Maszada ostroma

Kr. u. 73-74.

A seregek:

1, Római: 5000 A Legio X Fretensis, valamint segédcsapatok

2, Sicariusok: mintegy 960 fő, köztük nők, gyerekek és öregek (sicariusok: rövid, görbe tőrt hordtak ruhájuk alatt, és erről is kapták a nevüket). A védőket Eleazar Ban Jair vezette, régi Róma-ellenes lázadók sarja: a galileai Júda leszármazottja.

Maszada bemutatása:

Maszada volt a színhelye a zsidók drámai végső kiállásának Róma elleni felkelésük során. A Holt-tenger partja közelében magasló, meredek oldalú sziklabérc tetején már a Kr. e. 2. században megépítették Maszada első erődjét, de az igazi nagy fejlesztés I. Heródes, Judea – Palesztina déli tartománya – rómaiak által kinevezett királyának uralkodása alatt végezték el.  Maszada erődje egy magányos, hatalmas sziklatömb tetején helyezkedik el, ott, ahol a Júdeai-sivatag meredeken szakad le a Holt-tenger felé, En-Geditől mintegy 25 km-re délnek. Ez a meredek keleti szikla 440 méterrel magasodik a Holt-tenger szintje fölé. Nyugaton a masszívum körülbelül 100 méterrel emelkedik ki a környezetéből. A rombusz alakú tömb hossza észak-déli irányban 650 m, míg kelet-nyugati kiterjedése 300 m. Megközelíteni meglehetősen nehéz, mert az úton a haladást sziklacsoportok és az őket körülölelő völgyszakadékok gátolják. A nyugati Fehér Sziklán vezető úton kívül a Maszada erődjéhez a keleti lejtőn át a keskeny, kanyargós és rendkívül meredek Kígyóösvényen (Svil Hánánász) lehet eljutni. Minthogy Maszada állandó vízforrással nem rendelkezett ezen a kietlen, száraz területen, a legégetőbb fontosságú feladat mindenképpen csatornázási rendszer kiépítése volt, hogy a területet lakhatóvá tegyék. Az esővizet két tekervényes csatornarendszer vezette a Maszada nyugati lejtőjén elhelyezkedő vádiktól a víztározókig. A 12 db óriási ciszterna összesen 40.000 köbméter víz tárolására volt alkalmas. A hegytetőn aztán medencékbe gyűlt az esővíz. A fő gyűjtőmedencékbe kisebb csatornák vitték a vizet. Az épületeket a biztonság érdekében a gyűjtőmedencéktől független, kisebb ciszternákkal is ellátták.

Az ostrom:

A zsidó felkelés leverését Vespasianus császár és fia, Titus vezette, erőfeszítésük Jeruzsálem 70-es ostromában csúcsosodott ki. Amint Jeruzsálem elesett, a felkelés gyakorlatilag véget ért, de a lázadó zsidók egy maroknyi csoportja, Eleazar Ben Jair vezetésével, kitartott Maszadában.

A rómaiak nem tehettek úgy, mintha nem vennék észre a lázadók kitartásában megtestesülő dacos kihívást, s ezért 73 novemberében Flavius Silva, Judea kormányzója az erőd ostromára vezette a 10. légiót (Flavius Silva legatus, a Lucilius Bassus váratlan halála után kinevezett új kormányzó, aki 73-ban lépett hivatalba). A rendelkezésre álló teljes katonai erőt összevonta a Holt-tenger partjánál. Ez, a gyakorlatban a Legio X Fretensis volt, kiegészítve auxiliaris csapatokal.

Az ostrom igen nehéznek bizonyult, mert a hegy, amelyen az erőd állt, magas és meredek volt, a keleti oldalán egy keskeny, kanyargós ösvény vezetett fel, ez a már említett kígyóösvény, veszélyes és fárasztó. Egy másik, a nyugati oldalon, valamivel könnyebb, de az utolsó szakaszon igen meredek. Az erődöt ostromgépekkel nem is lehetett megközelíteni.

 Az erődből való kiszökések megakadályozására, illetve, hogy folyton emlékeztessék a védőket, hogy körbe vannak véve, a rómaiak a hegy körül hat kiserőddel (C-H-ig) és számos toronnyal megerősített ellenerődítési vonalat emeltek.

E vonal mögött két nagyobb katonai tábort (A,B) is építettek. Felismerték azonban, hogy a körülzárás túl lassan ható eszköz céljuk elérésére. Az erődbe telepített nagy raktáraknak és ciszternáknak köszönhetően a benn tartózkodók többévnyi ostromot is átvészelhettek. A rómaiak figyelemre méltóan leleményes tervet dolgoztak ki, hogy rohammal vehessék be Maszadát.

A hegy nyugati oldalán felfelé jókora rámpát és töltést kezdtek építeni. A földmunka az erőd hajítógépeinek állandó tüzében folyt, amit a római hajítógépek viszonoztak. A kész töltés több mint 600 m hosszan és több mint 200 m magasan húzódott. A rómaiak ekkor egy ostromtornyot toltak fel a töltésen, amelynek alsó szintjére faltörő kost, a tetejére pedig fedező ballistákat telepítettek.

Amikor rést ütöttek a bástyafalon, az ostromlottak számára sem menekülésre, sem a vár megvédésére nem maradt remény. Választhattak: megadják magukat v. meghalnak. Josephus Flavius szerint Eleazár, a vár parancsnoka utolsó nagy beszédében kiadta a parancsot: „Haljanak meg asszonyaink tisztán, ne jussanak rabszolgasorsra gyermekeink, és utána tegyük meg egymásnak a nemes szolgálatot, hozzuk meg ezt a szép halotti áldozatot, mindhalálig szabadon”. A férfiak megölték asszonyukat és gyermekeiket: „Gyengéden átölelték feleségüket, megsimogatták gyermeküket, sírva csókolták meg utoljára valamennyit, és végrehajtották elhatározásukat, mintha csak idegen kézzel gyilkoltak volna... Elviselhetetlen fájdalom kínozta őket tettük miatt; úgy érezték, hogy megsértik a halottakat, ha csak néhány pillanatig is túlélik őket: tehát lázas gyorsasággal halomra hordtak minden értéket, meggyújtották, majd sorshúzással kiválasztották tíz bajtársukat, hogy azok szúrják le a többieket. Mindegyik odafeküdt a felesége és a gyermekei mellé, átölelte őket, és aztán nyugodtan várták a halált azok kezétől, akik ezt a gyászos kötelességet teljesítették. Miután ezek remegés és tétovázás nélkül sorra leszúrták valamennyi bajtársukat, ugyanígy rendelkeztek a maguk sorsáról is: akire a sors esett, leszúrja a többi kilencet, végül öngyilkos lesz, mert megbíztak egymásban, hogy mindegyikük egyformán fogadja a halált... Aki utolsónak maradt, végignézett még a halottak sorain, hogy a nagy gyilkolásban nem maradt-e valaki, akinek megadhatja még a kegyelemdöfést, és amikor látta, hogy mind meghaltak, felgyújtotta a palotát, kemény kézzel mellbe döfte magát, és odarogyott sorstársai mellé... A halottak száma az asszonyokkal és a gyermekekkel együtt 960 volt. Ez a szörnyű mészárlás xantikos hónap 15-én történt.”. - Másnap korán reggel, amikor a rómaiak rohamra indultak, halotti csend, füst és lángok fogadták őket. Mindössze 2 asszony és 5 gyermek maradt élve az egész várban, akik a mészárlás közben elbújtak egy földalatti ciszternában. Az ő elbeszélésük alapján szerezhetett tudomást a világ a történtekről. - Az ásatási eredmények a legapróbb részletekig igazolják Josephus elbeszélését. A legmegdöbbentőbb lelet 11 agyagtábla volt, mindegyiken egyetlen név, és ugyanaz a kéz írta mindegyiket. Minden jel arra mutat, hogy ők voltak az utolsók, akik megölték a többieket, s e táblák segítségével sorsolták ki azt, akinek végül öngyilkosságot kellett elkövetnie, mert már nem volt, aki őt megölje.

Az erőd bevétele után Flavius Silva helyőrséget hagyott hátra Maszadában. A római csapatok évtizedeken át állomásoztak a Holt-tenger partján, megakadályozni, hogy a meredek hegyre épült erőd maradványaiba ismét bevegye magát valaki.

Az utóbbi években kérdések merültek fel Josephus Flavius hitelességével kapcsolatban. Néhány történész például azt is kétségbe vonja, hogy a védelmezők öngyilkosságot követtek volna el; vannak, akik feltételezik, hogy a csontvázak.

Még egy másik szempont, ami miatt újra gondosan meg kell vizsgálni a hagyományban fennmaradt Maszada történetet, az a rómaiak által épült hadihágó nagyságára vonatkozik.

A lap tetejére