

23. Mindössze két súlyos és szégyenletes vereséget szenvedett, mind a kettőt Germaniában, a Lollius- és Varus-féle vereséget (Teutoburgi-csata, lásd itt.); a Lolliustól elszenvedett csapás esetében nagyobb volt a szégyen, mint a kár, a Varus-féle viszont csaknem megsemmisítő vereséget okozott, minthogy akkor három legiót gyilkoltak le hadvezérrel, alvezérekkel, kisegítő csapatokkal, mindenestül. Mihelyt Augustus erről értesült, katonai őrségeket rendelt ki városszerte, hogy a forrongásnak elejét vegye; a provinciák helytartóinak pedig meghosszabbította hivatalos megbízatását, hogy tapasztalt és a helyi viszonyokkal ismerős emberek tartsák féken a szövetségeseket. Fényes játékok rendezésére tett fogadalmat a Legjobb és Leghatalmasabb Jupiternek, ha jóra fordul segítségével az állam helyzete: így történt ez a cimberek és marsusok ellen viselt háború idején is. Azt mondják, annyira leverte ez az esemény, hogy hónapokon keresztül megnövesztette haját, szakállát, s miközben fejét az ajtófélfához verdeste, ilyeneket kiáltozott: „Quintilius Varus, add vissza legióimat!” A vereség napján minden évben komor gyászünnepet ült.

24. A honvédelem terén sok változást és új intézkedést vezetett be, de nem egy ősi szokást is életre keltett. A katonai fegyelmet igen szigorúan vette: még alvezéreknek is nehezen és csak a téli hónapokban adott engedélyt, hogy feleségüket meglátogassák. Egy római lovagot, aki két fiának hüvelykujját megcsonkította, hogy a katonai szolgálat alól kivonja őket, rabszolgának adatott el, vagyonát pedig dobra verette, de mikor látta, hogy adóbérlők akarják megvásárolni, rábízta egyik szabadosára, hogy küldje el falura, és engedje szabadon. Az egész tizedik legiót, mely csak makacskodva hajlott az engedelmességre, gyalázattal bocsátotta el, más legiókat pedig, melyek nagy hangon elbocsátásukat követelték, a kiszolgált katonákat megillető szokásos jutalmak nélkül eresztett szélnek. Az ellenség elől megfutamodó csapatokat megtizedeltette, és kenyérgabona helyett árpával látta el őket. Ha egy centurio elhagyta őrhelyét, éppen úgy életével lakolt, mint bármelyik közlegény; egyéb vétségekre különféle megszégyenítő rendszabályokat alkalmazott: megparancsolta, hogy a bűnös a fővezér sátra előtt álljon egész nap alsóruhában, öv nélkül, s kezében mérőrudat vagy gyeptéglát tartson.

25. A polgárháborúk befejezése után akár gyűlésen, akár írásbeli rendeleteiben nem bajtársaknak, hanem csak katonáknak szólította fegyvertársait, és azt sem engedte meg, hogy fiai vagy mostohagyermekei parancsnoki minőségükben efféle megszólítást használjanak; úgy vélte, van abban valami hízelgésféle, ami a katonai alá- és fölérendeltség szellemével, de a nyugalom légkörével, valamint a maga és családja fenségével nem fér össze. Szabadon bocsátott rabszolgát csak a római tűzvész meg a gabona drágulása miatt várható forrongás okozta félelem idején engedett katonáskodni, ezenkívül két ízben csupán: először az Illyriával határos területek megszállása miatt, másodszor a Rhenus folyó partjának védelmére;ezek rabszolgák voltak, akiket tehetősebb férfiak és asszonyok állítottak katonának; Augustus nyomban felszabadította és a tartalék első sorába helyezte őket; nem szolgálhattak vegyesen a szabadon született polgárokkal, másféle fegyverzetet is kaptak. Könnyebben osztogatott érem alakú kitüntetéseket, nyakláncot vagy más arany- és ezüsttárgyakat, mint sánc- vagy fali koronát, ami sokkal nagyobb tisztességet jelentett; ilyesmit nagy ritkán adott - nem hajhászva a népszerűséget -, olykor akár egy bakancsos közlegénynek is. Marcus Agrippának siciliai tengeri győzelme után világoskék lobogót ajándékozott. Úgy vélte azonban, hogy olyanoknak, akik maguk is tartottak már diadalmenetet, és hadjáratainak résztvevői, győzelmeinek osztályos társai voltak, nem adhat kitüntetést, mert nekik is megvolt a joguk ahhoz, hogy kitüntetést adományozzanak bárkinek, tetszésük szerint. Azt tartotta, mi sem illik kevésbé a tökéletes hadvezérhez, mint az elhamarkodott sietség és vakmerőség. Ezért sűrűn idézgette a görög mondást: „Lassan járj, tovább érsz”, meg hogy „Jobb a kitartó hadvezér, mint aki túl merész”, továbbá azt a latin szólást, hogy „Mindent idejében végez az ember, ha jól intézi dolgát”. Egyébként az volt a véleménye, hogy csatába vagy háborúba csak akkor bocsátkozzék az ember, ha reménysége a sikerre nagyobb, mint félelme a veszteségtől. „Ha valaki ugyanis nagy kockázat árán csekély eredményt hajszol - szokta mondani -, olyan emberhez hasonló, aki aranyhoroggal fog halat, pedig azt, ha elvész, semmiféle zsákmány nem kárpótolja.”

26. Tisztségeket, hivatalokat a törvényes kor elérése előtt is ellátott, egyes újfajta méltóságokat pedig élete végéig viselt. Még huszadik évét sem töltötte be, mikor megszerezte a consuli hatalmat, mégpedig úgy, hogy legióit szinte ellenségként egészen Róma alá vonultatta, és követeket küldve a városba, a hadsereg nevében magának követelte a consulságot. Ez alkalommal a küldöttség vezetője a senatus ingadozását látva, hátravetette köpönyegét, és kardja markolatára mutatva nem habozott a tanács színe előtt kijelenteni: „Majd megteszi ez, ha ti nem teszitek.” Másodszor kilenc év múlva lett consul, harmadszor egy év kihagyásával, majd egymás után tizenegyedszer is elnyerte a consuli hivatalt. Bár újból felkínálták neki, többször elutasította a tisztséget, míg végül hosszú - tizenhét évi - idő után tizenkettedszer is elfogadta; két esztendővel később pedig maga kérte tizenharmadszorra is, hogy két fiát, Caiust és Luciust nagykorúságuk alkalmával az állam első tisztségviselőjeként vezethesse a Forumra. A közbülső öt consuli tisztséget, a hatodiktól a tizenegyedikig egész éven át viselte, a többit hol kilenc, hol hat, négy vagy három hónapig, sőt a másodikat mindössze néhány óráig. Mert alig foglalta el a fő helyet január elsején a capitoliumi Juppiter temploma előtt felállított elefántcsont széken, helyettest állítván, hamarosan le is mondott tisztségéről. Nem is Rómában kezdte meg minden esetben consuli hivatalát, így például a negyedik consulságot Asiában, az ötödiket Samos szigetén, a nyolcadikat és kilencediket pedig Tarracóban.

27. Az állam újjászervezésére felállított triumvirátus tisztségét tíz éven keresztül látta el; ebben a minőségben a proscribálások megszüntetése érdekében egy ideig szemben állt társaival; de ha ilyen eljárás mégis elkezdődött, mindkettőjüknél keményebben viselkedett. Mert társai bizonyos emberek esetében gyakran hajlottak szép szóra, könyörgésre, ő azonban mindenáron arra törekedett, hogy senkit se kíméljenek; tulajdon gyámját, Caius Toraniust is száműzetésbe küldte, pedig az mint aedilis, hivatali tiszttársa volt apjának, Octaviusnak. Junius Saturninus még azt is megírja, hogy mikor a tömeges száműzetések és vagyonelkobzások lezajlottak, és M. Lepidus a senatusban a múlt eseményei miatt mentegetőzve a jövőre nézve megcsillogtatta a kegyelem reményét, mondván, hogy elég volt már a büntetésből, Augustus vele szemben kijelentette: úgy egyeztek meg egymással a száműzetések dolgában, hogy ő szabad kezet biztosított magának a cselekvésre. Annak jeléül azonban, hogy nyakasságát megbánta, lovagi méltóságra emelte T. Vinius Philopoemenest, akiről azt beszélték,hogy száműzött patronusát valamikor házában rejtegette. Mint triumvir sokféleképpen ébresztett gyűlöletet maga iránt. Egy gyűlésen például, melyen polgári tömeg jelenlétében katonáihoz szólt, észrevette, hogy Pinarius római lovag valamit feljegyez; azt gondolván, hogy hírszerző, kém, ott a helyszínen leszúratta. A következő évre megválasztott consul, Tedius Afer, kissé gunyorosan emlékezett meg valamely cselekedetéről. Augustus erre úgy megrémítettefenyegetéseivel, hogy a szerencsétlen egy szakadékba vetette magát. Egy alkalommal látogatást tett nála Quintus Gallius praetor, aki ruhája alatt egy kétlapos írótáblát szorongatott. Augustus azzal gyanúsította, hogy kardot rejteget, de ott nyomban nem tette szóvá a dolgot,mert attól félt, hogy esetleg egyebet is találhat nála. Nem sokkal később azonban centuriókkal és katonákkal leráncigáltatta a bírói emelvényről, mint valami rabszolgát kínpadra vonta, és bár a vádlott semmit be nem vallott, megölette; előbb azonban saját kezűleg kinyomta a szemét. Augustus maga azt írja, hogy a praetor egyik kihallgatás alkalmával megtámadta őt erre őrizetbe vétette, száműzte Rómából, és Q. Gallius hajótörés vagy rablók támadása következtében pusztult el. A tribunusi hatalmat élete végéig megtartotta, kétszer azonban öt-öt évre tiszttársat vett maga mellé. Ugyancsak élethossziglan vette át az erkölcsök és törvények felügyeleti jogát; így, bár a censor tisztségét nem ruházták rá, háromszor tartott censust - először és harmadszor tiszttársával együtt, másodszor pedig egymaga.

28. Kétszer is gondolt a köztársaság visszaállítására: először nyomban Antonius leverése után, mert emlékezett rá, hányszor vetette szemére Antonius: rajta múlik, hogy még mindig nem éledt újjá a régi alkotmány; másodszor pedig hosszan tartó betegsége miatt elkeseredve, mikorra tisztviselőket, sőt a senatust is házába hívatta, és átadta nekik az államháztartás könyveit. De aztán mérlegelve a dolgot, hogy egyrészt magánemberként most már nemigen élhet biztonságban, másrészt nem bízhatja az államot könnyelműen több ember gondjára, megmaradt elhatározásánál, hogy mégis megtartja a hatalmat; nehéz eldönteni, vajon az eredmény volt-e jobb vagy a szándék. Ezt a szándékát gyakran hangoztatta, de azonkívül egyik rendeletében is ilyen szavakkal tett róla bizonyságot: „Engedtessék meg nekem, hogy az államot egészséges és biztos alapokra helyezzem, és azt a jutalmat élvezhessem érte, amit szeretnék: mondják el majd rólam, hogy én teremtettem a legjobb közállapotokat, s ha meghalok, azzal a reménységgel szálljak sírba, hogy az állam alapjai úgy, amint én megvetettem, szilárdan fennmaradnak.” Ezt a kívánságát valóban teljesítette is magának, mindenáron arra törekedve, hogy a dolgok új rendje miatt senki se elégedetlenkedjék. Rómát, mely akkoriban még nem volt birodalmi méltóságához illően ékes, s árvíztől, tűzvésztől is sokat szenvedett, úgy megszépítette, hogy jogosan büszkélkedhetett: márványvárost hagy örökül az utókorra, pedig csak téglavárost kapott. A város biztonságáról – amennyire emberi bölcsességgel tehette - még a távoli jövőre nézve is gondoskodott.

29. Igen sok középületet emelt, közülük a legnevezetesebb: a Bosszúálló Mars templomával ékesített Forum, Apollo temploma a Palatiumon, a Mennydörgő Juppiter temploma a Capitoliumon.A Forumot a törvényszéki tárgyalásokra sereglő emberek miatt kellett felépíteni, s minthogy a két régi Forum nem bizonyult elegendőnek, harmadikra is szükség volt; így aztán hamarjában átadták rendeltetésének, pedig a Mars-templom akkor még el sem készült. Arról is gondoskodtak, hogy ott kiváltképpen törvényszéki tárgyalásokat és sorshúzás útján bíróválasztásokat tartsanak. Mars templomára még az apja megbosszulásáért megindított philippi háború idején tett fogadalmat; elrendelte tehát, hogy a senatus itt tanácskozzék háborúkról és diadalmenetek tartásáról, a helytartók között itt sorsolják ki a tartományokat, a győzelmesen hazatért vezérek pedig itt ajánlják fel az isteneknek diadalmi jelvényeiket. Apolló templomát palatinusi házának azon a részén építette fel, melyet a jósok szerint az isten egy villámcsapással maga jelölt meg; oszlopcsarnokokat is épített hozzá, meg egy görög és latin nyelvű könyvtárat, ahol idősebb korában gyakran tartott senatus-üléseket és szemlét a bírói testületek fölött. A Mennydörgő Jupiternek templomot szentelt hálából, hogy megmentette életét, amikor a cantabriai háború idején egy éjszaka az úton villám csapott be gyaloghintójába, és fáklyavivő rabszolgáját halálra sújtotta. Néhány nagyszerű épületet mások, így unokái, felesége és nővére nevében is emelt; Caius és Lucius oszlopcsarnokát és bazilikáját, Livia és Octavia csarnokait és Marcellus színházát. De a többi előkelőséget is gyakran buzdította, hogy ki-kitehetségéhez képest, akár új emlékművekkel, akár a régiek felújításával, csinosításával tegye szebbé a várost. Építettek is sok szépet; Marcius Philippus a Muzsák Herculesének templomát, Lucius Cornificus Diana templomát, Asinius Pollio a Szabadság templomának atriumát, Munatius Plancus Saturnus templomát, Cornelius Balbus egy színházat, Statilius Taurus az Amphitheatrumot s végül M. Agrippa számos nagyszerű épületet.

30. A várost kerületekre és lakónegyedekre osztotta fel; a kerületek felügyeletét sorshúzás útján kijelölt tisztviselők látták el; a lakónegyedekét pedig a lakosság által megválasztott vezetők. A tűzvész megelőzésére őrszemeket és éjjeli őrjáratokat szervezett; az árvíz megfékezésére kiszélesíttette és kitisztíttatta a Tiberis medrét, melyet régtől fogva eltömött a törmelék, és elkeskenyítettek az épületek kiszögellései. Hogy a város megközelítése minél könnyebbé váljék, a Via Flaminiát maga építtette ki egészen Ariminumig, a többi utat pedig - felosztva - a diadalmenet tartására jogosult hadvezérekkel zsákmányrészesedésükből állíttatta helyre. A megszentelt épületeket, akár ódonságuk miatt omlottak össze, akár tűzvésznek estek áldozatul, helyreállíttatta, s ezekre is, másokra is bőkezűen ontotta az ajándékokat. Egyetlen adományként, csak a Capitoliumi Jupiter kincstárába tizenhatezer font aranyat és ötszázezer sestertius értékű drágakövet és gyöngyöt tett le.

31. Mihelyt a főpapi hivatalt, melyet Lepidus életében nem akart magához ragadni, annak halála után elfoglalta, minden jelentéktelen vagy kétes hírű szerzőtől való, mintegy kétezer görög vagy latin nyelvű jóskönyvet, mindenfelől egybehordatott és elégetett; nem tartott meg egyebet, csak a Sibylla-könyveket, azokat is szemelvényesen; aranyozott szekrénykében őrizte őket a Palatinusi Apollo szobrának talapzata alatt. A régi meggondolás szerint javíttatta ki az isteni Julius rendezte naptárt, melyet hanyagságból összevissza zavartak azóta; a naptár rendezésekor annak emlékére, hogy első consulságát és kimagasló győzelmeit a sextilis hónapban érte el, azt jelölte a maga nevével, nem pedig a szeptember hónapot, melyben született. A papok, kiváltképpen a Vesta-szüzek számát és tekintélyét, de még inkább jövedelmét megnövelte. Mikor egyik elhalt Vesta-szűz helyébe új papnő megválasztására került sor, sokan megkörnyékezték Augustust, hogy leányaiknak ne kelljen a sorshúzásban részt venniük; erre ő megesküdött, hogy önként ajánlaná fel bármelyik leányunokáját, ha elérte volna közülük egy is a törvényes korhatárt. Az ősi, lassanként elfelejtett vallásos szertartások közül nem egyet életre keltett, így: a madárjóslatok a közjólétért, a Flamen Dialis tisztét, a Lupercalia ünnepét, a százévenként ismétlődő ünnepi játékokat és a keresztutakon rendezett játékokat. A Lupercalia ünnepén eltiltotta a még pelyhes állú ifjakat attól, hogy a futásban részt vegyenek; elrendelte továbbá, hogy a százévenként rendezett játékok éjjeli látványosságait mindkét nembeli ifjúság csakis valamely felnőtt hozzátartozója kíséretében látogathatja. A keresztutak védőisteneit, rendeletére, évenként kétszer, tavaszi és nyári virágokkal díszítették. A halhatatlan istenek után leginkább a hadvezérek emlékét tisztelte, akik a római nép hatalmát a legalacsonyabb fokról a legmagasabbra emelték. Ezért megtartva a régi feliratokat, mindegyiknek helyreállította a maga épületét, és szobraikat, diadalmeneten viselt díszruhájukban, az isteneknek ajánlva elhelyezte fórumának két oszlopcsarnokában; azután kiáltványában közhírré tette: azt szeretné, ha a polgárok őt még életében, az eljövendő korok fejedelmeit pedig később ezekkel a hadvezérekkel mérnék össze. Pompeius szobrát is elhozatta a Curiából, ahol C. Caesart megölték, és egy márvány Janus-ív alatt állította fel, Pompeius színházával szemközt.

32. Sok igen rossz, a közre veszedelmes jelenséget szüntetett meg, amely a polgárháborúk okozta törvénytelen állapot kezdete óta harapózott el, vagy akár a béke idején keletkezett;csavargók kószáltak mindenfelé csapatokba verődve, övükben tőrt hordtak, mint mondták, a maguk védelmére. Az országút vándorai, szabadok, rabszolgák egyaránt, válogatás nélkül rablótámadás áldozatául estek, és a földbirtokosok rabszolgatömlöceiben tartották fogva őket; újonnan szervezett egyesületek cégére alatt mindenféle csavargó bandák verődtek össze, közös gaztettek elkövetésére. Augustus a legalkalmasabb helyeken katonaságot állított, és gátat vetve a rablásnak, megvizsgálta a rabszolgatömlöcöket, a régi, törvényesen engedélyezett egyesületeken kívül pedig valamennyit feloszlatta. Megsemmisítette azt a feljegyzést, mely az állampénztár régi adósainak névsorát tartalmazta, és rendkívül jó anyagot szolgáltatott az üldözésre. Bizonyos városi ingatlanoknak, melyekről nem tudták bizonyosan, hogy kié, tulajdonosokat jelölt ki; a vádlottak nevét, ha pörük már régóta húzódott – amiben csak ellenségeiknek telt öröme -, töröltette; feltételül szabta, hogy ha valaki ugyanazon a címen másodszor is vádat emel, pervesztés esetén maga szenvedi el a büntetést. Hogy egyetlen bűntény se maradjon büntetlenül, és késedelmeskedés miatt egyetlen per el ne évüljön, elrendelte, hogy a harminc napot, melyet addig a magas rangú tisztviselők által rendezett játékok számára tartottak fenn, igazságszolgáltatásra fordítsák. A három bírói testülethez egy negyediket csatolt az alacsonyabb néposztályok tagjaiból, ez volt a kétszázasok osztálya, mely kisebb jelentőségű ügyekben ítélkezett. Bírói tisztségre már harmincéveseket is, tehát a szokásosnál öt évvel fiatalabb embereket alkalmazott. De minthogy sokan elhárították maguktól a bírói megbízatást, nagy nehezen hozzájárult, hogy az egyes bírói osztályok felváltva egy-egy évig szüneteljenek, november és december hónapokban pedig általános törvényszéki szünetet tartsanak.

33. Maga is kitartóan, nemegyszer késő éjszakáig ült törvényt; ha gyengélkedett, a bírói szék előtt elhelyezett gyaloghintójában vagy otthon heverészve végezte munkáját. Ítélethozatal közben nemcsak körültekintéssel, hanem nagy jóindulattal is járt el; mondják, hogy egyszer egy nyilvánvaló apagyilkossággal vádolt embertől azért, hogy a zsákba varratástól megkímélje - e büntetéssel ugyanis csak azokat sújtották, akik tettüket megvallották -, ezt kérdezte: „Ugye, nem ölted meg apádat?” Máskor egy végrendelet-hamisítás tárgyalásakor, ahol minden tanút elítélhettek volna a Cornelius-féle törvény alapján, nemcsak két szavazócédulát adott át az esküdteknek - egy elítélő és egy felmentő szavazatot -, hanem egy harmadikat is, hogy azzal mindenki, akit csalárd módon vagy megtévesztéssel bírtak rá a végrendelet aláírására, felmentést nyerhessen. A Rómában lakó peres felek fellebbezési ügyeit a városi praetorra bízta, a provinciák lakosainak effajta ügyeit volt consulokra, ezek közül egyet-egyet bízott meg az egyes tartományok fellebbezési ügyeinek intézésével.

34. A törvényeket felülvizsgálta, némelyiket újra életbe léptette, így a fényűzésről, a házasságtörésről és közszemérem megsértéséről, továbbá a hivatali vesztegetésről és a rendek tagjainak házasodásáról szóló törvényt. De emezt - minthogy valamivel, szigorúbb rendelkezésekkel toldotta meg, mint a többit - az ellenzék zajos tiltakozásával szemben csak úgy vihette keresztül, hogy a büntetések egy részét elengedte, vagy legalábbis enyhítette, új házasságkötést három év elteltével engedélyezett, továbbá felemelte a jutalomösszegeket is. Mikor pedig egy nyilvános színházi előadás alkalmával a lovagok makacsul a törvény visszavonását követelték tőle, odahívatta Germanicus gyermekeit, közülük néhányat ölébe ültetett, a többit apjuk vette a térdére, s így mutatta meg őket a népnek, kézmozdulatokkal és arcjátékkal is jelezve, hogy bátran vegyenek példát erről a fiatal apáról. De mihelyt észrevette, hogy a törvény szellemének érvényesülését serdületlen leánykák eljegyzésével és sűrűn váltakozó házasságkötésekkel akadályozzák, megrövidítette az eljegyzések időtartamát, és megnehezítette a válásokat.

35. A fölösen felduzzasztott létszámú senatus idomtalan, rendezetlen tömeggé vált. Augustus kétszeri selejtezéssel visszaadta régi keretét és fényét. (A senatorok száma ugyanis ezernél is magasabb volt, s akadt közöttük bizony méltatlan ember is; ilyenek Caesar halála után pártfogók kegye vagy saját pénzük révén jutottak be a senatusba. A nép „alvilágiaknak”nevezte őket.) Az első selejtezésnél a senatus határozott, minthogy minden senator egy-egy új tagot maga választott, a másodiknál Augustus és Agrippa döntött; ez alkalommal Augustus állítólag úgy elnökölt, hogy ruhája alatt páncélt viselt, derekán kardot, székét pedig tíz nagyerejű senator-barátja állta körül. Cordus Cremutius azt írja, hogy még a senatorokat is csak egyenként, motozás után bocsátották elébe. Egyeseket rábírt, hogy önként mondjanak letisztségükről, s ha ezt megtették, továbbra is megengedte, hogy díszruhájukat viseljék, színházban és nyilvános lakomákon a senatorokat megillető díszhelyen üljenek. És hogy e válogatott, érdemes férfiak senatori teendőiket minél ünnepélyesebben és minél kisebb megterheléssel végezhessék, elrendelte, hogy minden senator, mielőtt helyét elfoglalja, tömjént és színbort áldozzon az oltárnál annak az istennek, kinek templomában a senatus éppen ülésezik; továbbá hogy havonta csak kétszer, elsején és tizenharmadikán, illetve tizenötödikén tartsanak senatus-ülést, szeptemberben és októberben pedig elég, ha csak a határozatok meghozatalához szükséges számú, sorshúzás útján kijelölt senator jelenik meg; félévenként bizottságokat szervezett, s ezekkel a senatus elé terjesztendő ügyeket előzetesen megtárgyalta. Nagyobb jelentőségű dolgokban nem a szokásos sorrendben kérte a senatorok szavazatát, hanem úgy, ahogy neki jólesett, mégpedig azért, hogy mindenki úgy figyeljen, mintha nemcsakegyetértenie, hanem véleményét indokolnia is kellene.

36. Más intézkedéseket is életbe léptetett, így többek között elrendelte a következőket: a senatus üléseiről ne közöljenek tudósításokat. A tisztviselők hivatali idejük leteltével ne induljanak nyomban tartományaikba; a proconsuloknak pénzt utaltatott ki öszvérek és sátrak vásárlására - azelőtt az állam adta nekik bérbe ezeket; az államkincstár felügyeletét elvette a városi quaestoroktól, és praetoroknak vagy volt praetoroknak adta át, a százas bírói testület összehívását pedig, ami régen a volt quaestorok feladatköréhez tartozott, a decemvirekre bízta.

37. Azt akarta, hogy az állam igazgatásában minél többen részt vegyenek, ezért új hivatalokat eszelt ki: így a közmunkák, vagyis az utak, a vízhálózat, a Tiberis szabályozásának, az ingyengabona kiosztásának felügyeletét, a városi elöljáróságot, aztán egy hármas bizottságot a senatorok megválasztására, egy másikat meg, valahányszor csak kellett, a lovagok csapatszemléinek megtartására. A hosszú idő óta be nem töltött censori tisztséget betöltette. Gyarapította a praetorok létszámát. Azt követelte továbbá, hogy valahányszor őt a consuli tisztséggel megbízzák, ne egy, hanem két hivatali tiszttársat adjanak mellé; de kívánságát nem tudta keresztülvinni, általánosan ellenezték, mondván: eléggé csorbítja méltóságát már az is, hogy tisztségét nem egymaga viseli, hanem egy másik személlyel megosztja.

                                                                                          1.      2.      3.      4.      5.      6.