85. A nép fáklyákkal a kézben nyomban Brutus és Cassius házához indult; miután onnét keményen visszaverték, útban visszafelé névcsere folytán, tévedésből a szemközt jövő Helvius Cinnát ölte meg Cornelius Cinna helyett, akit halálra keresett, mert előző nap egy nyilvános gyűlésen szenvedélyesen szónokolt Caesar ellen; fejét lándzsa hegyére tűzve hordozták körül a városban. Később a nép mintegy húsz láb magas numidiai márványtömbből kifaragott oszlopot emelt a Forumon, és ezt a feliratot véste rá: „A haza atyjának.” S azután még hosszú időn át megőrizték a szokást, hogy Caesar nevére esküdve ezen a helyen mutattak be áldozatot, tettek fogadalmat, tisztázták vitás ügyeiket.

86. Némely hozzátartozója azt gyanította, hogy Caesar nem is akart már élni, nem ügyelt magára; rossz volt az egészsége, azért nem is törődött a figyelmeztető jósjelekkel és barátai intelmeivel. Néhányan úgy vélték, hogy bízva a senatus legfrissebb határozatában és esküjében, elbocsátotta még hispániai őrségét is, mely fegyveres őrszolgálatot teljesített körülötte. Mások szerint szívesebben nézett szembe egyetlenegyszer a mindenfelől fenyegető veszélyekkel, mint hogy örökösen vigyázzon magára, és feszültségben éljen. Azt is elbeszélik többen, hogy gyakorta mondogatott olyasmit, „nem annyira a maga érdeke, sokkal inkább a köztársaságé, hogy ő életben maradjon; eleget élvezte már a hatalmat s a dicsőséget; ha őt valami baj éri, nem lesz nyugta az államnak, sőt, még súlyosabb polgárháborúkat fog elszenvedni.”

87. Abban csaknem mindenki egyetért, hogy az effajta halál szinte kívánatos volt számára. Egyszer ugyanis, mikor Xenophon művében azt olvasta, hogy Cyrus betegsége vége felé bizonyos intézkedéseket tett temetése dolgában, Caesar az ilyen lassú haláltól megborzadva gyors elmúlást kívánt magának; egy nappal a halála előtt, amikor Marcus Lepidusnál ebéd közben arról folyt a szó, ki mint szeretné végezni életét, ő a váratlan, hirtelen halált választotta.

88. Ötvenhatodik évében halt meg, az istenek sorába iktatták, éspedig nemcsak a senatus határozatának eleget téve, hanem a nép őszinte meggyőződéséből is. Az első ünnepi játékok idején ugyanis, melyeket utóda, Augustus, nyomban Caesar istenné avatása után tiszteletére rendezett, délután öt óra felé üstökös tűnt fel, és hét napig egyfolytában ragyogott az égen; általában azt tartották, hogy az égiek közé befogadott Caesar lelke az, és ezért ábrázolják őt azóta is csillaggal a feje fölött. Elrendelték, hogy a gyűléstermet, ahol megölték, zárják be, március Idusát nevezzék az apagyilkosság napjának, és e napon soha többé ne tartsanak senatusi ülést.

89. Gyilkosai közül egyik sem élte túl akár csak három évvel is, és egyik sem halt meg természetes halállal. Mindegyiket elítélték, aztán egyik így, másik úgy, ki háborúban, ki a tengeren pusztult el; akadt olyan is, aki ugyanazzal a tőrrel ölte meg magát, amellyel Caesart meggyilkolta.

                                                                                                      1.      2.      3.      4.      5.