Balácapuszta

Az elmúlt héten sikerült eljutnom kis családommal a Nemesvámos mellett található balácapusztai villagazdaságba. Nemrég olvastam, hogy egy 70 m2-es mozaikpadló hiteles másolatát készítették el, ami kíváncsivá tett (A mozaikpadlóról részletesen egy kicsit később).

Vasárnap délután érkeztünk 16 óra körül, nem sok látogató volt ekkor. Ez szerintem betudható a nagy melegnek. A parkolóból – mely közvetlenül az út mellett található -  kb. 100-150 métert gyalogosan kell megtenni az épületekig.  A lakóházakat elérve jobbra található a pénztár, ha valaki kerékpárral érkezik, akkor mellette közvetlenül ott a kerékpártároló.

Maga a belépő 1 felnőtt személynek 750 Ft, a kedvezményes jegy 400 Ft. Ami egy kicsit csalódásként ért, hogy van fotózási és videózási engedély, melyek 350 és 500 Ft. Viszont örömteli, hogy van családi jegy is 2000 Ft-ért (2 felnőtt+2 gyermek).

A jegyek megvétele után, kaptunk egy kísérőt, aki mutatta az utat. A kiállítás megtekintését a főépülettel kezdtük. Fényképezni mindenhol lehetett. Több helységben is megcsodálhatóak a mozaikpadlók, igaz néhol csak töredékek. Ami meglepett, hogy az épületben több helyen multimédiás berendezések érhetőek el. Érintőképernyős monitorok, melyekkel bepillanthatunk a villagazdaság és a római kor hétköznapjaiba, valamint készíthetünk magunkról képeket római ruhában, családi fotót, virtuális pénzérmét a saját képmásunkkal.

Bepillanthatást nyerünk a kiállítás által, hogy hogyan is éltek régen az itt élő emberek. Mennyi mindent hoztak el Rómából a birodalom eme szegletébe. Pl: fűtéstechnika.

Van itt sok látnivaló, a falfestmények, a mozaikok, az itt talált, feltárt és helyreállított használati tárgyak, termelési eszközök… Ráadásul különleges események és programok is csalogatják az embert. Pl.: új mozaikpadló, 3D-s multimédia túra.

Egy kicsit bővebben a villagazdaságról:

A Nemesvámos melletti balácapusztai villagazdaság Pannonia dunántúli részének legnagyobb ismert villagazdasága. A birtokközpont közel kilenc hektár területen fekszik, amelyhez hatalmas művelhető birtok tartozhatott.

A Dunántúlon közel félezer villagazdaság helyét ismerik kutatók. Ezek mérete, egymástól való távolsága eltérő, és sok esetben megfigyelhető egyfajta szabályos elrendeződés közöttük. Ezekben az esetekben a régészek a jellemző római földkiosztási gyakorlat, az úgynevezett centuriatio nyomait vélik felfedezni, amellyel a veteranoknak jutatott birtokokat mérték. Ennek lényege, hogy az eltérő minőségű földek esetében is hasonló értékű földterületek kerüljenek kiosztásra, azaz nem száz egyforma méretű, hanem száz azonos értékű parcellát mértek ki, ami örökölhető volt.

A Balaton (Pelso) környéke kedvelt vidék volt Itáliát idéző klímája és jó minőségű földjei miatt. A Bakony sűrűje gazdag vadállománnyal rendelkezett, és a tó is bőségesen ellátta hallal az itt élőket. A tiszta források és bővizű kutak a vizet biztosították a környékbeli településeknek. A víz maga az élet volt. A legkorábbi őskori telepek is folyók, patakok, források és tavak mentén alakultak ki mindenhol. Ez nem volt máshogy a császárkorban sem, azzal a különbséggel, hogy a rómaiak ólom- és kerámiacsövek segítségével nagyobb távolságokra is képesek voltak szállítani a vizet.

Nemesvámos és Baláca környékén több, ma is létező forrás van (Nagykút, Kiskút, Ányoskút), amelyeknek római foglalása bizonyított.

A villagazdaság (villa rustica) nem mai értelemben vett nyaralóhely volt, hanem egy gazdasági egység, majorság, amely mezőgazdasági munkára épült. A birtok (fundus) központjában, parkszerű környezetben igényesen megépített lakóház(ak), fürdő, zárt udvarok, díszkertek (vividarium) voltak. Ezt a központi részt (pars urbana) olykor kerítéssel is elválasztották a gazdasági részlegtől (pars rustica), ahol a műhelyek, magtárak, istállók és egyéb termelési létesítmények álltak.

Balácán a központi részt valóban fallal vették körbe, nem is annyira védelmi céllal, inkább így akadályozták meg, hogy a legelésző állatok betévedjenek a lakóházak közé, vagy kárt tegyenek a kertek gondozott, olykor ritka növényeiben.

A birtokos család lakóháza a korabeli luxus minden kényelmével el volt látva. Az épület már megjelenésében, impozáns méretével hirdette az itt élők társadalmi és vagyoni helyzetét. A belső terek kialakítása ezt a lenyűgöző hatást még tovább fokozta.

A lakóház körülbelül 2.400 m2 alapterületű, ami ma húsz-huszonöt, átlagos nagyságú családi háznak biztosítana építési területet.

Az épület külső képe a lehető legegyszerűbb volt. A falakat durva habarccsal vakolták. Az építkezéshez használt kőanyag a környékbeli bányákból származó mészkő és dolomit volt. Az épületre súlyos tetőszerkezet nehezedett. A gerendázatot nagyméretű, több kilogramm súlyú peremes tetőcseréppel (tegula) fedték le. A peremek fölé félköríves cserepeket (imbrex) fektettek, és az oromzatokon, illetve a tetőbordákon is ezt a típust helyezték el. A legfelső sor erős szegekkel a gerendázathoz volt erősítve. A ház bejárata (vestibulum vagy faux) a keleti oldalon volt. A bejárathoz széles lépcsősor vezetett. Az oszlopos folyosóról léphetett be a látogató az épületbe. A mozaikpadlóval és feltehetőleg falképekkel díszített termen keresztül a ház központi részébe, a folyosóval övezett belső udvarba (perystilium) vezetett az út. A folyosóról nyíltak a különböző rendeltetésű termek és helyiségek: a lakószobák, az apszisos záródású fogadótermek (tablinum), kisebb folyósok, hálótermek (cubiculum), étkezők (triclinium), a konyha (culina), a raktár és a pince (cella). A belső tereket több helyen könnyűszerkezetes falakkal tagolták.

Az épület egyes termeinek valódi funkcióit még nem ismerjük minden esetben. Biztos azonban, hogy a mozaikpadlós termek nyilvános szerepet kaptak: a padló és a díszesen festett falak feladata a látogató elkápráztatása, gyönyörködtetése volt. Ezek lehettek – a 8. terem kivételével – a téli és nyári időszakban felváltva használt ebédlők vagy fogadótermek, dolgozószobák. A mozaikok jellemzője a részletgazdag, mesteri összeállítás, a színharmónia. Alapanyagként a környékbeli dolomitot, mészkövet, tufát használták fel a feltehetőleg helyi mesterek. A fekete bazaltot a szomszédos Kab-hegy, illetve a mencshelyi Halomhegy oldalából bányászták.

A több teremben is előkerült, még ma is jó minőségű úgynevezett terrazzopadlót mészből, murvából és apróra tört/zúzott téglatörmelékből készítették. Felületét a száradást követően felcsiszolták, ezáltal vörös és fehér pettyezésű rózsaszín márvány hatását tudták kelteni.

A szobák nem voltak bútorral telezsúfolva. A székek, asztalok mellett ládák és szekrények egészítették ki a berendezést, amelyhez változatos formájú gyertyatartók, szőnyegek, függönyök is tartoztak. A díszes falképek így teljes pompájukban érvényesülhettek, és az esztétikai szerepen túl optikailag is növelhették a teret. Elég a perystilium virágzó gránátalma bokrokkal, karcsú olajfákkal megkomponált falfestményére gondolnunk.

Sajnos, az udvari falkép kivételével, csak két esetben maradt meg eredeti helyén falfestmény a villaépületben, de mindkettő az épület legkésőbbi építési periódusához tartozik. A villagazdaság virágkorát idéző mozaikpadlós termekhez tartozó falképeket nem ismerjük. Azaz a kiállításon bemutatott falfestmény-rekonstrukciók az épület egy korábbi építési periódusához tartoznak, vagy a legkorábbi lakóház (XIII. épület) termeit díszítették.

A helyi klíma, a téli zord időjárás elengedhetetlenné tette az épület, azon belül a téli időszakban használt helyiségek fűtését. A fűtésre szolgáló berendezések az épület vagy a terem rendeltetése szerint eltérőek lehetettek. A fürdők medencéinek eltérő vízhőmérsékletét az úgynevezett suspensura rendszerrel oldották meg. A helyiség padozata ilyenkor téglából vagy kőből épült oszlopokon nyugodott. Ilyen megoldást választottak a 24. helyiség esetében, ami egy kisebb, a déli oldalon később hozzáépített fürdő egyik terme volt. A lakóház többi fűtött termében L vagy T alakú csatornákkal oldották meg a meleg levegő áramlását a padló alatt. A fűtött helyiségek inkább a déli oldalon koncentrálódtak, feltételezhetően ezt az épületrészt használták a hideg periódusban. A hosszú, folyosószerű 12. helyiség talán egy fűtött galéria lehetett, amely a kinti hideg idején biztosított mozgásteret, például sétához. A meleg levegő mindkét megoldás esetében a felmenő falakba épített kerámiacsövekbe (tubus) áramlott. Ily módon a terem falát is sikerült felmelegíteni, ami a komfortérzetet nagyban emelte.

A házat körbevevő udvarok és kertek kialakításáról nincsenek forrásaink. Korabeli kertábrázolások alapján azonban elképzelhetünk egy, a benti luxust kiegészítő külső környezetet.

Az oszlopos folyosókon cserepekbe ültetett virágok, bokrok lehetek. A díszkertek virágágyait mediterrán növényekkel ültették be. A fák közül fenyőfélét, olajfát, babért ültettek gyümölcsfákkal vegyesen a kertekbe. A lugasokat szőlővel, borostyánnal futtatták be. A fák, bokrok árnyékában padok, kisebb kerti lakok szolgálták a pihenést, az elmélyülést. A csobogó szökőkutaknál apró énekesmadarak frissülhettek fel. A római kertészek ötlete volt a bokrok, sövények különböző geometrikus és állatfigurákat idéző formára nyírása is (ars topiaria).

Forrás: http://www.balaca.hu/tartalom/%C3%A9let-villagazdas%C3%A1gban

Így készül(t) a balácai mozaik.

Elkezdték a színpompás mozaikpadló hiteles másolatának beépítését a balácai római kori villagazdaságban. A több mint 700 ezer darabból álló alkotás helyszíni munkálataival egy hónap alatt készülnek el, a látogatók június 2-án már megtekinthetik.

Kürtösi Brigitta restaurátortól megtudtuk, az eredeti mozaikpadlót három másikkal együtt Rhé Gyula ásatásai során tárták fel 1906-09 között. Vélhetően a 3. század elején, a 2. század végén készülhettek, a rendelkezésre álló információk alapján a római kori épület fogadótermét és lakószobáit díszíthették.

A négy mozaikpadló kiemelését a Nemzeti Múzeum finanszírozta. A 20-as terem mozaikpadlóját 1925-ben Budapestre szállították, ahol hosszú ideig a múzeum előcsarnokában, majd a kőtárban helyezték el.

A Veszprém Megyei Laczkó Dezső múzeum régi vágya volt valamilyen formában ismét a megyeszékhelyhez közeli Balácán bemutatni a legnagyobb mozaikpadlót, melyre a közelmúltban, uniós pályázat segítségével nyílt lehetőségük. A 109 milliós támogatásnak köszönhetően mintegy 130 millió forintból elkészítik az itt talált legnagyobb mozaikpadló hiteles másolatát, rekonstruálnak két freskókkal díszített szobát, de kialakítanak fűszerkertet és új honlapot is.

A hetven négyzetméteres padló másolatának létrehozását alapos helyszíni felmérés előzte meg, a Nemzeti Múzeumban pedig részletes fotódokumentációt és 1:1-es fóliarajzot készítettek. Kürtösi Brigitta elmondta, a budapesti műteremben nyolc hónapon át folyt a munka. Az apró, egy centis köveket fejjel lefelé ragasztották a fóliából és gézből álló ideiglenes hordozóra, így a különálló egységeket könnyebben, pontosabban tudják kezelni. Ügyeltek arra is, hogy a felhasznált kőanyag színárnyalataiban és anyagában is minél jobban hasonlítson az eredetire. A mozaikszemeket egyenként, kézzel, acél éken kalapáccsal törték. Az egyes, geometrikus elemek közötti illesztések kitöltéséhez a helyszínen is törik a köveket.

A több mint 700 ezer darabból álló mozaikpadló rekonstrukciója restaurátorok és képzőművészek alkotása. A munkában részt vett Balázs Miklós Ernő mozaikművész, Pintér András Ferenc festőművész, Dohárszky Béla szobrászművész, Túri Miklós technikus, Kürtösi Brigitta, Bóna István és Seres András restaurátor.

Forrás: veszport.hu