A légioban előforduló tisztségek:

A következő lista leírja a tisztek rendszerét, amelyek fejlődtek a légióban a Marius-i reformoktól (104 Kr. e.) Diocletianus (kb. 290-ig) katonai reformjáig.

  A vezér latin neve: dux, a tiszteké prefektus vagy ductores. Kezdetben a király vezette a sereget, a köztársaság idején a consul, kivételes esetben a dictator. A provinciában a helytartó volt a hadsereg vezetője (imperator). A császárság alatt a fővezéri tiszt a császárt illette meg, aki legátusaival kormányozta a csapatokat. A legátusok voltak az alvezérek, a légiók első tisztjei. Utánuk következtek a tribunusok, szám szerint hatan, akik kettesével két-két hónapig egymást váltva végezték tiszti teendőiket. A ranglétrán a tribunusokat követték a centuriók, a századosok, szám szerint hatvanan, ők vezették a centuriákat. A századosok és a közlegények között voltak az optiok, illetve a lovasságnál a decuriók. A közlegények sorából kiemelkedtek a tessarii, aki a kis viasztáblára írt jelszavakat kiosztották, továbbá a signiferi, kürtös jeladók és zászlótartók.A sorozást kezdetben a Capitoliumon, később a Mars mezőn, miután pedig a polgárjogot a szövetségesek is megkapták, egész Itáliában országszerte tartották. A zsoldos sereg felállítása után a sorozás helyébe a toborzás lépett, melyet a vezér nevében toborzók (conquisitores) végeztek.

Felmentést kaptak, akik 46. életévüket már betöltötték, akik a törvényes időt már leszolgálták, akiket magasabb tisztségre vagy papi szolgálatba emeltek, illetve a testi fogyatékosok. Akik a sorozáson nem jelentek meg, megbüntették, illetve eladták rabszolgának.

A köztársaság korában minden polgár 17. évétől 46 éves koráig volt katonai szolgálatra kötelezhető, de általában elégnek bizonyult, ha a gyalogos 16-20, a lovas legfeljebb 2 (egy-egy évig tartó hadjáratban részt vett. Marius óta a szolgálati év rendesen 20 évig tartott. A szolgálat leteltével a katona emeritus lett és elbocsátották.

A kiszolgált katonákat Sulla óta katonai gyarmatokon telepítették le, illetve végkielégítésként pénzt vagy telket kaptak.

Rangidős tisztek:

Dux: A késői császárkor római hadseregének főtisztje. A római hadseregben a dux kettő vagy több légió tábornoka lehetett. Később jelölhetett consul-i és imperator-i címet is. Gyakran használták egy-egy római provincia kormányzójának megjelölésére is. Ilyen posztban a dux egyszerre volt a legmagasabb rangú civil tisztviselő és a provincián belül állomásozó katonai alakulatok vezetője is. A dominate-ek idején elvették a helyi vezetőktől a dux címet, s alapítottak egy ugyanilyen nevű különálló beosztást. A dux még mindig a legmagasabb katonai beosztás volt a provinciák határain belül, de a kormányzó engedélye kellet engedélyeznie a duxi hatalmat. Viszont ha egyszer megkapta az engedélyt, a kormányzónak nem volt beleszólása a hadsereg vezetésébe. Erre egy példa a Dux per Gallia Belgica, aki Gallia Belgica provincia vezetője volt.

Legatus: A római hadvezérek közvetlen helyettese. A legatusok szinte kivétel nélkül a senatori rendből kerültek ki. Római provinciában egyetlen légióval, a legatus volt a tartományi kormányzó, és a provinciákban összetett légiókkal, ahol mindegyik légiónak megvolt a maga legatusa és a porvinciai kormányzónak megvolt a teljes uralma felettük.

Legatus Legionis: A légió általános parancsnoka. Általában maga a császár jelölte ki. Jellemzően tribunus volt korábban és 3-4 évre kapta a megbízását, de előfordult, hogy ennél sokkal tovább is szolgált. Olyan provinciákban, ahol csak egy légió állomásozott, maga a legatus volt a provincia kormányzója is. Több légió esetén minden egyes légiónak külön volt legatusa, a kormányzó pedig felettük állt. 

Tribunus Laticlavius: A tógáján viselt széles sávról kapta nevét ez a szenátori rangú tiszt. Ezt a tribunust a császár vagy a szenátus nevezte ki. Mindazonáltal általában teljesen fiatal és kevesebb tapasztalatú volt, mint a tribuni angusticlavii, ő felelt meg leginkább a légió 2. parancsnokának, a legate mögött. Az ő kora és tapasztalatlansága miatt csata közben nem ő volt a 2. parancsnok, de ha a legate meghalt ő lett a légió parancsnoka. Ezt a posztot kapó fiatalemberek, viszonylag szűk körből származtak, mert rendszerint vagy magának a helytartónak, vagy egy szomszédos provincia helytartójának közvetlen rokonságából kerültek ki, gyakran a császári családhoz tartoztak. Így ezzel a beosztással iskolázták be az államigazgatás felelősségteljes posztjaira kiszemelt tehetséges embereket, akik sohasem töltöttek hosszabb időt egy-egy állomáshelyen. A gyakori helyváltoztatás célja, hogy minél több provinciában forduljanak meg, ezáltal a császárkori Imperium Romanumról átfogó képet kapjanak. A Birodalmon belül bizonyos fokú szakértőket neveltek ki közülük egy-egy nagyobb területi egység részére, mint amilyennek a dunai tartományok csoportja is számított.

Prefectus Castrorum: A tábori prefektus, rangsorban a harmadik. Általában ő hosszabb ideig szolgáló veterán, aki korábban primus pilus-ként szolgált és leszolgálta a 25 évet a légiónál.

Tribuni Angusticlavii: Mindegyik légiónak 5 lovagi rendű katonai tribunusa volt. A legtöbb esetben karrierista tisztek voltak. A légió legfontosabb adminisztratív munkáiban részt vettek, emellett ütközetekben önálló taktikai parancsokat oszthattak.

Primus Pilus: Az „első lándzsa” volt, ő az I. Cohors centuriója és az egész légió rangidős centuriója. Ez volt a legmagasabb rang a tisztek karrierjében ameddig teljesítették a 25 éves szolgálatot. Leszerelés után a Primus Pilus a lovagi rend tagjává válhatott. Fizetése az alapbér 60 szorosa.

Középszintű tisztségek:

Pilus Prior: A 10 cohors mindegyik első centúrióját hívták Pilus Priornak és ő volt a legidősebb centurio a saját cohorsában(kivéve az I. Cohorsnál, ott Primus Pilus). Amíg a légió csata formációban volt, a Pilus Prior adta a parancsokat az egész cohorsnak. Helyettesei az összes centurió. A Primus Pilus volt így a Pilus Prior és ő volt a legidősebb Centurio a légióban. Ez a pozíció általában a tapasztalt veterán katonáké, akik léptek fel a ranglétrán. Ez a rang alárendeltje volt a Primus Pilusnak.

A centuriók megnevezései az egy cohorson belüli további centuriákban:

• Pilus Posterior
• Princeps Prior
• Princeps Posterior
• Hastatus Prior
• Hastatus Posterior

Az alábbi táblázat a centuriók irányítási szerkezetét szemlélteti tipikus csatafelállásnál bemutatva a legerősebb egységtől indulva jobbról balra. A zárójeles megnevezés mutatja a centurió aktuális címét. Például: a Quintus Princeps Posterior az ötödik cohors negyedik centuriájának centuriója.

Primi Ordines: A légió első cohorsának első centuriói. Az első cohors 5 centuriója és a Primus Pilust is tartalmazza. Ők a Primus Pilust kivéve, az alapfizetés 30 szorosát keresték. Ez a rang minden más centuriónál idősebb, kivéve a Primus Pilust és a Pilus Priort.

Centurio: Minden légiónak van 59 vagy 60 centuriója, a 10 cohors minden centuriájának volt parancsnoka. A hivatásos hadsereg gerincét képezték, irányították a katonák mindennapi életét és ők adták ki csatákban a parancsokat. Általában a ranglétrán tudott feljutni, de számos esetben a kinevezés a császártól vagy más magas rangú tisztviselőtől jött. A cohorsokat 1-től 10-ig voltak számozva, a centuriák ezeken belül 1-től 6-ig, csak az 1. cohorsban volt 5 centuria (az 59 centuria és a Primus Pilus). (Az első cohors első centuria parancsnoka volt a legmagasabb és a 10. cohors 6. centuriáé a legkisebb). Az kétséges, hogy a centurió felér-e egy modern katonai ranggal, a centuria valahová a modern szakasz mérete (30-40 katona, függ az állampolgárokon) és a modern csapatméret (100-200 katona, függ az állampolgárokon) közé esik. A centurió megközelítőleg egyenértékű a Brit Hadsereg 2. hadnagyával, vagy őrnagyával vagy a US Hadsereg első vagy 2. hadnagyával. Az I. Cohors 5 centurióját együtt Primi Ordinesnek hívták.

Optio: Mindegyik centurióhoz (59) tartozott egy, a centurió nevezte ki őket, ő a 2. parancsnok. Bevetéskor az egység mögött haladt, felügyelve a rendet és a parancsok betartását. Amennyiben a centuria elveszítette a parancsnokát, az optio lépett a helyébe, akkor már centurióként. Az optio felszereléséhez tartozott a hastile, a fém gombban végződő bot. Fizetése az alapfizetés 2-szerese.

Alacsony tisztségek

Tesserarius: (Védő parancsnok) Mindegyik centuriában volt egy. Másodlagosan az Option-nak tevékenykedtek. A rang elnevezése a tessera nevű írótáblából ered, melyre a napi jelszót írták. Rangban az optio után következtek, feladatuk volt többek között a parancsnoktól kapott jelszavak továbbítása, az éjszakai őrség megszervezése. Fizetésük az alapbér másfélszerese.

Decurio: Egy decuria feje, a római lovagoknál. Eredetileg 10 főt irányító lovassági tiszt. Fizetésük 1,25 szerese az alapbérnek. Ez a rang hasonló a modernkori szakaszvezetőhöz.

Speciális Szolgálati posztok:

Signiferi: A légió különféle jelvényeit hordozó altisztek, különböző feladatokkal. A signifer gyakornokokat Discendes signiferorumnak nevezték. Típusai a következők:

• Aquilifer: Egyedüli pozíció a légióban. Az Aquilifer volt a légiók irányadója vagy az Aquila (sas) vivő és ez rendkívül fontos és tekintélyes pozíció. Az aquila elvesztését hatalmas szégyennek tekintették. Ezt a posztot megbízható veterán katonák töltötték be, a légió kiváló taktikájának feltétele volt. Rangban a következő lépés általában a centurióvá történő kinevezés. Fizetésük az alapbér 2 szerese.
• Signifer: A centuria hadijelvényét, aza a signumot hordozó, tiszthelyettesi rangban szolgáló katona. Minden Centuriában volt. Felelős az emberek fizetéséért és megtakarításaikért. A lándzsa nyelét, melyen a signum volt, medalionokkal dakorálták és gyakran sima kézzel fedték be hogy jelezzék a hűség esküjét, amit a katonák vittek. E körül a zászlók körül gyülekeztek külön a centuriák. A katonák így tudták a Discentes signiferorum pozícióját. Fizetésük az alapbér 2 szerese. A zászlótartó, aki a légió vagy kisebb csapat jelvényét vitte. A császárok idejében a császárok által a katonáknak utalványozott donativumot ő kezelte s ő volt egyszersmind a katonák között alakított temetkezési vagy önsegélyező egyletnek pénztárnoka; ezért signifernek csak megbízható, lelkiismeretes és az írásban s számvetésben jártas katonákat neveztek ki. A segédcsapatok zászlótartói, fejükön sisak helyett állatbőrt viseltek. A signifer más elnevezése, draconarius.

• Vexillifer vagy Vexillarius: Zászlós, a légió emblémáját ábrázoló zászlót hordozta.

• Imaginifer: Magukkal vitték az állandó címert, a császár képét, emlékeztetőként a csapat hűségét a császár felé. Csak az I. Cohorsnál volt imaginifer.

Cornicen, Buccinator: Kürtösök, feladatuk a jelek továbbítása volt. A centuria élén haladva szorosan együttműködtek a signiferekkel és a tesserariussal, jeleztek, amikor az egység figyelmét a zászló vagy a signum irányába kellett irányítani. Az optiohoz hasonlóan gyakran a centurió jobbkezeként szolgáltak.

   További beosztások a légióban:

Immunes: Gyakorlott specialisták voltak, például sebészek, mérnökök, földmérők, építészek, kézművesek, iparosok. Munkájuk természeténél fogva fel voltak mentve a nehéz tábori munkák alól. A közkatonánál valamivel több volt a fizetésük.

Discens: Olyan közkatonák, akik gyakornokként valamely immunes pozícióra pályáztak.

Miles Gregarius vagy Munifex: Gyalogos közlegény.

          Tirones: Újoncok. Általában 6 hónapig tartott a kiképzés, míg militessé váltak

Szimbólumok

Kr. e. 104-től, minden légió használta az aquilát, mint állandó szimbólumot. A szimbólumot az aquilifer szállította és az elvesztését nagyon súlyos szégyennek tekintették és gyakran a légió feloszlatásra is jutott.

A gall háborúban Julius Caesar leírja az I. Brit invázió kezdetén történt incidenst Kr. e. 55-ben, itt bemutatja, hogy a római katonák mennyire aggódtak a sas biztonságáért. Amikor Caesar csapatai tétováztak elhagyni a hajójukat, a britektől való félelmükben, a 10. légió aquilifere átdobta magát a hajó oldalán és kezében a sassal az ellenségre rontott. A bajtársai félelmüket legyőzve, egyetértésben ugrottak le a hajóról és követték a csapatok, majd a többi csapat is követte őket.

A Római Birodalom születésével, a légiók szövetséget hoztak létre a vezetőjükkel, aki a császár volt. Mindegyik légiónak voltak további tisztjei, akiket imaginifernek hívtak, akiknek az volt a szerepük, hogy hordják a pikát a császár képével. (a császár Pontifex Maximus tisztségben szerepelt a képen).

A lap tetejére