Településtörténet

A város nevét a III. század végén megjelent Itinerarium Antonini, (római útikönyv) leírásából ismerjük: „Gorsium”, illetve „Gorsio sive Hercule” megfogalmazásban (sive jelentése: és, vagy). A kettős megnevezés a 260-as szarmata dúlás nyomán felépülő város régi, közhasználatú és az új, hivatalos elnevezésére utalt.

A rómaiak megjelenése előtt a terület a kelta civitas Eraviscorum-hoz tartozott. Az I. század közepén az Aldunáról idevezényelt ala Scubulorum elnevezésű légió két út keresztezésében (Sopianae-Aquincum, Sopianae-Brigetio) árokkal és palánkfallal körülvett katonai tábort épített. Az itt állomásozó mintegy 500 fős lovascsapat (ala) feladata a sárvízi átkelő védelme és a tartomány belsejének védelmében az ide befutó útvonalak mentén őrszolgálat biztosítása . A Duna parti limes teljes kiépülése után már nem volt szükség a belső katonai biztosításra, így az akkor itt állomásozó csapatot tovább vezényelték a birodalom más területeire.

A felszámolt castrum helyén 103-tól új város építését kezdték meg. Traianus császár Gorsiumot jelölte ki az ugyanebben az évben megszervezett Alsó-Pannónia (Pannonia Inferior) provincia tartománygyűlésének (concilium provinciae) székhelyéül. Ma még nem bizonyított, mikor kapta meg a település a városi (municipium) rangot. Tóth István ókortörténész Hadrianus 124-es pannóniai szemleútjára datálja . Az elkövetkező években kiépült település virágkorában elérte a 400 hektárt. A „szent kerületen” belül hatalmas csarnokokat emeltek a tartománygyűlés és a császárkultusz ceremóniáinak megrendezésére. Az ünnepségek fényének emeléséhez elengedhetetlen cirkuszi játékok megrendezésére 20.000 fő befogadóképességű amfiteátrum épült.

A markomann-háborúkban (167-180) a szarmaták felgyújtották a várost. Ekkor nemcsak a külső negyedek égtek porrá, de a szent kerületben is nagy pusztítást végzett a tűz. Ezt a csapást hamar kiheverte a város. Helyreállították a császárkultusz épületeit. Ekkor újult meg a tartománygyűlés csarnoka is. Ezt követően 90 évig a severusi kor virágzását élte a város. Az afrikai származású felső-pannóniai helytartóból lett császár, Septimus Severus  kiváltságok sorával hálálta meg az őt trónra segítő katonaság szolgálatait. (A katonák zsoldját 1/3-ával megemelte, melyet később újabb zsoldemelések követtek. A fizetőképes kereslet ilyen mérvű növekedése ösztönzőleg hatott a teljes gazdaságra. Fitz Jenő professzor a 193-284 közötti kort a „Pannonok évszázadának” nevezte.)

A császár 202-es pannóniai látogatása alkalmából, az uralkodó költségén építették újjá az istenné vált császárok templomát. A vicus vályogból épült házainak nagyobb részét is ebben az időszakba építették át tartósabb építőanyagból.

258-ban egy gyorsan levert polgárháború veszélye elől a föld alá menekítették a városi tanács pénztárát. A 3134 db dupla dénár 1725 évvel később, az ásatások során került elő.

Sokkal komolyabb volt a két évvel későbbi szarmata-roxolán-támadás. Az egész Pannóniát sújtó fosztogatás során Gorsiumot a földdel tették egyenlővé a barbárok. Az ezt követő, az egész birodalomra kiterjedő gazdasági politikai és katonai válság mintegy három évtizedre elhúzta a helyreállítás megkezdését. (Barkóczi László elmélete szerint ebben az időben hurcolták el a dunaparti erődítmények sürgős helyreállításához a szentkerület leomlott kőanyagát.)

A III. század utolsó éveiben ismét központi akaratból épült újjá a város. Diocletianus utasítására a szentkerület romjait elegyengették és teljesen új koncepció szerint kezdték meg az építkezést. A fallal körülvett városrész továbbra is a provincia kiemelt települése maradt. Az új város új nevet kapott, Diocletianus császár társuralkodójáról, Maximinus Herculius-ról Herculiának nevezték el. Jelentősége valószínűleg ezután sem csökkent. (Fitz professzor teóriája szerint a négy részre osztott Pannónia Valéria provinciájának helytartója (praeses) Aquincumból a 290-es években áttette székhelyét Herculiába.)

Az ezt követő évszázadban a város folyamatosan épült-szépült. Helytartói rezidenciának alkalmas palotát emeltek, vele szemben testőrségi laktanya kapott helyet. A kereszténység térhódításával több ókeresztény bazilikát alapítottak.

A település hanyatlása a IV. század utolsó harmadában kezdődött. A provinciában megromlott közbiztonság a falakon kívül élőket lakóhelyük elhagyására késztette. A városon belül összezsúfolódott lakosság egyre igénytelenebb épületeket emelt. Az elhagyott házak helyén temetők létesültek. Ebben az időben a város valószínűleg püspöki székhely is volt. Valéria provincia területét a rómaiak 430-ban a hunoknak engedték át. A város ekkor már régi méretének töredékére zsugorodott.

A honfoglaló magyarok helyben lakó részben/egészében keresztény népességet találtak. A leletek szerint nem is telepedett le nagyobb magyar népesség ide. Árpád és István inkább a forgalmas utaktól néhány kilométerre északra alapították meg székvárosukat. A Gorsiumi település-együttes helyén létrejött négy-öt kisebb község területén, a temetők tanúsága szerint a XVI. századig folyamatosan laktak.

A legjelentősebb falu neve a XI. századtól Föveny volt. Szent István a birtokot a Székesfehérvári káptalannak adományozta. Ezt követően évszázadokon át innen szállították a követ a királyi és egyházi építkezésekhez. A mocsarakkal védett területen több országgyűlést is tartottak.

Föveny a török uralom idején pusztult el végleg. A XVIII., XIX. században az elhagyatott terület a Zichy-grófok uradalmához tartozott, akik szintén kőbányaként hasznosították a romokat.

Kutatástörténet

Fö­veny kö­zép­ko­ri köz­ség (a mai Tác köz­ség te­rü­le­tén, a Sár­víz ke­le­ti ol­da­lán) a XVI. szá­zad­ban tö­rök kéz­re ke­rült és el­pusz­tult. A szán­tó­föld­nek, il­let­ve sző­lő­nek hasz­nált te­rü­let­ről a XVI­II. szá­za­di for­rá­sok ró­mai kő­em­lé­kek­ről em­lé­kez­tek meg. A II. Jó­zsef csá­szár ide­jén vég­zett tér­kép-­fel­mé­rés nagy-­mé­re­tű fal­ma­rad­vá­nyo­kat mu­ta­tott ki a volt köz­ség te­rü­le­tén. A XIX. szá­zad­ban Ró­mer Fló­ris, a ma­gyar ré­gé­sze­ti ku­ta­tá­sok egyik meg­szer­ve­ző­je be­jár­ta a le­le­tek­ben gaz­dag te­rü­le­tet és adott le­írást az em­lí­tett - vé­le­mé­nye sze­rint ka­to­nai tá­bor­hoz tar­to­zó nagy fa­lak­ról. Az el­ső ása­tás 1934 és 1939 kö­zött egy há­rom­ap­szi­sos nagy épü­le­tet ta­lált, ame­lyet kez­det­ben óke­resz­tény ba­zi­li­ká­nak ha­tá­roz­tak meg, ké­sőbb, ami­kor pe­risty­li­u­mos ud­var­ral egé­szült ki, egy nagy­bir­tok köz­pont­já­ban lé­vő vil­lá­nak vél­tek. A tel­jes egé­szé­ben be­épí­tet­len, mint­egy 200 hek­tár nagy­sá­gú te­rü­le­ten fek­vő ró­mai ko­ri te­le­pü­lés fel­tá­rá­sa 1958-ban in­dult meg, az­zal a szán­dék­kal, hogy a ró­mai te­le­pü­lést, a hoz­zá tar­to­zó ipar­te­le­pek­kel, kül­ső ne­gye­dek­kel és te­me­tők­kel fel­tár­ja és be­mu­tas­sa. A fel­tá­rás ötö­dik év­ti­zed­ében Gor­si­um már a nagy Du­na vi­dé­ki ró­mai fel­tá­rá­sok egyi­ke, amely­nek kü­lön­le­ges ér­té­ke az an­tik vi­lág za­var­ta­lan meg­je­le­ní­té­sé­nek le­he­tő­sé­ge. 

Az ásatás eredményei

Az 1934-39 kö­zött vég­zett ása­tás so­rán fel­tárt épü­let 1958 után nagy mé­re­tű pa­lo­tá­nak bi­zo­nyult. A pa­lo­ta előt­ti osz­lop­csar­no­kos hom­lok­za­ta előtt kö­ve­zett ut­ca ke­rült elő, má­sik ol­da­lán lak­ta­nya jel­le­gű 70 mé­ter hosz­szú épü­let­tel: a fel­tá­rás egy IV. szá­za­di vá­ros köz­pont­já­ra ta­lált. A vá­ros­köz­pon­tot, amely­ben ed­dig két óke­resz­tény ba­zi­li­ka, két köz­für­dő, hi­va­ta­los épü­le­tek és la­kó­há­zak ke­rül­tek elő, vá­ros­fal vet­te kö­rül, a négy ol­dal kö­ze­pén egy­-egy vá­ros­ka­pu­val. 

Szemben az oszlopokon túl látható a palota, előtérben a laktanya maradványai

A pa­lo­ta és a ve­le szem­ben lé­vő lak­ta­nya alap­ján fel­té­te­lez­he­tő, hogy a III/IV. szá­zad for­du­ló­ján lét­re­ho­zott vá­ros az ek­kor lét­re­ho­zott Va­le­ria tar­to­mány hely­tar­tó­já­nak szék­he­lye le­he­tett. A vá­rost, az Iti­ne­ra­ri­um An­to­ni­ni ró­mai úti­könyv mér­föld­ada­tai alap­ján Her­cu­li­á­nak ne­vez­ték el, Di­oc­le­ti­a­nus társ­csá­szá­rá­nak, Ma­xi­mi­a­nus Her­cu­li­us­nak tisz­te­le­té­re. 

Az úti­könyv a te­le­pü­lés ko­ráb­bi ne­vét - Gor­si­u­mot - is meg­őriz­te. A fel­tá­rás a IV. szá­za­di vá­ros ma­rad­vá­nyai alatt két to­váb­bi épí­té­si kor­sza­kot ál­la­pí­tott meg. A Kr.u. I. szá­zad kö­ze­pé­től - ami­kor a ró­ma­i­ak a Du­nán­túl ke­le­ti fe­lét meg­hó­dí­tot­ták és Pan­no­nia pro­vin­ci­át meg­szer­vez­ték, ka­to­nai tá­bor állt e he­lyen, ame­lyet a II. szá­zad ele­jén, ami­kor már bel­ső erő­dí­tés­re nem volt szük­ség, fel­szá­mol­tak. A volt tá­bor te­rü­le­tén hoz­ta lét­re Trai­a­nus csá­szár a 106-ban lét­re­ho­zott Al­só Pan­no­nia pro­vin­cia tar­to­mány­gyű­lé­sé­nek (con­ci­li­um pro­vin­ci­ae) és a pro­vin­cia csá­szár-­kul­tu­szá­nak mint­egy 9 hek­tár mé­re­tű szent­ke­rü­le­tét. A ka­to­nai tá­bor mé­lyen fek­vő ré­te­ge­i­ből a park­ban sem­mi sem mu­tat­ha­tó be, a szent­ke­rü­let je­len­tős épít­mé­nyei azon­ban a ré­gé­sze­ti park leg­je­len­tő­sebb lát­ni­va­ló­it ad­ják. A szent­ke­rü­let köz­pont­ját nagy mé­re­tű fo­rum, az ün­ne­pi fel­vo­nu­lá­sok szá­má­ra lét­re­ho­zott 90×45 mé­ter nagy­sá­gú tér ad­ja, az is­ten­né nyil­vá­ní­tott Au­gus­tus csá­szár temp­lo­má­val, a csá­szár­kul­tusz és a tar­to­mány­gyű­lés nagy csar­no­ka­i­val. A mint­egy fe­le­rész­ben fel­tárt szent­ke­rü­let­ben ed­dig 8 temp­lom, a vá­rosi kö­ve­tek el­he­lye­zé­sé­re szol­gá­ló ven­dég­ház, ét­ke­ző­hely és az ün­nep­sé­gek­hez tar­to­zó já­té­kok szín­he­lye (egy­elő­re lé­gi­fel­vé­te­len meg­ha­tá­ro­zott) ha­tal­mas amp­hit­he­at­rum ke­rült elő. A szent­ke­rü­let a pro­vin­cia fon­to­sabb ese­mé­nye­i­nek (ál­la­mi ün­ne­pek, csá­szár­lá­to­ga­tá­sok) szín­he­lye volt. Gaz­dag mi­to­ló­gi­a­i- és ál­lat­je­le­ne­tes re­li­ef­so­ro­za­tok ma­rad­tak fenn: té­má­juk azo­nos a 147-ben és 248-ban Ró­má­ban vert érem­so­ro­za­to­ké­val: Ró­ma fenn­ál­lá­sá­nak 900. és 1000. év­for­du­ló­já­ra ké­szül­tek. A csá­szár­lá­to­ga­tá­sok kö­zül kü­lö­nö­sen Fel­ső Pan­no­nia volt hely­tar­tó­já­nak, Sep­ti­mi­us Se­ve­rus­nak 202. évi lá­to­ga­tá­sa je­len­tős, aki sa­ját költ­sé­gén ho­zat­ta hely­re a mar­co­mann há­bo­rúk­ban rész­ben le­rom­bolt Au­gus­tus-­temp­lo­mot. A szent­ke­rü­le­tet Kr. u. 260-ban a Du­na má­sik ol­da­lán la­kó szar­ma­ta ro­xo­lá­nok meg­sem­mi­sí­tet­ték. 

A III/IV. szá­zad for­du­ló­ján ala­pí­tott vá­ros fal­lal kö­rül­vett köz­pont­ja meg­ér­te a ma­gyar hon­fog­la­lást, ne­ve et­től kezd­ve Fö­veny lett. Szent Ist­ván ki­rály szé­kes-­fe­hér­vá­ri épít­ke­zé­sei szá­má­ra - ko­ra­be­li ok­le­vél ta­nú­sá­ga és a ró­mai te­le­pü­lé­sen ta­lált nyo­mok alap­ján - utat épí­tett a ki­rá­lyi fő­vá­ros és a 7 ki­lo­mé­ter­re lé­vő fa­lu kö­zött. A ki­rá­lyi szék­hely a ró­mai te­le­pü­lés fa­la­i­ból épült fel. 

Régészeti park 

Az 1958-ban kez­dő­dő fo­lya­ma­tos fel­tá­rá­sok ered­mé­nyei kez­det­től fog­va ki­vé­te­les mé­re­tű ré­gé­sze­ti park­ban mind a ku­ta­tás, mind az ér­dek­lő­dő kö­zön­ség szá­má­ra meg­te­kint­he­tők. A fel­tárt ro­mo­kat kö­rül­ve­vő park­ban az elő­ke­rült kő­em­lé­kek lát­ha­tók, a leg­je­len­tő­sebb le­le­te­ket ál­lan­dó ki­ál­lí­tás mu­tat­ja be. A Park meg­te­kin­té­se kö­rül­be­lül két órát vesz igény­be. 
A Sza­bad­té­ri Park­ba ér­ke­zők szá­má­ra par­ko­ló­hely áll ren­del­ke­zés­re, a pénz­tár­ban, il­let­ve a ki­ál­lí­tás­ban ka­ta­ló­gus, fény­ké­pek vá­sá­rol­ha­tók. A pénz­tár mel­lett nyí­ló utat vá­laszt­va a né­ző a Park tel­jes te­rü­le­té­ről át­fo­gó ké­pet kap. Az út mel­lett ke­rül­tek el­he­lye­zés­re a fel­tá­rá­sok előtt elő­ke­rült kő­em­lé­kek, sír­kö­vek, mi­to­ló­gi­ai je­le­ne­tek. Az út a vá­ros­köz­pont nyu­ga­ti vé­gé­hez ve­zet, ahol a nyu­ga­ti vá­ros­ka­pu, vá­ros­fal lát­ha­tó. A kör­já­rat a szé­les nyu­gat-­ke­let irá­nyú fő­ut­cán (de­cu­ma­nus ma­xi­mus) foly­tat­ha­tó, bal­ol­dalt a IV. szá­za­di hely­tar­tói pa­lo­tá­val, jobb­ol­dalt a hely­tar­tói test­őr­ség lak­ta­nyá­já­val. Jobb­ol­dalt a to­váb­bi­ak­ban ez egyik óke­resz­tény ba­zi­li­ka hom­lok­za­ta lát­ha­tó. A ba­zi­li­ka bel­ső te­ré­ben egy ko­ráb­bi épü­let fal­fest­mé­nyei te­kint­he­tők meg. To­vább ha­lad­va a lá­to­ga­tó az észak-­dé­li fő­ut­ca (car­do ma­xi­mus) ke­resz­te­ző­dés­hez ér, amely­nek bal­ol­da­lán a II. szá­za­di szent­ke­rü­let ven­dég­há­zá­nak ma­rad­vá­nyai és a ke­le­ti ol­da­lon az épü­let rom­jai fö­lé épí­tett má­sik óke­resz­tény ba­zi­li­ka emel­ke­dik. A nyu­gat-­ke­let irá­nyú fő­ut­ca itt a szent­ke­rü­let, majd a IV. szá­zad fő­te­ré­hez, a fo­rum-­hoz ér. Észa­ki ol­da­lát lép­csők­kel át­tört és dísz­ku­tak­kal éke­sí­tett fal zár­ta le.

A lép­csők a csá­szár­kul­tusz szer­tar­tá­sa­i­nak, il­let­ve a tar­to­mány­gyű­lés szín­hely­ének csar­no­ka­i­hoz ve­zet. A tér ke­le­ti ol­da­lát a szent­ke­rü­let nagy temp­lo­ma zár­ta le, ame­lyet az is­ten­né nyil­vá­ní­tott Au­gus­tus (vagy az ösz­szes is­ten­né nyil­vá­ní­tott csá­szár) tisz­te­le­té­re emel­tek. To­vább ha­lad­va ke­let fe­lé, a hi­va­ta­los ün­nep­sé­gek la­ko­ma­-é­pü­le­té­nek pin­cé­je lát­ha­tó. A dél fe­lé el­ka­nya­ro­dó út újabb kő­em­lé­kek­kel dí­szí­tett út­hoz ér, amely visz­sza­ve­zet a ki­in­du­ló tér­ség­hez. In­nen dél fe­lé ha­lad­va a dé­li vá­ros­rész fel­tárt épü­le­te­i­hez jut el a lá­to­ga­tó, IV. szá­za­di la­kó­há­zak­hoz, ame­lye­ket a IV. szá­zad vé­gé­nek za­va­ros vi­szo­nyai kö­zött la­kói el­hagy­tak és a vá­ros e te­rü­le­tét et­től kezd­ve te­me­tő fog­lal­ta el. A fel­tá­rás itt a leg­ko­ráb­bi idő­szak­ból va­ló kis kuny­hók egy ré­szét is be­mu­tat­ja. Az út a ki­ál­lí­tás­hoz ve­zet (a ko­ráb­bi nagy­bir­tok bo­ros­pin­cé­je volt). 

Megközelítés

Az M 7-es au­tó­pá­lyá­ról Sza­bad­baty­tyán­Gor­si­um le­já­ró­tól Tác - Ká­loz fe­lé ha­lad­va a 63-as úton kö­ze­lít­he­tő meg. Tác köz­ség te­rü­le­tén a te­me­tő mel­lett, bal­fe­lé nyí­ló, Gor­si­um fel­ira­tos jel­zés­sel el­lá­tott út az ása­tás hely­szí­né­re ve­zet. Az au­tó­pá­lyá­tól 4 km-re. Meg­kö­ze­lít­he­tő a Szé­kes­fe­hér­vá­ri Pi­ac té­ren lé­vő au­tó­busz­pá­lya­ud­var­ról is a Sza­bad­baty­tyán ­ Ká­loz fe­lé vi­vő já­ra­to­kon. A tá­ci te­me­tő utá­ni meg­ál­ló­tól a Sza­bad­té­ri Mú­ze­um gya­log kö­ze­lít­he­tő meg (1 ró­mai mér­föld ≈ 1,5 ki­lo­mé­ter).

Forrás: http://www.szikm.hu/gorsium.php; wikipédia