Ókori Római Birodalom
Ókori Római Birodalom
Róma bemutatása
     
Hadsereg
     
Ütközetek
     
Életrajzok
     
Róma háborúi
     
Pannonia
     
Linkek
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
I. Caesar győzelmei, uralma és halála

Caesar győzelmei, uralma és halála.

A keleti fejedelmek, akik Pompeiusban a világ legelső hadvezérét és államférfiját tisztelték, nagy erővel támogatták a senatus táborát. Pompeius Thessalonikét jelölte ki gyülekezőhelyül, s ide jöttek a többi között Deiotarus Galatiából, Rhaskuporis és Sadales Thrakiából, Tarkondimotos Kilikiából, Ariobarzanes Kappadokiából, Antiochos Kommagenéből, s velük lovasok, íjászok, parittyások s a kelet egyéb katonasága. Ezek alkották a segédhadakat; a főhad az Itáliából áthozott öt légióból s a keleti provinciákból ide rendelt négy légióból állott. Metellus Scipiót is két légióval várták vissza Syriából. Kilenc teljes légióban körülbelül 45.000 katona volt, mely számot a lovasok és a segédhadak 100.000-re növelték, nem számítva a szövetségesek seregét, a melynek nagyságáról nincsenek adataink. De ez a sereg nagyobb volt, hogysem együtt lehetett volna tartani; a legionáriusok meg újoncok voltak. Még inkább zavarta Pompeiust terveiben római és barbár tisztjeinek nagyravágyása, s különösen a senatus vezérei. A Marcellusok és Lentulusok, a Domitiusok és Metellusok, az átpártolt Labienus, a Hispániában legyőzött Afranius, szintúgy Cato s a nemrég ide érkezett Cicero hadi tanácsot alkottak, mely nem sikertelenül korlátolta Pompeius akaratát és ellenőrizte intézkedéseit. Itáliából átkelve, nem is tett mást kilenc hónapon át, mint hogy Epirusba gyűjtötte hadát, edzette katonáit, és előkészületei közben megvitatta terveit.

Caesar (Caesar, lásd itt.) haderejét nem támogatta oly sok nép és király. Táborában a gallus és hispániai légiókon kívül egynéhány germán lovas csapat volt, melyeknek bátorsága már többször csodákat művelt. Legionáriusai valamennyien veteránok voltak; velük együtt a tisztek is rajongtak vezérükért. Caesar a 49. év (u. c. 705) végén jött Brundisiumba, s először hat légiót készült átszállítani a hajókon, melyeket távolléte alatt gyűjtöttek össze. Pompeius 500 hajóval uralkodott a tengeren, de Bibulus, a hajósvezér, a téli viharok idején pihenőt tartott, s Caesar 48 (u. c. 706) januárius 4-én átszállította táborának egy részét Orikosba; hajóit azonban, melyeket a hátramaradt légiókért visszaküldött, útközben közrekerítették és többet elsüllyesztettek. Caesar megszállotta Apolloniát és Dyrrhachion ellen vonult, de Pompeius megelőzte s a város előtt ütötte föl táborát. Itt táborozott télen át egymással szemben a két hadsereg. Ezalatt Marcus Antonius átvitte légióit a keleti partra. Mondják, hogy Caesar zúgó viharban szintén át akart kelni Itáliába, s a remegő kormányosnak odaszólt: «Ne félj, Caesart viszed és szerencséjét!» De azért vissza kellett térnie a partra.

Antoniust katonáival a szelek északra vitték egészen Lissos partjáig, s így a középütt táborozó Pompeius könnyen legyőzhette volna mindkettőjüket. De ő rendkívül lassú volt, s Caesar egyesülvén legatusának légióival, gyorsan folytatta támadó menetét. Sikerült Dyrrhachionnál Pompeius tábora és az éléstárak közé hatolnia, s így ezt a Petra hegyfokon ütött táborába szorította, a hol jó hajóállomás volt. A tengeri haderő bőségesen gondoskodott élelemről, s Pompeius zavartalanul edzette új katonáit, mialatt ellenfele sáncokat emelt körülötte. Katonai szempontból e munkálat mit sem ért, de Caesar az erkölcsi hatásra számított, melyet a világra merész mozdulatai tettek. A nagy Pompeius ostromlásának látványa ezen a vidéken is megalapította Caesar hírnevét. Görögországi és makedóniai hívei számban és bizalomban gyarapodtak; biztosították támogatásukról, s szükség esetén már arra a helyre is áttehette a küzdelem színterét, melyet Pompeius választott. A petrai ostromzár nem volt fontos művelet, s mégis elszántan folytatta művét. Az ideömlő folyókat elvágva, nagy vízhiányt idézett elő az ellenség táborában. De Pompeius még most sem akart döntő csatára kelni ostromlóival, hanem hajókon partra szállított légiói hátul kerültek Caesarnak, a ki e cselre nagy zavarba jött és sietve visszavonult. A két hadsereg első találkozója alkalmával az idősb vezér ügyesebbnek bizonyult az ifjabbiknál.

Caesar veresége egy hónappal előbb végzetes csapás lett volna, mert akkor még nem voltak barátai, akik fedezzék visszavonulását. De most a tengerparttól Makedóniába és Thessaliába mehetett, összegyűjthette csapatait, s nyílt mezőt kereshetett a döntő csatára. Ezalatt Afranius és mások unszolták Pompeiust, hogy keljen át Itáliába és foglalja el Rómát. E mozdulat sikere rendkívül emelte volna a senatori párt tekintélyét, s nagy hiba volt, hogy Pompeius e tanácsot el nem fogadta. De Scipio az ázsiai légiókkal keleten volt, s Pompeius következetesen innen várt segítséget. Ezért Makedóniába vezette hadait, de Caesart már nem érhette utol, a ki Thessaliába hatolt és a Peneios széles völgyét foglalta el, majd délre az Enipeus (Farsiliti) partjainál állapodott meg.

A senatori tábor, a melyet immár Metellus Scipio is növelt a két syrus légióval, a győzelem biztos reményében a zsákmány és hivatalok felosztásán veszekedett. Catót annyira bántották e torzsalkodások, hogy csapatvezérül Epirus partjainál maradt. Cicero megbetegedett s szintén elmaradt a tábortól. Pompeius vérmes híveinek nógatására végre Larisától délre vezette légióit a caesari tábor kutatására, mely Pharsalos (Pharsalusi csata, lásd itt.) közelében várta az ellent. A két hadsereget hét kilométernyi távolság választotta el egymástól, s Pompeius még sem akart jelt adni az ütközetre; tisztjei sem tudták rábeszélni, míg Caesar oldaltámadással nem fenyegetőzött, mely elzárta volna előlük a közlekedést. A senatori hadseregnek 40.000 légionáriusa, 7.000 lovasa és sok idegen segédcsapata volt, míg Caesar csak 22.000 gyalogost, 1.000 lovast és kevés tartalékcsapatot vezetett a csatába.

Augusztus 9-én (a Julianus-naptár szerint jún. 6-án) Pompeius serege az Enipeus jobb partján állt föl. Caesar gyorsan ellene vezette hadát. Lovasságát a jobb szárnyon hosszában állította föl, hogy fedezze a gyalogosokat, a kiket baloldalt a folyó védett. Pompeius bevárta a támadást, hogy a roham alatt az ellenfél kimerüljön, de a caesari sereg csak akkor tört ki hevesen, mikor már az ellenség közelében volt. Ezalatt Pompeius lovassága is támadt; a germán lovasok bátran fogadták a rohamot, s csak egy kissé hátráltak, hogy tért engedjenek a segítségökre rendelt hat csapat gyalogságnak. Pompeius lovas senatorai és lovagjai teljes fegyverzetben harcoltak; a caesari katonaság azonban nem a sisakokra és páncélokra ütött, hanem az arcon igyekezett sebet ejteni. A heves támadásra a lovasok sorai gyorsan visszavonultak a sereg mögött elterülő nyílt mezőre. Caesar reggel még csak rómaiak ellen vezette hadát, s nem sokat törődött a szövetségesekkel, a kiknek lemészárlása még nem döntötte volna el a csatát. De most rendeletet adott, hogy kíméljék a honfitársakat és az idegeneket öldössék, a kiknek erőtlen csapatai közt nagy mészárlás folyt. Pompeius ekkor már elhagyta a csatatért és táborába vonult. Védelmi intézkedéseit azonban meghiusították a megriasztott lovas csapatok, melyek ott hagyták a gyalogosokkal, úgy hogy majdnem utoljára kapott lóra, s a tábor hátsó kapuján át Larisa irányában elvágtatott. A pompeiusi sereg maradványai különböző irányban széledtek el; nem gondoskodtak a csatasíkon védelmi helyről, sem nem állapították meg, hogy vereség esetén hová gyülekezzenek. A hajóhad messze volt s különböző kisebb vállalatokban használták, mindazáltal még teljes kudarc mellett is sokfélekép lehetett volna segíteni a seregen, melyet csak megszalasztottak, de vesztesége aránylag nem is volt nagy. Pompeius minden bátorságát és higgadtságát elvesztette. Larisa falaiban nem bízott s a Tempe szorosán át a thessaliai tengerparthoz hatolt. Itt egynéhány tisztjével kereskedő hajóra szállott s Lesbosba ment, a hol nejét, Corneliát, és egyik fiát bevárta. Aztán Ázsia partja mentén vonult végig; néhol hozzá csatlakoztak hívei, a kikkel tanácsot tartott biztonsága és jövője érdekében. A hagyomány szerint menhelyet akart kérni a parthusok között, de tervéről lebeszélték. Tanácsadói Egyiptomot ajánlották figyelmébe, hol az 51-ben meghalt Ptolemaios Auletes trónját kiskorú fia, Ptolemaios Dionysios örökölte; ez hálára volt lekötelezve a római senatus iránt, s itt nem kellett félni a hajóhad nélkül szűkölködő Caesartól. Rábeszélték, hogy gyűjtse, oda híveit s készüljön új csatára.

Pompeius körülbelül 2.000 ember kíséretében kelt át Syriából Pelusionba. Egyiptomban a meghalt király végakarata értelmében az akkor még gyermek Ptolemaios Kleopátra nénjét vette feleségül, hogy együtt uralkodjanak egy királyi tanács gyámkodása alatt. De Kleopátrát valami udvari cselszövény elűzte Alexandriából, s az országot az ifjú király nevében Potheinos kamarás, Achillas hadvezér és a király nevelője, Theodotos kormányozták. Az elűzött királynő, támadással fenyegette az országot, az ifjú király serege tehát a keleti határra vonult ellene. Pompeius kísérete így bármelyik fél javára dönthette el a csatát. A királyi tanács Pompeius kívánságait megvitatta, de veszedelmesnek találta szövetségét. Mindazáltal meg kellett akadályozni, hogy támogatását Kleopátrának ajánlja föl. Kedvezőtlen határozatukat eltitkolták, s hajót küldtek érte, hogy egyedül hozza a király elé. Pompeius vakon rohant a halóba. Midőn az egyiptomi hajó a parthoz ért, először egy katonai tribunusa, Lucius Septimius, szúrta hátába kardját, aztán maga Achillas végzett vele. Levágott fejét kidobták a partra, testét a tengerbe vetették, melyet a hullámok kimostak a fövényre. A legyilkolt hadvezérnek Philippos nevű szabadosa köpenyébe burkolta a megcsonkított testet, s egy széttört halászbárka roncsaiból készített máglyán elégette. Azután eltemette a homokba, s a ráfektetett kőre kormos fával ráírta «Magnus» nevét. Így pusztult el a köztársaság utolsó nagy vezére ötvennyolc éves korában, ki az ókor mind a három világrésze fölött aratott diadalt, háromszor volt consul, harmadízben egyedül, keleten és nyugaton fölváltva gyakorolta a proconsuli hatalmat, s nagyobb politikai tehetséggel megalapíthatta volna a monarchiát.

A pharsalosi győztes mindig gyorsan és erélyesen aknázta ki diadalait. A csata után az ellenséges légiók közül négyet zászlaja alá sorozott; egy hadosztályt Cato illyriai táborának megfigyelésére nyugat felé küldött, egy másikat pedig ellenfeleinek kiűzésére Görögországban hagyott. Maga egyetlen légió és egy lovas csapat kíséretében Pompeius üldözésére indult, s minthogy tengerre hajók hiányában nem szállhatott, a Hellespontoson, Kis-Ázsián és Syrián keresztül hatolt előre, mindenütt erélyesen intézkedve. Cassius talán elfoghatta volna, de Caesar személyisége megfélemlítette vagy elvarázsolta, s így meghódolt előtte. Így történt, hogy Pompeius halála után egynéhány nap múlva Caesar harmincöt hajón a syrus tengerpartról átszállította 4.000 emberét Alexandriába. Midőn partra lépett, elébe hozták Pompeius levágott fejét. Borzalommal ismerte föl egykori szövetségesének, leánya férjének vonásait. Caesar harcolt ugyan Pompeius ellen, de sohasem gyűlölte, s megsiratva halálát, Nemesis alexandriai templomában temettette el fejét és maradványait.

A gyermek Ptolemaios tanácsadóit végtelenül bántotta Caesar megérkezése. Midőn consuli jelvényeivel Alexandrián végigvonult, a város lakossága lázongani kezdett, s a király hadserege, egy görögökből, itáliai és ázsiai zsoldosokból összeállított katonaság, összeütközött a consuli sereggel. Caesarnak sok pénzre volt szüksége s követelte a Rómának járó régi adósságot. Potheinos halogatta a fizetést; időt akart nyerni, hogy a követelőzővel elbánhassék. De Caesar hatalmába kerítette a királyt és saját palotájában fogságban tartotta. Egyúttal megengedte Kleopátrának, hogy személyesen követelhesse vissza jogait. A királynő éjjel tért vissza palotájába s szerelmével megnyerte Caesar pártfogását. Ez nyíltan a királynő lovagjának vallotta magát; Ptolemaiostól azt követelte, hogy ossza meg nejével hatalmát; a király testvéreit, Arsinoëet és az ifjabb Ptolemaiost pedig Kypros birtokával elégítette ki. De a király tanácsosai gyűlöletesek voltak Kleopátra szemében s reszkettek életükért. Potheinos csakhamar áldozatul is esett, mire Achillas a katonákat fegyverre szólította. Alexandria lakossága föllázadt, s Caesart a város azon negyedébe szorította, hol a csatornák elzárása után nem volt iható vize. Caesar a tengerhez vezető utat szabadon tartva, hogy esetleg elmenekülhessen, fölgyújtotta az egyiptomi hajótábort; a tűzvész a partot is lángba borította, s a múzeummal együtt odaégett a híres alexandriai könyvtár. Hagyomány szerint 400.000 kötet veszett a lángokba. Caesar helyzete napról-napra veszedelmesebb lett a lázongó városban. Kénytelen volt azt a sós vizet használni, melyet a tengeri homokba vont csatornákból kapott; kitartásában támogatta a remény, hogy Syriából segédcsapatok jönnek. Az a kisérlete, hogy az alexandriai kikötőn uralkodó Pharos szigetét hatalmába kerítse, nem sikerült, s a hagyomány szerint egyik kezében commentariusaival csak úszva menthette meg életét. Hogy a küzdelemnek végét szakítsa, s Egyiptom ügyeit rendezhesse, a gyermek-királyt szabadon bocsátotta; csakhamar azonban megérkezett Pelusionba a várva várt sereg, melyet a pergamoni Mithridates Kilikiából és Syriából hozott. A király és az egyiptomi hadsereg ellene vonult; de Caesar még idejében egyesült Mithridatessel s Ptolemaiost a Nílusnál megverte. Maga a király is a folyóba fulladt, Alexandria pedig Caesar hatalmába került. A meghódolt lakosság elismerte Kleopátrát uralkodójának, a kit Caesar ifjabb öccséhez adott nőül s Kyprost is átengedte nekik; a lázongást szító Arsinoët pedig foglyul küldötte Rómába (Kr. e. 47).

Caesar most az egyiptomi gazdag kincstárt iparkodott kézre keríteni, hogy véget vessen pénzügyi zavarainak. S főleg ennek, nem Kleopátra bűbájának tulajdoníthatni, hogy még három hónapig ezen a vidéken tartózkodott. Ezalatt jól megvetette lábát a világ leggazdagabb királyságában. Míg a Pompeius-pártiak elszéledten kutattak pénzforrások után, ő keveset vesztett azzal, hogy elhalasztotta az ellenük indítandó háborút. A mellett időt talált arra, hogy sereget vezessen Pharnakes, VI. Mithridates fia ellen, ki már a polgárháborúk alatt elfoglalta apja birodalmának egy részét, az alexandriai küzdelmek idején megszállotta Kis-Armeniát, Deiotarust és Ariobarzenest pedig megtámadta. A fejedelmek Caesar legatusától, Quintus Domitius Calvinustól kértek segítséget, s bár a pharsalosi csatában Pompeiust támogatták, Caesar utasította híveit, hogy a köztársaság szolgálatra kész szövetségeseit támogassa. Calvinus azonban a kis-armeniai Nikopolis mellett vereséget szenvedett, s mivel Pharnakes egész Kis-Ázsiát fenyegette, Caesar személyesen ment ellene. Útközben rendezte Syria viszonyait; Jeruzsálemben Hyrkanost megerősítette uralkodói és főpapi méltóságában, s július közepén már Antiochiában volt. Pharnakes alkudozni szeretett volna, de Caesar gyors menetben átvonult Kilikián és Kappadokián, s már aug. 2-án keményen megverte Zela mellett, közel a Fekete-tengerhez. Pharnakes, a ki Sinopébe visszavonult, csakhamar áldozatul esett Asandros nevű versenytársának, s Caesar öt nap alatt befejezte a háborút. «Jöttem, láttam, győztem» (veni, vidi, vici) volt a jelentés szövege, melyet a senatusnak küldött. Kis-Ázsia viszonyait nem bolygatta meg, csak a pergamoni Mithridatest jutalmazta meg azzal, hogy Galatia egy részén kívül Kis-Armeniát és Bosporust is kormányzóságára bízta.

Semmisem bizonyítja jobban Caesar bizalmát római intézkedéseinek biztosságában, mint hogy oly sokáig volt távol a fővárostól. Rómában voltak ugyan kisebb pártviszályok, Milo is szított lázadást Campaniában a gladiátorok és a száműzöttek között, de a római polgárság híven ragaszkodott Caesarhoz. Izgatottan lesték az epirusi táborozás híreit. A jó hírt követte a másik, hogy a győztes tovább hatolt keletre, ellenségei pedig újra gyűjtik az erőt. Mindazáltal hívei eltávolították a fórumról Pompeius és Sulla szobrait, Caesar ellenségeit kémekkel vették körül, s kényszerítették őket, hogy részt vegyenek a nyilvános örömben. Mindig szaporodott a hízelgők száma, a kik vetélkedtek az új tiszteletek indítványozásában. A határozatok Caesart a legyőzöttek élete és vagyona fölött korlátlan hatalommal ruházták föl, fölhatalmazták azon köztársasági hadsereg elnyomására is, mely Africában gyülekezett. Kr. e. 48. okt. havában Caesar másodízben választatott dictatorrá, s élethossziglan megszavazták neki a tribunusi méltóságot. Caesar Marcus Antoniust nevezte ki lovas vezérré és rábízta Róma közigazgatását. Az Alexandriából jövő kedvezőtlen híreket megelőzőleg Marcus Caelius Rufus praetor javaslatot tett, hogy az adósok hat évig ne legyenek kötelesek megfizetni adósságaikat, s ebben a szellemben mondott ítéleteket, míg Servilius Isauricus consul meg nem fosztotta hivatalos hatalmától. Caelius ekkor Milo csapataihoz szökött, melyek élén mindketten elvesztek. Még nagyobb volt a zavar 47-ben, midőn a tribunusokon kívül más tisztviselők nem működtek, s a választásokat Caesar hazajöveteléig elhalasztották. Ekkor Cicero veje, a teljesen eladósodott Publius Cornelius Dolabella néptribunus Caelius-féle indítványokat terjesztett elő, s mivel tiszttársa, Lucius Trebellius, tiltakozott ellenük, mindketten erőszakhoz folyamodtak. Antonius egy ideig nem avatkozott a viszályba, de nejének viszonya Dolabellával fölkeltette haragját. A zavargó tömeget katonáival megtámadta s vérrel áztatta a várost. A dictator ép a legválságosabb helyzetben találta Rómát, midőn szeptemberben visszatért.

Megjöttét nem követték proscriptiók, csak azoknak vagyonát kobozta el, a kik fegyvert fogtak ellene, így Pompeiusét is, a kinek fiai, Gnaeus és Sextus, az ellenséges táborban voltak. Caesar három hónapig maradt Rómában; ezalatt híveit megszilárdította hűségükben s a kormányzati rend helyreállításán fáradozott. Az év utolsó három hónapjára consulokat választatott, a következő 46. évre pedig Marcus Aemilius Lepidussal együtt magát neveztette ki, de azért dictatori hatalmát megtartotta. Párthíveit katonai és polgári tisztségekkel tüntette ki, a népet pedig kielégítette bőkezűségével. A katonák is követelték ígéreteinek beváltását; legkedvesebb légiója, a tizedik, nyíltan föllázadt és Campaniából Rómába vonult követeléseit kicsikarni. Caesar kíséret nélkül tartott szemlét fölöttük a Mars-mezőn, s felhívta katonáit, hogy adják elő kívánságaikat. Félelmes vezérük láttára elnémult a szó ajkukon s csak elbocsátásukat tudták kérni. «Elbocsátlak benneteket, polgárok (Quirites)!» – felelt az imperátor, s azok megszégyenülve könyörögtek hozzá, hogy tovább is szolgálatában maradhassanak. Ez a kis esemény magyarázza a kor történetét. A «polgár» megszólítás hatása föltünteti, mennyire katonai volt Caesar hatalmának alapja, s hogy ezt ő nagyon jól tudta.

A dictator Itáliában elfojtott minden lázadást, aztán Africába kelt át. A levert köztársaságiak ugyanis a pharsalosi csata után szétszórt csapatokban Dyrrhachionba gyűltek össze. Cato, kinek a fővezérletet fölajánlották, lemondott a rangban idősebb Cicero javára; de Cicero nem akart tovább résztvenni a reménytelen küzdelemben s visszatért Itáliába. Ekkor Quintus Caecilius Metellus Scipio állott a főhadtest élére, s Africába vitte légióit, a hol Uticát választotta ki főhadiszállásul. Cato egy másik csapat élén Görögország és Ázsia partjai mentében kereste Pompeius nyomát, s összetoborozta a legyőzött ügy szétszórt híveit. De midőn vezérük haláláról értesült, átkelt Libyába és Kyrenében kért szabad kikötést. Innen a kis Syrtisig a part mentében vonult nyugat felé, azután kis táborával a sivatagba hatolt. A római írók borzalmas képet festenek hét napi útjáról, melyet a hőség és a kígyók veszedelmessé tettek.

A köztársaságiak táborában Pompeius idősb fia, Gnaeus is megjelent, s a 47. év folyamán az egész pharsalosi tábor egybegyűlt. Tíz teljes légiónak volt Metellus Scipio az imperátora, s Juba, Numídia királya is megígérte támogatását 120 elefántjával és megszámlálhatatlan könnyű lovasságával. De a nagy hadsereget valószínűleg az eleség- és a pénzhiány pusztán védelemre szorította, s helyben várta Caesar légióit. A vezérek féltékenyek voltak egymásra; főleg Scipio és Aulus Varus vitatkoztak a fővezérlet miatt. Az előbbi előkelőbb rangja, a másik proconsuli méltósága révén követelte az imperiumot; Juba pedig hathatós támogatása érzetében mindkettőnek parancsolni akart. Csak Cato maradt következetes egyszerűségéhez és önfeláldozó hazafiságához. Önző társai úgy távolították el hadi tanácsukból, hogy megbízták Utica védelmével, maguk pedig Hadrumetumba tették át hadi szállásukat. A 46. év elején az ellenséges hadsereg is megjelent a tengerparton, s fölszólította a köztársasági tábort, hogy hódoljon meg «imperator Caesar»-nak. «Itt csak egy imperator van, s ez Scipio», volt a válasz, s a követet szökevény gyanánt halálra ítélték. Erre Caesar gyorsan partra szállott Leptisben, s öt légiójával mindaddig védelmi állásban maradt Ruspina mellett, míg szövetséget nem kötött Boguddal, Mauretania királyával, miáltal Numídia erejének egy része le volt kötve. Hozzácsatlakozott továbbá Publius Sittius, egy régi catilinarius, a ki még 62-ben menekült ide s nem jelentéktelen hatalomra tett szert. Scipio Jubának segítségét csak a legnagyobb megalázással tudta biztosítani, de azután folyton szorongatta Caesart, a ki délre vonulva megtámadta Thapsus városát, melynek megvédésére Scipio egész hadseregével odasietett. Ápr. 6-án állott szembe a két hadsereg. Caesar légióinak harciassága, különösen a tizediké, az ellenfél minden intézkedéseivel szemben diadalmaskodott; midőn jeladás nélkül az ellenségre rohantak, Caesar a «felicitas» (= jó szerencse) jelszó hangoztatásával állott élükre. A küzdelemnek hamar vége szakadt. A numídiai elefántok azokat a csapatokat gázolták le, a melyeket védeniük kellett volna; a bennszülött lovasság futásnak eredt, Scipio légiói sem tudtak sokáig ellenállni. Vezérük hajón akart menekülni, de elfogták és megölték. Juba és Petreius kétségbeesésükben párbajt vívtak, s midőn az egyik elesett, a másik saját kardjába dőlt.

Cato összehívta az uticai őrség tisztjeit, s feltárva előttük a védelem erejét, szabad választást engedett nekik ellenállás, futás és meghódolás között. A lovagok és a senatorok védekezni akartak, a lakosok meghódolni. Caesar közeledtének hírére Cato minden kaput bezáratott, csak a tengerre nyílót hagyta nyitva és siettette övéit, hogy szálljanak hajókra. Minden társát elbocsátotta, de nem titkolta, hogy ő nem hagyja el helyét. Fiával s egynéhány hű barátjával az utolsó éjjel élénken vitatkozott a legmagasabb philosophiai kérdésekről, különösen hangsúlyozva, hogy csak a jó ember szabad, a hitványak valamennyien rabszolgák. A hajóraszállás alatt visszavonult szobájába és Platon Phaedonját olvasgatta. De észrevette, hogy aggódó társai elrejtették kardját. Felindulásában erőszakos lett, mint a rómaiak rendszerint, s olyat ütött szolgájára, hogy a maga kezét is megsértette. Barátaira pedig rákiáltott, hogy ha öngyilkos akar lenni, nincs szüksége a kardjára, mert fejével is neki rohanhat a falnak, vagy visszatarthatja lélegzetét. Visszaadták a kardját, és újra egyedül hagyták szobájában. Éjfélkor elküldte egy emberét a partra, hogy nézze meg, hajóra szálltak-e már mindnyájan; midőn jelentették, hogy az utolsó hajó is elhagyta a partot, ágyába feküdt, mintha pihenni akart volna. Midőn minden elcsendesedett, magába döfte kardját. Sebe nem ölte meg, s ő hörögve fetrengett kínjában. A zaj fölébresztette híveit és gyorsan gyógyító szerekkel foglalatoskodtak körülötte; de ő magához térve, kiutasította kétségbeesett társait, és azzal az elszántsággal, mely egész életét jellemezte, fölszakította sebeit és kilehelte lelkét. Pár évvel előbb még úgy gondolkozott, hogy a zsarnokság beálltával visszavonul s philosophiai tanulmányainak fog élni; a köztársaság bukása után arra a meggyőződésre jutott, hogy a szabadság bukásával az ő életének célja is megszűnt. Úgy érezte, hogy pályája idő előtt megszakadt, s hogy kötelessége egy céltévesztett életnek véget vetni. Midőn Caesar értesült öngyilkosságáról, sajnálta, hogy megfosztotta a kegyelem gyönyörétől. Mégis különös, hogy Cicero vagy Brutus dicsőítő életrajzán felbosszankodva, nemsokára egy Anticatones című röpiratot tett közzé, melyben kinevette a bölcsnek tehetetlen vágyait, s mendemondákat gyűjtött össze jó hírének megdöntésére.

Azok a tiszteletek, melyekkel a senatus most Caesart elhalmozta, többet ártottak neki az utókor szemében, mint használtak kortársai előtt. Midőn Kr. e. 46 júl. végén Rómában megjelent, már negyvennapi supplicatiót tartottak győzelmeiért. Szobrát a Capitoliumon úgy tisztelték, mint egy félistenét. Ezentúl aranyos széken ült a senatusban; képét az ünnepi körmenetekben az istenekével együtt vitték át a városon, s a lectisterniumon az ő képének is ajánlottak ételeket. Az év hetedik (a régi római naptár szerint ötödik) hónapját ő róla nevezték el júliusnak. Templomokat ajánlottak fel Caesarnak, s ez elvont fogalom csakhamar személyes istentiszteletére adott alkalmat. Tíz évre szavazták meg neki a dictatori hatalmat, s nemsokára ezt is meghosszabbították. Mint az erények őre (praefectus morum) három évig egymaga volt censor. A curulis tisztviselők felét, a consulok kivételével, ő nevezte ki, szintúgy azokat a tisztviselőket is, a kik nem proconsuli, hanem propraetori provinciába mentek; a nép így félig elesett választói, a senatus pedig kormányzói jogától. Caesar a senatusban a két consul között ült, s ő nyilvánította először véleményét; tehát külsőleg is elismerték, hogy állása és befolyása az államban az első. Ha nem szavazták is meg neki a királyi címet és koronát, megengedték, hogy mindig babérkoszorúval, a harci diadal jelvényével övezze kopasz homlokát, s hogy neve elé az imperátor címet függeszthesse. «A haza atyja» nevét is fölvette, melyet néphatározat juttatott Camillusnak, s föllelkesedés Cicerónak. Egyszerre négy diadalmenetet tartott: Gallia, Egyiptom, Pharnakes és Juba fölött nyert győzelmei emlékére; a pharsalosi diadalt természetesen nem ünnepelte Rómában. A dictator először katonáit halmozta el bő ajándékokkal, azután a népet ragadta el nagyszerű mulatságok rendezésével. A lakosságot fényesen megvendégelte, s a 22.000 asztal mellett a rendes római érkezés szerint valószínűleg kilencenként hevertek. A circusi és színházi előadások, a vadállati meg a gladiátori küzdelmek minden régibb látványosságot fölülmúltak. Caesar engedelmével lovagi rangúak is megjelentek az arénán; a circusra sütő nap sugarait selyemfüggöny fogta föl, a kelet egyik legritkább és legbecsesebb kézi munkája.

A szept-ben tartott ünnepélyek után Caesar eltávozott Rómából, hogy a legyőzött köztársaságiak utolsó forradalmát Hispániában elfojtsa. Még eldöntetlen volt az africai háború, midőn Gnaeus Pompeius megjelent a nyugati provinciában, hol atyja neve nagy tiszteletben állott, s kitűzte a lázadás zászlaját a pietas (= fiúi kegyelet) jelszava alatt. A megvert seregek maradványa mind köréje csoportosult. Caesar előbb legatusaira bízta, hogy a száműzöttekkel elbánjanak; de azután maga volt kénytelen ellenük vezetni légióit. A küzdelem az egész télen át tartott, színhelye leginkább az ellenséghez pártolt Corduba és a szomszéd városok voltak. Végre Caesar Munda mellett nyílt csatára szorította ellenfeleit (Kr. e. 45). Nyolc légiója véres pusztítást vitt véghez a pompeiusi tizenhárom légióban; 30.000 ember volt a legyőzöttek vesztesége, s a legkiválóbb vezérek, Titus Labienus és Attius Varus, itt lelték halálukat; Gnaeust menekülése közben ölték meg. A köztársasági nagy katonák közül még csak Sextus Pompeius, Magnus ifjabb fia, és az ifjabb Labienus tartotta fenn kisebb hispániai csapatokat, a melyekkel az északi hegyek között tartózkodtak, míg nyíltan fölléphettek a központi hatalom ellen.

Caesarnak pár hónapig kellett Hispániában maradnia a provincia ügyeinek rendezése miatt, s csak szeptemberben tartotta meg diadalmenetét az ibériaiak fölött. A száműzötteket, akik Gnaeus körül csoportosultak, idegenekkel és ellenséges népekkel azonosították. A triumphust szokás szerint játékok és ünnepélyek követték. Több nyelven adtak elő darabokat, hogy a Rómában lakó különböző nemzetiségek egyaránt szórakozzanak. A birodalom alattvalói Caesar engedelmével Rómába költöztek, s a fővárost vérszerinti kapocs fűzte össze a provinciákkal. Királyok és népek elküldték követeiket. Mórok és numídiaiak, gallusok és ibériaiak, britannusok és armeniaiak, germánok és skythák voltak Rómában láthatók. A zsidók, kiket Pompeius lealázott és Crassus kifosztott, szívesen hódoltak a hősnek, ki barátságos hangon beszélt velük. Kleopátra, Egyiptom királynője, koronájával kezében jelent meg Rómában, s kincseivel együtt bájait is odadobta Caesarnak, a ki pártfogója és kedvese volt. Caesar polgártársai közűl senkit sem sújtott. Alig vehetni számba azt a gyalázatot, hogy a lovag Labeiusnak fel kellett lépnie mimus-darabjában, mi miatt elvesztette rangját, melyet Caesar később visszaadott. Caesar feledte Mariusnak és pártjának sérelmeit, elengedte Sulla proscriptióiért a bosszút, s a catilinarius Cethegusok és Lentulusok védője nem szomjazott vérre. Pedig e korszak legemberségesebb alakja, Cicero sem tudta elképzelni Caesar uralmát vérengzés nélkül. A győztes nem helyeselte hízelgőinek buzgalmát, kik Sulla és Pompeius szobrait ledöntötték, s visszaállíttatta azokat a rostra előtt a szabad köztársaság nagy férfiainak képmásai közé. A köztársaság régi intézményeit tiszteletben tartotta, s bár a kényúr hatalmát gyakorolta, külsőleg fenntartotta a szabadság biztosítékait: a senatust, a népgyűlést és a hivatalokat. De a senatus tagjait majdnem kétharmad részben ő nevezte ki. A tagok számát kilencszázra emelte, s így bizonyára csökkentette tekintélyüket, annál inkább, minthogy nemcsak rómaiakat, hanem a provinciák kiváló embereit és vitéz katonáit is senatori rangra emelte. A rómaiak keserű gúnyt űztek ez új urakból, kik a nyilvános terek oszloperdejében eltévednek, s hirdetményekben figyelmeztették a hazafiakat, hogy ne mutassák meg nekik a tanácsházat. E senatus szolgája volt a dictatornak, a ki némely hízelgő határozatukat vissza is utasította. De mint a nép barátja elfogadta a tribunusi méltóságot, mely személyét sérthetetlenné tette. Hatalmát más jelek is hirdették. Caesarnak a senatus az imperiumot, vagyis a katonai hatalmat és a legfőbb papi méltóságot úgy szavazta meg, hogy átruházhatta gyermekeire. Ha nem volt is törvényes fia, jogában állott bárkit örökbe fogadni; megadták neki a jogot, hogy feleségén kívül bármely nővel élhet, csakhogy utódja legyen.

Mint élethossziglan kinevezett dictator és öt évre megválasztott consul rendelkezett az állam kincstára fölött és kezében tartotta a végrehajtó hatalmat. Mint imperátor a katonák legfőbb hadura volt; mint tribunus megbuktathatott veto-szavával minden nem tetsző törvényjavaslatot; mint a senatus feje (princeps) vezette az állami tanács vitáit; mint az erkölcsök őre saját tetszése szerint alkotta össze e testületet; mint pontifex maximus az államvallás feje volt s belátása szerint hirdetett ómeneket és madárjóslatokat. Tényleg tehát a római köztársaság ura volt, de nem vett föl olyan címet, mely a régi alkotmány elveivel ellenkezett.


A lap tetejére                                                     RÓMA történelme                              Folytatás                  

     
Menü
     
 
 
BLOG
Friss bejegyzések
2016.04.13. 21:20
2016.04.13. 21:11
2016.01.15. 21:14
2015.10.28. 21:16
2015.10.20. 16:10
Friss hozzászólások
     
Érdekességek, cikkek

Pompeji utolsó órái I.

Pompeji utolsó órái II.

     
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
     
Látogatók száma
Indulás: 2008-07-03
     
Video
     

Magyarország egyetlen Olicity és legaktívabb Arrow rajongói oldala! Minden infó az aktuális 6. évadról és egyéb finomság    *****    Megjelent a The Sims 4 legújabb kiegészítõje, a Laundry Stuff Pack. Vajon megéri megvenni? Derítsd ki Te magad!    *****    Állatok - Könyvek - Zene - HobbiZoona Blog - Állatok - Könyvek - Zene - HobbiZoona Blog - Állatok - Könyvek - Zene -Katt    *****    Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk! KATT KATT KATT KATT    *****    Nem lehet saját lovad? Nevelj virtuálisan ITT! Nevelj, versenyezz, licitálj szebbnél szebb lovakra!    *****    -Portálépítés és portáldíszítés kezdõknek és haladóknak! Rengetek leírás, JavaScriptek , CSS ,HTML kódok,Naptár,Design!-    *****    The Resident - A kórházi drámasorozat január 21-én indul Matt Czuchry és Emily VanCamp fõszereplésével! Nézzetek be!    *****    Mindenféle kérdésedre õszinte választ kaphatsz a valódi Kérdõasztrológia segítségével.    *****    Részletes személyiség és sors analízis / születési horoszkóp / ajándék 3 év elõrejelzéssel. Most érdemes ide látogatni!!    *****    Ha diplomás asztrológust keresel, aki BECSÜLET KASSZÁS alapon ad tanácsot és INGYEN OKTAT, akkor keress bizalommal!    *****    A BIOTÉRKÉP AZ IGAZI KARMA! MEGMUTATJA PONTOSAN,MILYEN FELADATTAL SZÜLETTÉL.EGY PRÓBÁT MEGÉR. SOK SEGÍTSÉG MINDEN NAP!!!    *****    Megnyitott a madárvendéglõ! Gyertek vendégségbe ti is Mályvához és Pipitérhez! Irány a Mesetár!    *****    Megnyitottam cikkes, véleményes blogomat! Sok-sok érdekes bejegyzéssel várlak naponta, ne hagyd ki! - Alice    *****    Sztárokról és idolokról írok,ajánlókat hozok,tippeket és tageket osztok meg veletek!Nézz be egy blogkóros lány oldalára!    *****    Az igazi karma a horoszkópodban a Felszálló holdcsomópont,a Chiron,a Lilith (Fekete Hold),Rendeld meg most!Várlak, katt!    *****    családi adókedvezmény 2018 nyomtatvány letöltés, feltételek tudnivalók    *****    Rendelj születési horoszkópot és 3 év elõrejelzés ajándékba a tiéd. Ne feledd a horoszkóp a lélek tükre,bele kell nézni!    *****    családi pótlék utalás 2018 - csp utalás - utalás idõpontja 2018 - családi pótlék kifizetések !    *****    Ismerd meg az Olicity párost! Minden a Zöld Íjász címû sikersorozat imádott szerelmespárjáról! Mindennap friss!    *****    SZEREPJÁTÉK! Ha aktív oldalon szeretnél játszani, nézz be és légy része egy egyedi történetnek! Csatlakozz!