A castra típusai

A castra legismertebb típusa a tábor. A katonai városokba házakat terveztek, védték a katonákat, a felszereléseiket és ellátták őket, amikor nem harcoltak vagy meneteltek. A szabályozások megkívánták a kinnlevő egységektől, hogy a megfelelően szerkesztett táborba vonuljanak vissza, nap, mint nap. A menetelő légiók minden este tábort vertek melyet sánccal és árokkal biztosítottak. A tábor lehetett átmeneti és állandóvá is alakulhatott

A menetoszlop végén hordták az építéshez szükséges felszerelést és a tábor készletét, csomagokban a szekereken és a katonák hátán.

A tábor helyét felderítők szemelték ki úgy, hogy közel legyen a vízhez, az erdőhöz és a takarmányföldekhez. A mérnökök felelőssége volt a tábor, sokféle szakember létezett. A tábort ellenséges támadás alatt mindössze pár óra alatt felépítették. A tábori tervek gyűjteményét megfelelően használták, kiválasztották a megfelelő tervet, ami a légió idejéből futotta.

Az állandó táborok voltak a castra stavina. A castra aestiva vagy aestivalic, ezek ideiglenes táborok (nyári táborok), amelyekben a katonákat elszállásolták. Nyáron volt a hadjáratok szezonja. Télen a katonák visszavonultak a Castra hibernába, ami több szilárdanyagú barakkot, nyilvános épületet, kőfalakat tartalmazott.

Tábor készítés

A rómaiak a következő képen vernek tábort. Miután kiválasztották a táborozásra alkalmas helyet, ennek az áttekintés és parancsadás számára legalkalmasabb pontján állítják fel a hadvezér sátrát. Először jelvényt vernek a földbe, ott, ahol a vezér sátrát akarják elhelyezni, majd a jelvény körül négyzet alakú térséget mérnek ki, oly módon, hogy annak oldalai a jelvénytől 100-l00 láb távolságra legyenek, az egész térség tehát 400 négyzetláb területű. Ennek a négyzetnek amaz oldalából kiindulva, amely a vízvétel és legeltetés számára a legkedvezőbb, helyezik el a római seregeket. A katonai tribunusok közül minden légióban, a korábban már elmondottak szerint, hatan szolgálnak, mivel pedig mindkét consullal mindig két légió táborozik, nyilvánvaló, hogy mindkét consullal 12-12 katonai tribunus teljesít szolgálatot. Ezeknek sátrait egy egyenes vonal mentén helyezik el, párhuzamosan a négyzet alakú vezéri térségnek egyik, előre kiválasztott oldalához. Innen eloször 50 láb távolságot mérnek ki, hogy hely legyen a tribunusok lovai, málhás állatai és egyéb felszerelésük számára. Sátraik bejárata a mondott vonal túlsó oldalára, tehát a tábor külső része felé néz. Ezt az irányt a továbbiakban "a tábor elülsű részének" tekintem és így is nevezem. A tribunusok sátrai egymástól azonos távolságra állnak, a tábor egész szélességében.

Ezután a tribunusok sátraitól előremenve, 100 láb távolságot mértek ki, és ennél a vonalnál, amely a tábor egész szélességében húzódik és párhuzamos a tribunusok sátrainak vonalával - kezdik elhelyezni a légiókat a következő rendben. Ezt a vonalat először is két részre osztják, majd a metszésponttól merőleges irányban kiinduló 50 láb széles út mentén helyezik el egymással szemben a két légió lovasait. A lovasok és gyalogosok sátrait egyforma módon készítik el, és a manipulus és turma táborhelye egyformán négyzet alakú. A lovasok sátrai az előttük húzódó útra néznek, és egy-egy sátor 100 láb hosszúságú. Mindig arra törekednek, hogy a hosszúság és szélesség azonos legyen - ettől csak a szövetségesek elhelyezésénél tekintenek el. Nagyobb létszámú légiók esetén arányosan növelik a tábor hosszúságát és szélességét.

A lovasok táborhelyét a tribunusok táborhelyével szemben úgy helyezik el, hogy közben - a már említett vonalmentén - a tribunusok sátorvonalára merőleges útvonal keletkezzék. Ezután a lovasok mögött helyezik el mindkét légió triariusait, éspedig egy-egy manipulust, egy-egy turma mögött, azonos alakban, oly módon, hogy hátuk egymással érintkezzék. Egy-egy manipulus sátorhelyének szélessége fele a hosszúságának, mivelhogy létszámuk is fele a többi alakulat létszámának. Ezért, bár a katonák száma az egyes alakulatokban különböző, táborhelyük hossza mégis azonos lehet, mivel az eltérés a szélességben, illetve a mélységben mutatkozik. Ezután további 50 láb távolságot üresen hagyva, a triariusokkal szemben helyezik el a princepseket. Mivel ezeknek sátrai az imént említett irányba néznek, így két további útvonal keletkezik, párhuzamosan a lovasok sátorvonalával, és kiindulva abból a 100 láb széles térségből, amely a tribunusok sátorhelye előtt húzódik. Mindkét útvonal a tábornak a tribunusok sátorvonalával szemben fekvő oldaláig húzódik, amelyet a tábor elülső részének nevezhetünk. A princepsek után, háttal feléjük, helyezik el a hastatusokat, úgy, hogy a sátorhelyek közvetlenül érintkezzenek egymással. Mivel pedig a légió mindhárom része a fejezet kezdetén ismertetett beosztás szerint 10-10 manipulusra oszlik, valamennyi út egyforma hoszú, és mindegyik elér a tábor elülső részéig, ahol a legtávolabbi manipulusok helyezkednek el.

A hastatusoktól további 50 láb távolságot mérnek ki, és itt helyezik el velük szemben a szövetségesek lovasait, velük azonos hosszúságban. Amint már említettem, a szövetséges gyalogság létszáma az "extraordinariusok" levonása után azonos a római légiók létszámával, a lovasoké viszont – miután azok harmadrészét ugyancsak az extraordinariusok közé helyezték - a rómaiakénak kétszerese. Ezért a táborverésnél arányosan növelik a táborhelyük szélességét, s ezzel elérik, hogy hosszúságban azonos a római légiók táborhelyével. Miután így 5 keresztező utat hoztak létre, a szövetséges gyalogságot az eddigihez hasonló módon a lovasság mögött, azzal közvetlenül érintkezve helyezik el, s a szélességet a létszám arányában növelik. Ezek a manipulusok a sánc mentén, a tábor két oldalán helyezkednek el. Minden egyes táborhelyen az első sátort a centuriók foglalják el. Az imént ismertetett táborverési módszer következtében mindkét irányban az 5. és 6. turmát 50 lépésnyi távolságra helyezik el egymástól, S ugyanígy járnak el a gyalogosok manipulusaival is. Ily módon további útvonalat létesítenek a táboron keresztül, merőlegesen az imént felsorolt útvonalakra, és párhuzamosan a tribunusok sátrainak vonalával. Mivel ez minden fegyvernem 5. sz. manipulusa, illetve turmája mentén húzódik, "ötödös" útnak (via quintana) nevezik.

A tribunusok sátrai mögötti térség mindkét irányban körülveszi a vezéri sátrat (praetorium). Ennek egyik részén van a katonai gyűlések helye (forum), a másik része a quaestor és a tevékenységéhez szükséges ügyvitel számára van fenntartva. A katonai tribunusok sátrai mögött, oldalvást helyezkednek el a "különleges" csapatokból válogatott lovagok (equites evocati) továbbá a consulok személyes környezetéhez tartozó önkéntesek. Ezek a két oldalsánc felőli részen helyezkednek el, és táborhelyük egyik irányban a quaestori közegek, másik irányban a forum felé néz. Ezek a válogatott katonák nemcsak a táborozás idején tartózkodnak a consulok közelében, hanem menet közben és más alkalmakkor is a consuI és a quaestor rendelkezésére állnak és állandóan körülöttük vannak. Ezek mögött, a hátsó sánc irányában helyezkednek el az imén~ említett "válogatott" lovagokhoz hasonló szolgálatot teljesítő gyalogosok. Ezek mögött 100 láb széles út számára hagynak helyet. Ez párhuzamosan halad a tribunusok sátraival, és egyik oldala a forum, praetorium és quaestorium elott húzódik végig, a tábor egész szélességében. Ennek az útnak túlsó oldalán táboroznak a szövetségesekből válogatott, "extraordinarius" lovagok. Táborhelyük a forumra. praetoriumra és quaestoriumra néz, és a praetoriummal szemközt induló, 50 láb széles út két részre osztja. Ez az út, az imént megnevezett útvonalra merolegesen, egészen a tábor végéig vezet. A lovasok táborhelye mögött mindkét irányban üresen maradó terület az idegen, és a csak időlegesen jelen levo segédcsapatok számára van fenntartva. Ezek szerint tehát a tábor négyzet alakú. Útvonalai, és egyes részeinek elrendezése város külsejét adja neki. A sánc és a sátrak között minden irányban 200 láb távolságot tartanak. Ezt az üres helyet különböző fontos célokra használják fel. Ez a hely teszi lehetővé, hogy a légiókat rendesen és kényelmesen tudják bevezetni és kivezetni. Mindegyik a saját külön útvonalán lép a táborba, és mivel nem használnak egy ugyanazon utat, ott nem tömörülnek, egymást nem lökdösik és tapossák. Ezenkívül a hadizsákmányt, vagy a szomszédos falvakból a táborba hajtott, ill. az ellenségtől zsákmányolt állatokat is ide terelik, és éjszaka biztonságban orzik. A legnagyobb előnye ennek a módszernek az, hogy éjszakai támadások esetén sem a tuz, sem a fegyver nem érhet a táborhelyig - legfeljebb egészen ritkán -, és ebben az esetben sem okoz nagy bajt. Ezt részben a szélesen hagyott üres térségnek, részben a táborhelyek kiterjedésének köszönhetik.

Ha tehát adva van a gyalogosok és lovasok létszáma mindkét fajta számítás szerint, akár 4 ezren, akár 5 ezren vannak egy-egy légióban, és hasonlóképpen meg van határozva ezen belül az egyes alakulatok létszáma. Táborhelyeik hosszúsága és szélessége, ehhez hasonlóan az utak és térségek méretei, és hasonlóképpen minden más adat - aki akarja, könnyen kiszámíthatja az egész térség területét és a tábor kerületét. Ha pedig a szövetségesek - éspedig, akár a kezdettől fogva együttharcolók, akár a később, alkalmilag csatlakozók - létszáma a szokottnál nagyobb, akkor ezekkel töltik meg a már említetteken kívül a praetorium körüli . területet, míg a forum és quaestorium helyét a legszükségesebbre korlátozzák. A kezdettől fogva velük haladó szövetségeseket, ha létszámuk ezt indokolttá teszi, a tábor két oldalán a széle felől, egy-egy légió táborhelye mentén sávalakban helyezik el. Ha mind a négy légió és mindkét consul egyetlen sáncrendszeren belül helyezkedik el, akkor úgy kell a közös tábort elképzelni, hogy mindkét sereg az imént elmondott elhelyezkedésben táborozik egymással szemben, és egymással a különleges csapatok (extraordinarii) táborhelyén átérintkezik. Elmondtuk már, hogy ezek a tábor hátulsó sánca mentén helyezkednek el. Ilyenkor a közös tábor téglalap alakú lesz, területe az előbb ismertetett két légió táborának kétszerese, kerülete pedig másfélszerese. Ha a két consul együtt táborozik, mindig ily módon vannak elhelyezve. Ha külön-külön táboroznak, akkor csak annyi az eltérés, hogy a forum, a quaestorium és a praetorium a két légió között helyezkedik el.

Táborverés után a katonai tribunusok összegyűlnek, és a seregben jelenlevő minden szabad embert és rabszolgát egyenként a következőképpen esketnek meg: "Semmit sem fogok lopni a táborból. Bárki bármit talál, köteles azt a tribunusoknak beszolgáltatni." Ezek után minden légió princeps és hastatus katonáinak két manipulusát a tribunusok sátrai előtti térség gondozására rendeli ki. A római katonák ugyanis napközben sokat tartózkodnak ezen a széles térségben, és ezért állandó gondot fordítanak rá, hogy fellocsolják, és a szennytől megtisztítsák. A többi 18 manipulusból az egyes katonai tribunusok 3-3-at sorsolnak ki maguknak. Az előzőkben megadott számítás szerint ugyanis minden egyes légióban ennyi hastatus és princeps manipulus marad, a katonai tribunusok létszáma viszont 6. E három manipulus mindegyike felváltva a következő módon teljesít szolgálatot a maga tribunusának. Mihelyt letáboroztak, ők állítják fel a trlbunus sátrát, s a körülötte levő helyet elegyengetik és rendbe hozzák. Ha a tribunus felszereléséből egyet-mást megőrzés végett el kell zárni, erre is nekik van gondjuk. Naponta két őrséget állítanak, mindegyikhez 4-4 embert rendelnek ki. Az egyik őrség a sátor előterében, a másik mögötte, a lóistállónál őrködik. Mivel pedig mindegyik tribunusnak 3 manipulusa van, és mindegyikben több mint 100-an katonáskodnak - leszámítva a triarius és "velites" alakulatokat, amelyek ilyen szolgálatot nem teljesítenek -, ez a szolgálat nem nehéz, hiszen egy-egy manipulusra csak minden harmadik napon kerül sor. Ily módon gondoskodnak a tribunusokat megillető kényelemről, és egyben megadják nekik az elöljárót, megillető tiszteletet és méltóságot. A triarius alakulatok a tribunusok szolgálata alól fel vannak mentve. Viszont ők adják a lovagok csapatainak (turmae) őrségét: mindegyik manipulus naponta ama turma mellett őrködik, amely a táborban közvetlenül mögötte helyezkedik el. Ezeknek mindenre ügyelniük kell, de különösen a lovakra, nehogy belebonyolódván szerszámaikba, használhatatlanná váljanak, vagy elszabadulván, nekimenjenek a többi lónak, és az egész seregben zavart és pánikot keltsenek. Ezen felül naponta egy, az összesek közül kiválasztott manipulus a hadvezér (consul) mellett teljesít őrszolgálatot. Váratlan rajtaütésekkel, orvtámadásokkal szemben védelmet nyújt neki és egyben rangja méltóságát is emeli.

Az árok ásása és a sánc elkészítése a tábor két oldala mentén, az ott elhelyezkedő szövetségesek feladata. Homlokzati és hátsó oldalán a római katonák kötelessége, éspedig mindegyik oldal egy-egy légióé. Mivel a tábor széle mentén minden oldalon több manipulus helyezkedik el, az egyes szakaszok munkáját centuriók irányítják. Az egész táborépítésre két katonai tribunus felügyel. Ugyancsak a tribunusok ügyelnek a tábor rendjére is, a következő beosztás szerint. Kettős csoportokra osztva, egy-egy féléven belül váltakozva mindig ketten, két hónapon áttöltik be a táborrend felügyelői tisztjét. Ugyanígy osztják be a szövetségesek fölé rendelt praefectusok is a parancsnoki teendőket. A tribunusok sátrainál minden napkeltekor megjelennek a lovagok és a centuriók, míg a tribunusok a consulnál jelentkeznek. A consul a szükséges rendelkezéseket közli a tribunusokkal; a tribunusok a lovagokkal és centuriókkal, ezek pedig a katonákkal, ki-ki a maga idejében. Az éjszakai őrségek ellenőrzésére szolgáló fatáblácskák átadását a következo módon szervezik meg. A lovasokból és gyalogosokból egyaránt a 10. sz. alakulatok (a 10. lovas-turmák), illetve a 10. gyalogos manipulusok a nekik kirendelt táborhely szélén helyezkednek el. Ezeknek egy-egy emberét kiválasztják, s felmentik az éjszakai őrség alól. Ezek minden este napnyugtakor jelentkeznek a katonai tribunus sátránál, átveszik a fatáblácskára írt éjszakára szóló parancsot, majd eltávoznak. Saját manipulusaikhoz érve, a parancsot tartalmazó fatáblácskát átadják a következő manipulus parancsnokának, tanúk jelenlétében, az pedig hasonló képpen továbbadja a következő manipulus parancsnokának. Így járnak el sorra, míg utoljára el nem érnek a tribunusokhoz legközelebb táborozó "egyes" számúakhoz. Ezek parancsnokai kötelesek a táblácskát még besötétedés elott a tribunusoknak átadni. Ha tehát mindegyik átadott tábla ily módon visszakerült, a tribunus tudomásul veszi, hogy a táblácska eljutott mindenkihez és végül őhozzá. Ha azonban valamelyik hiányzik, azonnal kikutatja, hogy mi történt, mert a fatáblácskákra történt bejegyzések alapján látja, melyik alakulathoz nem jutott el a táblácska. Az, aki hibázott, méltó büntetést szenved.

Az éjszakai őrségek rendjét a következőképpen szervezik meg. A hadvezért és a vezéri sátrat (praetorium) az a manipulus őrzi, amelyet - mint fentebb elmondtuk – erre kirendelték, a tribunusok sátrait és a lovagok csapatait pedig az egyes manipulusokból e célra kijelölt 4 tagú csoportok. Ugyancsak állítanak őrséget minden egyes alakulathoz a saját embereiből, a többit maga a hadvezér rendeli ki. A quaestor sátrának őrzésére 3 tagú őrséget rendelnek ki, a legatusok és haditanács tagjai 2 tagú őrséget kapnak. A tábor külső falának őrzését a könnyűfegyverzetűek (velites) látják el olyan módon, hogy naponta az egész sánc mentén őrködnek. Ez az ő feladatuk, s a táborkapuk mellé is ők állítanak 10-10 tagú őrséget. A 4 tagú éjszakai őrségek emberei közül azt a katonát, aki az első őrjáratban fog részt venni, manipulusának parancsnoka este a katonai tribunushoz vezeti. A tribunus az őrjáratok számának megfelelően átad neki egy-egy aprófatáblácskát, rajta a jelszóval. Miután ezeket átvették, a kijelölt őrhelyre távoznak. Az éjszakai őrségek rendjére a lovasok ügyelnek fel. Mindegyik légió első számú (turmájának) parancsnoka, saját osztagparancsnokai egyikének már reggel köteles megparancsolni, hogy az még a reggeli étkezés előtt jelölje ki a turmának azt a 4 tagját, akik majd éjszaka őrjáratoznak. Este viszont a soron következő turma parancsnokával köteles közölni, hogy másnap ő lesz felelős az őrjáratért. Ez a parancs átvétele után az eddig elmondottakhoz hasonlóan köteles eljárni. Ez ismétlődik mindennap. Az első turma osztagparancsnokai által kijelölt 4 lovag az őrjáratot egymás között kisorsolja, majd a tribunus elé járulva, átveszik tőle írásban a parancsot, hogy hol, mely őrségeket kell ellenőrizniük. Ezután ők négyen a triariusok 1. sz. manipulusához mennek, mert ennek centuriója ad kürtjelet az éjszakai őrségek megkezdésére.

Amikor eljön az idő, az első őrséget az ellenőrzi, akire sorsvetés útján ez a feladat jutott. Társai közül néhányat tanúként magával visz. Nemcsak a sáncok és kapuk melletti őrségeket ellenőrzi, hanem bejárja valamennyi manipulust és turmát. Ha azt látja, hogy az első őrség tagjai ébren vannak, átveszi tőlük fatáblájukat. Ha azt találja, hogy valaki alszik, vagy elhagyta őrhelyét, tanúul hívja a mellette lévő társait és eltávozik. Hasonlóképpen jár el a többi is azokkal az őrségekkel, amelyeket ellenőriz. Az őrségbe szólító kürtjelet mindennap az 1. sz. triarius manipulus centuriója adja mindkét légióban, hogy az őrök és ellenőrök azonos időpontban kaphassák meg a jelt. Hajnalhasadtakor az őrségek ellenőrzi az átvett fatáblácskákat a tribunushoz viszik. Ha minden kiadott fatábla ily módon visszakerült, bántatlanul -eltávoznak. Ha valaki kevesebbet hoz vissza, mint ahány őrséget köteles volt ellenőrizni, kikutatják, melyik táblácska. hiányzik. Ha ez kiderült, hivatják az illetékes centuriót, és ez előállítja azokat az őröket, akiknek táblája hiányzik, majd szembesítik az őröket az ellenőrzőkkel. Ha kiderül, hogy az őrök hibáztak, az ellenörző kijelenti, hogy erre társai tanúk: ez ugyanis a kötelessége. Ha ez nem történt meg, akkor a vétkesség reá hárul

Ilyen esetben azonnal összehívják a tribunusok tanácsát, kivizsgálják az ügyet, s akit elítélnek, botozást szenved. A botozás a következőképpen folyik le. A tribunus husángot ragad és jelképesen megüti az elítéltet. Miután ez megtörtént, légiójának minden tagja husángokkal, vagy akár kövekkel ütlegelni kezdi, s a bűnöst legtöbbször helyben megölik. Akik életben maradnak, azok sem örülhetnek megmenekülésüknek, mert nevezhetjük-e "megmenekülésnek" azt, hogy hazájába. többé nem szabad visszatérnie, és hozzátartozói közül sem meri senki házába befogadni? Ezért azok, akik egyszer ilyen bűnbe estek, előbb-utóbb elpusztulnak. Ehhez hasonló büntetést szenvednek a gyalogos- és lovasosztag-parancsnokok, ha a parancsot nem adták ki, az utóbbi az ellenőrző őrjáratra, az előbbi pedig a soron következő manipulus parancsnokának. Mivel tehát ilyen kemény és azonnali a megtorlás, az éjszakai őrségek rendje a római táborban tökéletesen szilárd. Általában a legénység tagjai a katonai tribunusoknak felelősek, a. tribunusok pedig a consuloknak. A büntetéseket, bírságolásokat és botozást a tribunus hajtja végre, a szövetségesekkel szemben pedig a praefectus. Botbüntetést kap az is, aki a táborból valamit ellop, továbbá a hamis tanú, végül pedig az, aki testét fajtalankodás céljából katonatársának rendelkezésére bocsátja. Ezen felül mindenki, akit már háromszor megbüntettek, ugyanazon (kisebb) bűn miatt. Mindezt súlyos bűnként torolják meg. Gyávaság és katonához méltatlan szégyenletes magatartás bűnét az alábbiak követik el: ha valaki kitüntetést remélve, saját haditetteiről hamis jelentést tesz a tribunusoknak. Hasonlóképpen, ha az őrhelyre kirendeltek félelemből elhagyják helyüket. Továbbá, ha valaki veszély idején félelemből elhajítja valamelyik fegyverzetét. Innen van az, hogy egy-egy római katona inkább vállalja a biztos halált is a maga őrhelyén, még akkor is, ha sokszoros túlerő támad rá, semhogy az otthon ráváró büntetésnek tegye ki magát. Akadtak már olyanok, akik veszélyben eldobták, vagy elvesztették pajzsukat, kardjukat vagy valamilyen más fegyverüket, és utána eszeveszetten vetik magukat az ellenségre, abban a reményben, hogy visszaszerzik elvesztett fegyverüket, vagy pedig, ha halál vár is rájuk, legalább elkerülik a nyilvánvaló szégyent és az otthoni megaláztatást.

Ha történetesen többen követik el ugyanazt a bűnt. pl. egész manipulusok hagyják el helyüket az ellenség nyomására - ilyen esetekben nem szokás mindenkit megbotozni vagy megölni. Az ilyen bűnökkel szemben célravezetőbb és ijesztőbb hatású megoldást találtak. A katonai tribunus gyűlésre hívja a sereget, itt előállítja a szökevényeket, és kemény hangú beszéddel támad rájuk. Ennek végén hol 5. hol 8, hol 20 katonát, általában nagyjából a bűnösök tizedrészének megfelelő számot sorsol ki. Akikre a sors esett azokat azonnal megbotoztatja a már elmondott módon. A többieket kiparancsolja a tábor sánccal megerősített területéről, és a jövőben búzakenyér helyett árpakenyeret kapnak. Ily módon, mivel a sorstól való félelem és veszély egyaránt fenyeget mindenkit - hiszen senki sem tudja, nem reá esik-e a sors -, másrészt mindenkit ér az a büntetés, hogy búza helyett csak árpát kap: ez a büntetésnem egyszerre kettős célt szolgál: mindenkiben rémületet kelt, de korlátozza az emberveszteséget.

Helyes módszerrel lelkesítik az ifjúságot a veszélyek vállalására is. Ha csatában egyesek vitézségükkel kitüntetik magukat, a hadvezér hadsereggyűlésen magához szólítja őket. Előbb mindegyiküket külön-külön megdicséri hősiességéért, és felsorolja egész életük során végrehajtott dicséretes és emlékezetes tetteiket, majd kiosztja a jutalmakat. Aki egy ellenséget megsebesített, dárdát kap ajándékba; aki leterítette, és fegyverzetétől megfosztotta - ha gyalogos, díszes áldozócsészét, ha lovag: díszes lószerszámot. Régebben kizárólag dárdát ajándékoztak. Az ilyen jutalmakat nem az kapja, aki kézitusában vagy várostromban sebesített meg vagy fosztott meg fegyverzetétől egy vagy több ellenséget, hanem elsősorban azok, akik portyázás során vagy más olyan alkalommal csaptak össze az ellenséggel, amikor semmilyen szükség nem kényszerítette őket a párviadalra, és maguk, saját akaratukból vállalták a veszélyt. Várostrom esetén az, aki elsőnek kúszik fel az ellenséges várfalra, aranykoszorút kap ajándékul. Azok, akik egy polgár vagy szövetséges életét mentették meg a csatában, Ugyancsak ajándékot kapnak a hadvezértől. Rendszerint maguk a megmentettek, saját jószántukból adják át az ajándékot; ha erre nem hajlandók, a tribunus az ügy kivizsgálása után kötelezi őket erre. Az, akit megmentettek, egész életében atyjaként tiszteli megmentőjét, és mindazzal a kötelezettséggel tartozik neki, mint fiú az apjának. Az ilyen buzdítással nemcsak a jelenlevő szemtanúkat lelkesítik a veszély önként, versengve való vállalására, hanem az otthon maradottakat is. Azok ugyanis, akik ilyen ajándékot kaptak, a légió színe előtt nyer, dicsőségen és az otthon rájuk váró hírnéven kívül hazatérve még azt a kitüntetést is kapják, hogy az ünnepi felvonulásokon teljes díszben vehetnek részt. A hadvezértől nyert vitézségi kitüntetéseket ugyanis otthon is szokás viselni. Az ellenségről leszedett fegyverzetet házuk előtt szembetűnő helyen szokták kitűzni, vitézségük emléke és tanúságtétele gyanánt. A rómaiak, akik a katonai büntetéseket és jutalmakat oly gonddal és körültekintéssel osztogatják, méltán fejezik hát be háborúikat rendszerint sikerrel! Zsold fejében a gyalogosok naponta két obulust kapnak, a centuriók ennek kétszeresét, a lovagok 1 denariust. A gyalogosok ezen felül havonta 2/3 attikai medimnosz búzát, a lovagok pedig ezen felül havonta 7 medimnos árpát. A szövetséges gyalogosok ugyanazt kapják, mint a rómaiak, lovasaik másfél medimnosz búzát és 5 medimnosz árpát, s mindezt díjtalanul. A rómaiak azonban a nekik juttatott élelemért és ruházatért és a szükség esetén kiutalt fegyverekért térítéssel tartoznak, amelyet a quaestor zsoldjukból von le.

A táborokból való elvonulást a következoképpen szervezik meg. Az első kürt jelre mindenki lebontja sátrát és . összeszedi felszerelését. Megjegyzendő, hogy senki sem verhet sátrat és nem bonthat ja le, csak miután a hadvezér és. a. tribunusok sátrait már leverték, illetve felszedték. A második kürtszóra felrakják a táborfelszereléseket az igásállatokra. A harmadik kürtszóra az első alakulatok elhagyják a tábort, s ezzel megkezdődik a kivonulás a. táborból. Menet alatt az oszlop élén rendszerint a "különleges" csapatokat helyezik el. Ezeket követi a szövetségesek jobbszárnya, majd közvetlenül mögöttük mennek igásállataik. Utánuk következik az első római légió, mögötte hadtápja, ezután a második légió, mögötte igásállataik, ezek mögött a szövetségesek hadtápja. Ugyanis ezek zárják a sort, mert az oszlop végén halad a szövetségesek balszárnya. A lovagok hol légiójuk gyalogsága mögött, hol pedig a felszerelés mellett lovagolnak. A sereghez szorosan csatlakozva biztosítják épségét. Ha az ellenség üldözésétől kell tartani, az oszlop rendjén annyit változtatnak, hogy a szövetségesek "extraordinarius" csapatait az -oszlop éléről annak végére helyezik át. A légiók és lovascsapatok közül naponta váltakozva, hol az egyik, hol a másik halad az élen, hogy vízvétel és legeltetés esetén váltakozva hol az egyik, hol a másik legyen kedvezőbb helyzetben. A most ismertetett menetrenden kívül alkalmaznak egy másikat is, ha nyílt terepen haladnak, és ellenséges támadástól kell tartaniuk. Ilyenkor a hastatus, princeps és triaris alakulatokat hármas oszlopba rendezik, és egymástól azonos távolságban vezetik, s az élmanipulusok igásállatait is a többiek előtt helyezik el. Az első manipulusok után haladnak a második manipulus igásállatai, a második manipulusok után a harmadikéi, és így tovább. Az igásállatok és az egyes alakulatok tehát váltakozva követik egymást. Ilyen menetrend esetén, ha bármilyen veszély támad, az oszlop hol balra, hol jobbra kanyarodik, s a manipulusokat az igásállatok oszlopa mellé arra az oldalra vezetik, ahol az ellenség megjelenik. Így rövid idő alatt, egyetlen mozdulattal az oszlop harcképes., Ha mindezen felül a hastatuskat is harcba kell vetni, az igásállatokat és az oszlop mögött haladó tömeget a harcrendbe állók mögé vezetik, hogy így biztosítsák őket .a veszéllyel szemben.

Ha a, sereg olyan helyre ér, ahol tábort kell ütni, a tribunus és azok a centuriók mennek előre, akiket erre a feladatra ki szoktak választani. Ezek szemrevételezik .a táborverésre kiszemelt terepet, és - ahogy már elmondtuk mindenekkel ott vezéri sátor számára keresnek megfelelő helyet. Majd körüljárva a praetorium helyét, megállapítják, hogy melyik irányban, annak melyik oldala mentén kell az egyes légiókat elhelyezni. Ezek után kimérik a vezéri sátor körüli térséget, s kijelölik azt az egyenes vonalát, amelynek mentén a tribunusok sátrait fogják elhelyezni. Végül azt az erre merőleges vonalat, amelynek mentén a légiók táboroznak majd. Hasonló módon jelölik ki a praetorium két oldalát, övező térséget, amelyet az előbb már részletesen leírtunk. Mindezt rövid idő alatt hajtják végre, hiszen könnyű a terület kimérése, ha minden távolságot előre meghatároztak, és a feladatokat tapasztalatból jól ismerik. Ezután tűzik ki a hadijelvényeket, éspedig az elsőt ott, ahol a vezéri sátrat fogják elhelyezni, a másodikat a "válogatott" csapatok oldalán, a harmadikat a tribunusok sátrait kijelölő vonal felezőpontján, a negyediket a légiók táborhelyének elején. A vezér hadijelvénye mindig fehér, a többi vörös színű. A vezéri sátor túlsó oldalán hol egyszerű lándzsák at tűznek ki, hol pedig a többitől eltérő színű hadijelvényeket. Ezután kimérik az egyes sávokat, amelyeket dárdákkal őriznek, hogy a légiók megérkezésekor azonnal felismerhető legyen a tábor helye, s a hadvezéri zászlótól kiindulva mindenki tudja, merre kell haladnia. Mivel mindenki előre tudja, melyik sávban és a sávnak mely részén kell táboroznia, hiszen minden táborban mindegyik seregrész mindig ugyanazt a helyet foglalja el -, a táborverés olyan művelet, mintha valamely sereg a saját városába vonul be. Akkor is az történik, hogy a városkaputól mindenki egyenest halad más-más irányba és bolyongás nélkül megtalálja saját házát, hiszen ismeri az egész várost, egészében és részleteiben, ki-ki tudja, hogy a város melyik körzetében lakik. Ugyanilyen otthonossággal járnak el a római katonák táborveréskor is.

Úgy vélem, hogy a rómaiak, amikor a táborverésben ezt az áttekinthető rendet valósították meg, a görögökkel ellentétes módszert követtek. A görögök ugyanis táborveréskor azt tartják a legfontosabbnak, hogy a természettől fogva védett helyeket válasszák ki. Részben azért, hogy ne kelljen árkokat ásniuk, részben mert a mesterségesen készített táborerődítésben nem bíznak úgy, mint a természet nyújtotta védelemben. Ennek következtében a tábor elhelyezésénél a természet adta körülményeket és alaprajzot kénytelenek követni, és magának a tábornak beosztását is a helyi adottságokhoz kell alakítaniuk. Ennek következménye, hogy táborveréskor senki sem tudja biztosan előre sem a saját, sem alakulata helyét. A rómaiak azonban az árokásás fáradalmait és mindazt, ami ezzel együtt jár, szívesen vállalják az áttekinthetőség kedvéért, és azért, hogy a tábor alaprajza mindig egységes, állandó és mindenki számára ismert legyen. Ezek tehát a táborozás elméletének fő vonásai és a római harcrend jellemzői.

Állandó táborok maradványaival a római birodalom határain mindenütt találkozunk, hol csapatok tartózkodtak. Mondhatni azonban, hogy még egyetlen tábort sem kutattak fel eddig minden részletében. Az ásatások főleg a kőből épített fal, a bástyák, a kapuk s a főútvonalak megállapítására irányultak. A tábor belsejében állott épületek közül még leginkább a praetorium ismeretes.

 A légió sikerének tényezői:

• A rómaiak képesek voltak lemásolni és átalakítani fegyvereket és az ellenfél módszereit eredményesebben használni. Pl a fegyverek tartalmazták a gladiust és a hadihajó tervezést.
• A római szervezet hajlékonyabb, mint az ellenfeleiké. Később a légiók hatékonyan kezelték ezeket, a kihívásokat a lovassággal történő bekerítéstől, a gerillákig, az ostrom háborúig.
• A római szabályzat, szervezet és rendszer lehetővé tette hosszabb ideig a küzdelmet. Ezek az alapegységek megmutatkoznak a légió edzésében, logisztikájában, a területek megerősítésében stb.
• A rómaiak kitartóbbak és hajlandóbbak voltak elnyelni és pótolni a veszteségeket, mint az ellenfelek. Háború Karthagó-val, a Párthús-okkal és a barbár haderő magyarázza ezt.
• A római vezetés kevert volt, de ez gyakran a római hadsereg sikerét eredményezte.
• A római hadsereg és polgári kultúra ösztönzése, ami gyakorlatilag a nehézgyalogságként testesült meg, ez adta a római hadsereg következetességét és összetartását.

Büntetések:

A légióban a katonai fegyelem nagyon szigorú volt. Szigorúan érvényesítették a szabályokat, és a büntetéseket széles körben kirótták azokra, akik megszegték. Sok légionárius egy kisebb istennő, Disciplina hívévé vált, akinek a takarékosság, szigorúság és a hűség volt az erénye, ez volt a vezetés törvénykönyve és az életútja is.

Kisebb büntetések:

§   Fenyítés: A Centurio botjával való ütlegelés.

§   Élelmiszer adag csökkentése vagy kényszerítették, hogy árpát egyen, a szokásos fejadag helyett.

§   A korbácsolás a centuria, cohors vagy a légió előtt.

§   Korbácsolás flagrummal (flagellum) vagy ostorral – brutálisabb büntetés a szimpla korbácsolásnál.  Az ostor az önkéntes rabszolgák, volonesek használták, akik alkották a római birodalom későbbi éveiben a többségét.

§   Pecunaria multa: Bírság vagy levonás a fizetésből.

Nagyobb büntetések:

Fustuarium: A szökés vagy az elhagyott szolgálati hely miatt volt ez az ítélet. A légióst megkövezték vagy bunkósbottal halálra verték. Az egybegyűlt csapatok, az ő katonatársai, akiket veszélyeztetett. Amelyik katona megszökött az ítélet elől, azokat nem üldözték, de Rómából száműzték.

Decimation (tizedelés): Az ítéletet az egész egységre  mondták ki, azért mert lázadtak, dezertáltak vagy elhagyták a szolgálati helyüket. Minden 10. embert megölték és a maradék embereket kényszerítették, hogy külső táborban éljenek és több esetben kötelezték őket, esküjük megujítására. /sacramentum/

A lap tetejére