Róma

A hét dombon emelkedő város a Tiberis bal partján épült, a tengertől 25 km-re. Az erdőkkel borított dombok eredetileg mocsaras síkság fölé magasodtak, amelyet rendszeresen elöntött a tavaszi és őszi áradás. Egészségtelen, maláriás vidék, földművelésre sem alkalmas, amíg az etruszkok mérnöki tudományukkal a lápokat le nem csapolták. Ott van viszont sok forrás, ami a javára szól: egy a Forumon, Juturnának szentelve, aztán a Lupercus-forrás, valamint a Caeliusé, amely a Camoenák (vízi nimfák) védelme alatt állt. A hét domb közül ötöt mons-nak, kettőt pedig collis-nak hívtak. Sorrendben a következők voltak: mons Capitolinus, Palatinus, Aventinus, Caelius és Esquilinus, illetve a collis Viminalis és Quirinalis. A Palatinusnak több olyan helye és épülete volt, melyhez a város alapítására vonatkozó mondák kapcsolódtak. Ilyen volt a Lupercal, az a Lupercus isten tiszteletére szentelt barlang, amelyben a mondabeli farkas Romulust és Remust szoptatta. Ilyen volt továbbá a hegy északkeleti lejtőjén Jupiter Stator temploma, melyet állítólag még Romulus alapított. A mons Capitolinus meredek sziklafalakkal és bástyákkal védett hegy volt, ahová szükség esetén a lakosok menekültek. Idővel a város szent központja lett. A hegy északi orma volt az arx, vagyis a fellegvár, a déli a Capitolium, mely a Tiberis felé meredek sziklafalban végződött, ahonnan hajdanában az esküszegőket, felségárulókat és más bűnösöket taszítottak a mélybe.A collis Quirinalis a szabin nép törzshelyéül szolgált. Északi oldalán terült el a campus Sceleretus, ahol a fajtalanság miatt elítélt Vesta-szűzeket temették el elevenen. A mons Caelius a Luceres törzs székhelye volt. A mons Aventinus sokáig lakatlan hegy volt. Ide gyakorta vonultak ki a plebejusok a secessiók alkalmával, később aztán meg is telepedtek rajta. E hegyen állt Diana temploma, a latin szövetség szent épülete. Az Aventinus és a Palatinus között, lent a völgyben terült el a Circus Maximus. A campus Esquilinuson temették el az alsóbb néposztályhoz tartozókat. Augustus uralkodása alatt a temetőt arrébb alakították ki, helyén pedig Maecenas rendezett be gyönyörű kertet. A collis Viminalis a legjelentéktelenebb domb volt Rómában. Itt állt Tiberius alatt a praetorianusok kaszárnyája.

Ezeken, a dombokon alakulnak ki a települések. Lakóik nagy részben az indoeurópai bevándorlás más-más időpontjaiban sodródtak ide. Ezek a nomádok pásztorkodást folytatnak. Apró, négyszögletes kunyhókban élnek, amelyeknek a falai vályoggal kitapasztott gyékény, sarkpontjai földbe vert cölöpök. Így néztek ki az első házak Róma környékén. A letelepedésre az embereket a folyó ösztönzi, amely itt szelíd kanyart vet, s egy szigetet vesz körül, amely könnyebbé teszi az átkelést (ettől a területtől kisé lejjebb épül az első fahíd, a Sublicius), valamint a só, amely annyira fontos az élethez. A sót a Tiberis túlpartjáról szállítják, kissé alábbról, és itt kelnek át a folyón, hogy ellássák vele Latium lakóit és a szabinokat. Tehát Róma egy kereskedelmi útkereszteződésben jön létre. A várossá válást megelőző stádium a dombokon lévő falvak, latin és szabin lakóinak laza szövetsége lehet, a Septimontium, amelynek a rómaiak ünnepet is szenteltek december 11-ét. Az ókoriak úgy hitték, hogy a Septimontium a hét domb lakóinak a szövetségét jelentette a város alapítása után. Ebbe a primitív ligába nem tartozik bele a Capitolium, a Quirinalis és a Viminalis. A régészet újabb eredményei, a mondát igazolva, arra mutatnak, hogy a Kr. e. 8. század második felében már falat emeltek itt, amely Róma első védősánca volt, egyesítve a szövetség falvait (és esetleg másokat). Ráadásul a védőfalnak egy tizenöt méternyi darabján olyan cölöpsor maradványaira leltek, amelynek szerkezete közel áll ahhoz, ahogy Titus Livius leírja Róma szent határát, a pomeriumot. Ez bizonyítéka lehet annak, hogy tiszta határvonal húzódott aközött, ami a várost jelentette, és aközött, ami nem tartozott hozzá, vagyis egy olyan közösséget kell feltételeznünk, amely védte magát az ellenségtől. Ennek a tudatnak a megjelenése a dombra települt falvak fejlődésének egy adott pillanatában megfelelhet az alapítói aktusnak, amelyet a monda Romolusnak tulajdonít.

Az etruszkok osztották Rómát négy régióra (négy tribus: Palatina, Collina, Esquilina, Subura), lecsapolták a mocsarakat és teremtettek ily módon összeköttetést a forum és a Circus Maximus között. A Servius Tulliusnak tulajdonított városfal 426 hektárnyi területet zárt be.

A görög hatás ugyancsak kezdettől fogva érezhető volt, főként a kereskedők és művészek révé, akik Magna Graeciából jöttek, vagyis a görögök által Dél-Itáliában létrehozott gyarmatvárosokból. A Kr. e. 5. század óta, de főképp a 4. század során görög műtárgyak ékesítették Rómát.

Róma történelme során átélt jobb és rosszabb napokat egyaránt. Az etruszkok távozása (Kr. e. 474) után saját lábán kell megállnia. Az 5. század bővelkedik társadalmi válságokban (plebejus a patríciusok ellen), a gall invázió nyomán ujjá kell épülnie a 4. században, ami elég fejetlen módon megy végbe. Csak a második pun háború lezárása után nyílik lehetőség, arra hogy, a várost csinosítsák. Ezt a hódítások, és a fejlődő gazdaság teszi lehetővé. Számos nagy építmény készül ebben az időben, kiváltképp a Forumon és a Mars-mezőn. Nem számítva néhány nagyobb magán épületet, amely görög és keleti mintára épül. A pomerium (Róma szent fala) egyre szűkebbnek bizonyul. Már Servius Tullius is kijjebb tolta a határát, s ezt tette utóbb Sulla (majd Claudius, Nero,…). A falvakból való egyre több ember költözik, és ez vezet a nagy lakótömbök építéséhez. Caesar, majd Augustus is nagy építő, Caesar még a Mars-mezőt is át akarja építettni annak árán, hogy a Tiberist eltereli, eredeti medréből. Augustus 14 kerületre osztja fel a megnagyobbodott várost. A Forum a principátus idején már nem a politikai élet szíve. Inkább műemlékek centruma lesz, és minden császár hozzácsatolja a saját forumát. Augustus a Mars-mezőt választja, mint monumentális központot, hogy dinasztikus törekvéseit tanúsítsa. Az is Caesar idejében kezdődik, hogy a negyedek világosan elkülönülnek, köznépé, kereskedőké, kézműveseké szakmák szerint.

Ám a császárkor kezdete előtt, még nem az a ragyogó, fenséges város, amely látogatók százezreit vonzza a világ minden sarkából, mint a Kr. U. 2. századtól kezdve. Még ritkák az olyan negyedek, amelyeket széles utcák szelnek át, megnyitva a szem előtt pompás márványépületek sorát vagy oszlopcsarnokokkal szegélyezett térségek látványát. Gyakoribb, hogy többé-kevésbé nyomorúságos népség lakik mocskos többemeletes épületekben, amelyek egymás nyakába épülve kanyargós kis utcákat szegélyeznek, ahol járda sincs. És nem ritka, hogy két szemközti ház lakói kezet foghatnak az erkélyükről. Augustus idejében a lakók száma megközelíti az egymilliót. Nem nehéz elképzelni, micsoda zaj, bűz, zűrzavar és milyen gyatra közbiztonság járhat ezzel. Lélegzetet venni is nehéz, és nemcsak a szegénynegyedek hiányos higiéniája miatt, hanem mert a klíma, különösen nyáron, fertőzések hordozója, és járványok elindítója is lehet. Horatius, ahogy mindenki, akinek módja van rá, szívesen menekül a városból. A közlekedés nehézkes a szűk utcákon, habár a nagy szállítószekerek már Caesar korában is csak éjszaka járnak. Éjszaka viszont olyan hangosan dübörögnek a kövezeten, hogy nem hagyják aludnia lakókat. Mindenütt az erőszak az úr, szóban és tettleg egyaránt. Éjjel az utcai világítás hiánya bátorít mindenféle gaztettre, és még a jó családból való fiatalemberek sem átallnak rátámadni a járókelőkre a sötétben. És akkor még nem szóltunk a koldusokról, akik a szabadég alatt alszanak, egy kapunyílásban vagy a lépcsők alatt; senki sem törődik velük, de félnek, mert nem tudnának a szállásukért fizetni. Naponta halnak meg az utcán, mindenkitől megvetve, mintha kóbor kutyák lennének, hullájukat az Esquilinus tövén hányják az árokba szemét és ürülék közé. Augustus Rómája sem különb ennél.

Csak a Kr. u. 64-ben, Nero alatt bekövetkezett tűzvész után születtek nagyobb arányú városrendezési elképzelések. A tűzvészek minden korszakban gyakoriak, és pusztítóak a szűk utcák, a tűzoltás eszközeinek hiánya és a használt építési anyagok miatt. Mindez lehetővé tette a mélyreható városrendezési elképzelések kivitelezését. Róma időszámításunk második századában érte el legnagyobb kiterjedését, mind földrajzi értelemben (1800 hektár), mind demográfiailag (másfél, egyes becslések szerint kétmillió lakos). A 3. századtól fogva, a gazdasági és társadalmi válság folytán, az urbanisztikai tevékenység hanyatlik. 271-ben Aurelianus elrendeli egy új, megerősített városfal építését, ami a birodalom gyengüléséről és az egyre erősödő barbár támadások miatti félelemről árulkodik. Ez a fal a város több mint 75 %-át zárja körül, és 19 kapuja van. Ezután csak ritkán, a biztonság rövid időszakában van mód a város szépítésére: A 4. század közepe felé készült 2 jegyzék is, ezek úgyszólván a kimerítő listát állítottak fel Róma minden számottevő épületéről, kerületenként haladva, innen a közös regionarium név. A császárok érdeklődése azonban már az új főváros, Constantinopolis felé fordul. Rómában csak a meglévő épületeket és berendezéseket igyekszenek karban tartani… mindaddig, amíg a sors mindezt a hanyatlás karjába löki, vagy amíg a keresztény Róma szétrombol mindent, amit haszontalannak vagy hitével ellentétesnek ítél.

A lap tetejére