Ókori Római Birodalom
Ókori Római Birodalom
Róma bemutatása
     
Hadsereg
     
Ütközetek
     
Életrajzok
     
Róma háborúi
     
Pannonia
     
Linkek
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Auxilia II.

Az Illyr lázadás (Kr. u. 6 – 9)

Mindig is volt kockázat a Julius-Claudius dinasztia azon politikájában, hogy az általuk felállított, etnikailag homogén auxiliáris egységeket abban a provinciában állomásoztatták, ahonnan származtak, mivel ha a bennszülött, saját nemzetiségükkel megegyező törzsek fellázadtak, vagy a birodalom területén túlról törtek át a határokon, az auxiliás egységek könnyen azonosulhattak céljaikkal és csatlakozhattak hozzájuk. A rómaiak ekkor könnyen olyan ellenséggel találhatták szembe magukat, melyek seregeinek egy részét saját maguk szerelték fel és képezték ki, így elveszítették a törzsi szervezettségű csapatokkal szembeni eredendő taktikai előnyüket.

Arminius esete a klasszikus példa erre az esetre, mivel miután évekig egy római auxiliás egység prefectusaként szolgált, katonai képzettségét és tapasztalatait felhasználva vezető pozíciót vívott ki magának a germánok Róma ellenes szövetségében, és fontos szerepe volt a három római légió teutoburgi erdőben való Kr. e. 9-es elpusztításában. Ez a katasztrofális vereség vezetett el oda, hogy Augustus feladja a határoknak az Elbáig való kiterjesztésének a tervét.

Kr. u. 6-ban, néhány illyriai dalmata auxiliás egységnek parancsba adták, hogy gyülekezzenek egy adott helyen, majd csatlakozzanak Augustus mostohafiának, Tiberiusnak a germánok ellen vezetett hadjáratához. A csapatok azonban fellázadtak és egy ellenük vonuló római sereget is szétvertek.

A dalmáciaiakhoz hamarosan csatlakozott egy másik illyr törzs, a moésiaiak is, akik szintén egy bázisát képezték a segédcsapatok emberanyag utánpótlásának. Az egyesült lázadó sereg rövidesen újabb ütközetet vívott meg a rómaiakkal Moésiában, és bár ezt elveszítette, maga is súlyos veszteségeket okozott az ellene küldött seregnek. Ezt követően még további illyr törzsek csatlakoztak a felkeléshez.

A helyzet súlyosságát növelte, hogy az ekkor még az Illyricum provinciához tartozó Pannóniában is megmozdulhattak azok a törzsek, melyeket a birodalom nem is olyan régen, Kr. e. 12 és 9 között vetett alá, ráadásul Illyricum volt Róma keleti határterülete, mely ha elesik, könnyen támadás érhette volna magát a védtelen fővárost is.

Augustus utasította Tiberiust, hogy hagyjon fel a germániai hadműveletekkel, és fő erőivel vonuljon Illyricumba. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a Tiberius vezette erők elégtelenek lesznek a helyzet megoldására, Augustus parancsot adott Tiberius unokaöccsének, Germanicusnak, hogy állítson fel egy második sereget is, állami pénzen megvásárolt és felszabadított rabszolgákból, amire a két évszázaddal korábbi cannae-i csatavesztés óta nem került sor.

A rómaiak most már nem kevesebb mint 15 légiónyi nehézgyalogossal és ugyanennyi auxiliás egységgel rendelkeztek, ami 150.000 katonát jelentett, beleértve az 50.000 római polgárjoggal rendelkező szabadon született, és felszabadított gyalogost is. Ráadásul Rhoemetalces király nagy létszámú szövetséges thráciai seregei is csatlakoztak, így összesen 200.000 katona kezdte meg az illyriai hadműveleteket.

Három évig tartó csatározások, és a boszniai hegyekben vívott gerillaháborút követően sikerült elfojtani a lázadást, melyet Suetonius könyvében akképpen jellemez, hogy ez volt Róma legnehezebben kivívott győzelme a két évszázaddal korábbi második pun hadjárat óta. Tiberius végül Kr. u. 6-ban veri le a lázadást, ugyanabban az évben mikor Varus három légiója elpusztul Germániában. A római vezetőknek kétsége sem lehetett afelől, hogy Arminius és az illyrek korábban egy Róma ellenes szövetségbe tömörültek.

3.3. Az auxiliák a kései Julius-Claudius dinasztia idején (Kr. u. 14 – 68)

Az auxiliás egységek fejlődésének legjelentősebb szakasza Cladius (Kr. u. 41 – 54) uralkodásának idején zajlott le. A szolgálati idő minimumát 25 évben állapították meg, melynek végén az auxuliás katona visszavonulhatott a szolgálatból, illetve ő és gyermekei megkapták a római polgárjogot. Erre abból következtethetünk, hogy az első ismert római katonai diplomák Claudius idejéből származnak.

Ezek összehajtható bronztáblák voltak, melyekre rávésték a katona szolgálati adatait, valamint ezt használhatta arra is, hogy bizonyítsa római polgárjogát. Szintén Claudius határozott arról, hogy az auxiliás egységek parancsnokai a lovagrendből kerüljenek ki, a centuriók kivételével. Az a tény, hogy az auxiliák parancsnokai ettől az időszaktól fogva magasabb rangú társadalmi osztályból kerültek ki (legtöbbször rangjuk tribuni militum), feltehetően megnövelte az egységek presztízsét.

A bennszülött parancsnokok persze továbbra is irányíthatták az alájuk rendelt egységeket, de a rendelet értelmében maguk is lovagi rangot kaptak. Valószínű, hogy ebben az időszakban egységesítik a segédcsapatok tagjainak járó katonai zsoldot is.

Az auxiliás egységek ruházata, fegyverzete és felszerelése is valószínűleg ennek az időszaknak a végén lett standardizálva. Kr. u. 68-ra már alig van különbség az auxiliák és a légionárius gyalogosok felszerelése között (talán csak a páncélzatukban), valamint képzetségük és harcképességük is hasonló.

A legfontosabb eltérés az, hogy az auxiliák a légiókkal ellentétben nagyszámú könnyű- illetve nehézlovasságot, valamint más specializált egységtípusokat is magukba foglaltak. Claudius idején három új provincia (Britannia Kr. u. 43, Mauretánia Kr. u. 44 , és Thrákia Kr. u. 46) került a birodalom igazgatása alá, melyek szintén fontos bázisa lettek az auxiliás egységek utánpótlásának. Ezek közül Thrákia jelentősége elérte Illyriáét, mivel nagy számban származtak innen a gyalogosok mellett speciális lovassági és íjász egységek is. A Kr. u. II. században Britanniában állomásozott a legnagyobb létszámú auxiliás alakulat, mintegy 60.000 fő, a teljes 440.000-es haderőből (14%).

Nero uralkodása idején (Kr. u. 54- 68) az auxiliáris seregek összlétszáma feltehetőleg eléri a 200.000-et, de a dinasztia következő éveiben ez a szám már nem növekszik számottevően.

Provinciák

 A batáv lázadás (Kr. u. 69 – 70)

A második nagy auxiliáris lázadás fél évszázaddal követte az illyriai eseményeket. A batávok a germán chattius törzsszövetségnek egyik tagtörzse volt, mely korábban vándorolt a római Germania Inferior provincia Rajna és a Betuwe folyók közé eső területére. Földjeiket, bár a Rajna deltavidékének mocsaras, termékeny alluviális területein éltek, nem művelték, így a batávoknak csak kis népességet sikerült erőforrásaikból fenntartaniuk, ebben az időszakban hozzávetőleg 35.000 embert.

Ha a földműveléshez nem is értettek, a háborúhoz annál inkább, gyakorlott lovasoknak, harcosoknak, hajósoknak és úszóknak írják le őket a krónikások, így nem csoda, hogy elsőrendű utánpótlásanyagnak számítottak az auxiliás egységekben. Különleges privilégiumként megkapták a tributum fizetése alóli mentességet, mivel létszámukhoz képest aránytalanul sokan léptek be az auxiliás egységekbe (egy ala és nyolc cohors). Ők adták Augustus elit testőrségének nagy részét is (germani corpore custodes) egészen Kr. u. 68-ig.

A batáv auxiliás zsoldosok száma hozzávetőleg 5.000 fő lehetett, így az egész Julius-Claudius dinasztia idejét tekintve, feltehetőleg a tizenhat évnél idősebb batáv férfiak mintegy 50%-a ezekbe a csapatokba lépett be katonának. Így bár a törzs csupán az egész birodalom népességének 0.05%-át tette ki, a segédcsapatokban viszont 4%-ban vettek részt népük harcosai.

A római megbecsülésük jeleként egységeik nevét a legjobb jelzőkkel (fortissimi, validissimi) egészítették ki, és legendás hírnevüket az is erősítette, hogy a különleges képzésüknek köszönhetően, teljes vértezetben és fegyverzetben is képesek voltak egy folyót átúszni.

Julius Civilis (valószínűleg nem eredeti, hanem felvett név) volt a batavus törzs vezetői posztjának örököse és az egyik batáv cohors prefectusa. Civilis ráadásul huszonöt évet leszolgált veterán volt, valamint a Kr. e. 43-as britanniai invázió idején is kitüntették, de ő és a batáv sereg mégis teljesen elhidegült Rómától. Ugyanis miután a batávokat kivonták Britanniából, és Itáliába vezényelték át, 66-ban Civilist és szintén prefectus rangú testvérét, Germania Inferior kormányzója hamis hazaárulási vád alapján elfogatta.

A fivérét kivégezték, őt magát pedig Néró döntése alapján rabláncon Rómába vitették (ennek oka, hogy Civilis római polgárjoggal bírt, így testvérével ellentétben ítélet nélkül nem lehetett kivégeztetni). Míg Civilis a börtönben raboskodott, Nérót letaszították a császári trónról, az új uralkodó pedig Galba, Hispánia kormányzója lett. Galba felmentette Civilist a vádak alól, de Germania Inferiorba vezető útja során az új kormányzó, Vitellius, újra elfogadta, mivel légiói a batáv kivégzését követelték. Ezalatt, Galba feloszlatta és hazaküldte a batáv testőrségét, amit ők és a törzsük is súlyos inzultusként értékelt. A nyolc batáv cohors rövidesen megszakította a kapcsolatot a XIV. Gemina légióval, mellyel a 25 évvel korábbi Briton invázió óta együtt szolgált. A Rómával szemben felgyülemlett gyűlölet kitört, és a batávok fellázadtak.

A germán határvidéken kialakult krízishelyzettel párhuzamosan a Római Birodalomnak az actiumi csata óta eltelt egy évszázad óta első ízben kellett polgárháborúval szembenézni, mivel Néró öngyilkosságával a Julius-Claudius dinasztia is kihalt, és többen is vágytak a legfőbb hatalomra. Augustus eddigi örökösei bírták a határok mentén állomásozó légiók bizalmát, de Galba nem rendelkezett ezzel a legfőbb támasszal, még ha a szenátus el is fogadta a birodalom fejének.

A legfőbb hatalom így nyitva állt azon parancsnokok előtt, akik elég erősek voltak ahhoz, hogy megszerezzék, illetve meg is tartsák. Először Otho hajtott végre államcsínyt a császár ellen, akit a praetoriánusok meg is gyilkoltak. Ekkor, gyors egymásutánban, Vitellius és Vespasianus is fellázadt és seregeit Róma, illetve egymás ellen vezette. Otho seregét Vitellius verte szét, az övét pedig Vespasianus légiói, kinek győztesként végül is sikerült új dinasztiát alapítania (Flaviusok Kr. u. 69 – 96).

Civilist Vitelliust végül 69-ben szabadon engedte, mivel később, mikor légióival együtt fellázadt Otho ellen, szüksége volt a batáv seregcsoportok támogatására is, azok pedig részt is vettek Vitellius oldalán a bedriacumi csatában. A batávokat a győzelmet követően hazarendelték, de ekkor érkezett meg Vespassianus lázadásának híre is, aki a syriai légiók parancsnoka volt. Vitellius, Germania Inferior kormányzója, parancsot adott további csapatok felállítására, és mivel emberei több batávot kényszerítettek az új egységekben, mint arról a törzs korábban Rómával megegyezett, végleg eljátszották a batávok jóindulatát. A kényszersorozásokat végrehajtó centuriók korrumpáltsága és brutalitása (beleértve a fiatal férfiakkal szembeni szexuális zaklatásokat is) végül a robbanáspontig feszítette a törzs tagjainak elégedetlenségét.

Civilis vezetésével így nyílt lázadás tört ki Róma ellenében, bár kezdetben a batáv vezér azt állította, hogy régi, Britanniában megismert barátját, Vespasianust akarja támogatni a hatalomért folyó harcban. A küzdelem célja, azonban rövid idő alatt megváltozott, és a batávok népük függetlenségéért szálltak harcba.

Civilisnek kezdetben komoly előnye származott abból, hogy a polgárháború okán a Rajna menti légiók egy részét kivonták, a többi pedig létszámon alul képviseltette magát. Ráadásul a római parancsnokok, és az alájuk beosztott katonák is megosztottak voltak a hatalomért küzdő császárjelöltek támogatásának kérdésében.

Civilisnek sikerült megnyernie a batavius törzsterület szomszédságában élő, és velük rokonságban lévő germán nép, a cananefatusok támogatását, akik viszont a fríz törzset bírták a frissen megalakult szövetséghez való csatlakozásra. A lázadók először a területükön lévő kér római erődöt vették be, mire az egyik auxiliás tungri cohors is átállt Civilis oldalára. Ekkor két légió indult meg a lázadás leverésére, de azokat is szétverték, miután három batáv cohors a lázadók mellé állt, majd a győzelmet követően újabb nyolc batáv csapattest csatlakozott a felkeléshez.

Más ellenük küldött germán és gall csapatok is dezertáltak, ahogy a felkelés egyre nagyobb területekre terjedt ki Gallia Belgica provinciában, beleértve a Rajna mentén élő tungri, lingones és treviri törzseket, és a főleg batáv harcosokból álló rajnai flottát, a classis germanicat is. Ekkor Civilis már mintegy 7.000 jól képzett és felszerelt auxiliás katonának parancsolt, valamint még nagyobb számú törzsi szövetséges harcosnak. Miután seregeivel elpusztította a provinciában megmaradt V. Alaudae és a XV. Primigenia légiókat, a rómaiak Rajna menti és galliai pozíciói komoly veszélybe kerültek. Róma ezért komoly erőt, mintegy nyolc légiót indított a lázadás leverésére.

Tacitus megmaradt töredékes feljegyzései arról tanúskodnak, hogy Civilis és Petilius Cerialis, a római erők parancsnoka egy a Rajna deltavidékén lévő kis szigeten próbáltak megegyezni a békefeltételekről. Nem ismerjük a találkozó és az egyezmény pontos részleteit, de Civilis Vespasianussal való régi barátságát, és a batáv harcosok Róma számára előnyös szövetségét tekintve valószínű, hogy a büntetés birodalom szokásaival ellentétben viszonylag elnéző volt.

Mivel Petilius Cerialis rövid idővel később újjászervezett batáv egységekkel kelt át Britanniába, valamint a II. század közepén bizonyíthatóan öt további batáv egységet is toboroztak, látható hogy Róma ezúttal eltekintett a szokásos, kvázi-népirtással is felérő retorziótól, a tömeges deportálásoktól és a lakosság rabszolgasorba kényszerítésétől. Még a Kr. u. 395-ös évben is találkozunk az írott forrásokban batáv csapattestekkel, mint például az equites Batavi seniores, vagy az auxilia Batavi seniores.

 3.4. Auxiliás egységek a Flavius dinasztia idején (Kr. u. 69 – 96)

A batáv lázadás radikális változásokhoz vezetett a római kormányzat auxiliás egységek felállításához kapcsolódó politikájában. A Julius-Claudius dinasztia alatt ezek a csapattesteket azokon a területeken állomásoztak, ahonnan tagjaikat besorozták, kivéve néhány krízishelyzetet, mint például a cantabriai háborút, amikor ideiglenesen egy részüket a nagyobb csapatkoncentrációt igénylő területre csoportosították át.

A batáv lázadás azonban bebizonyította, hogy a polgárháborús időszakokban, amikor a légiók nagy részét kivonják a provinciáikból, hogy a császári hatalomért küzdő valamelyik jelöltet támogassák, igencsak komoly veszélyt jelent a tartományokat a helyi lakosokból toborzott auxiliáris egységek védelmére bízni. Így hát érthető az a Flavius dinasztia idején általánossá váló szokás, hogy az auxiliáris csapatokat szülőföldjüktől távol állomásoztatták, valamint nem engedélyezték, hogy azonos törzsből, illetve népcsoportból származó parancsnokok irányítása alá kerüljenek. Ez a politika olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy a batáv felkelést követően a források nem említenek több az auxiliáris egységek lázadásával összefüggő zavargást.

Az új rendszer alkalmazásának az első ismert nyoma az, amikor Kr. u. 70-ben a már említett Petillius Cerialis öt újjászervezett batáv egységgel (1 ala és 4 cohors) áthajózik Britanniába, kormányzói provinciájába. Az auxiliáris egységek legnagyobb részét feltehetően az I. században állították fel, példának okáért azt a II. századi forrásokban említett, brit őslakosokból szervezett 13 csapattestet is, melyek a már említett okokból lakóhelyüktől távol szolgáltak.

A Britanniában a II. század elején állomásozó 60 auxiliáris csapat egyike sem visel helyi nevet.

Hosszú távon ez a politika a segédcsapatok etnika összetételének felhígulásához vezetett, mivel az új besorozottak feltehetőleg főképpen az idegen provincia lakosaiból kerültek ki. L. Keppie a Cambidge Ancient Historyban megfogalmazott feltételezése szerint, így néhány évtized múltán az egységek tagjainak etnikai identitása azonossá vált provinciai állomáshelyük lakosaiéval. Az auxilia nevek ilyen módon idővel csupán jelezték a létrehozásuk idején való kulturális hovatartozásukat, míg tagjaik között csak elvétve, egy-egy régi veterán leszármazottai képviselték ezt a korábbi etnikumot.

Ez a feltevés azonban csak korlátozottan lehet igaz, mivel egyes katonai diplomák és más jellegű feljegyzések azt bizonyítják, hogy bizonyos csapatokba továbbra is az őket létrehozó eredeti nemzetiségből toborozták az utánpótlást, mint például a batávok, vagy a Duna melletti provinciák lakói közül.

A Flavius dinasztia idején jelentek meg az első nagyobb létszámú, 1.000 fős auxiliáris egységek, mind a gyalogságnál (cohors milliaria) és a lovasságnál (ala milliaria). Ezek a csapatok azonban csak kis hányadát tették ki a hadsereg állományának, a II. század közepén az egységek mintegy 13%-át, a besorozott katonáknak pedig mintegy 20%-át tartalmazták.

3.5. Késő principátus kora (Kr. u. 97 – 284)

Kr. u. 106-ban Traianus legyőzte Decebalt, a Dák Királyság uralkodóját, és Római provinciává szervezte az annektált területeket. A II. század közepére már mintegy 47 auxiliáris egység állomásozott ezen a területen, mely a birodalmi segédcsapatok összlétszámának körülbelül 10%-a volt.

Az auxiliás csapatok összlétszáma ennek a periódusnak a közepén nagyjából 440, melyben összesen 250.000 katona szolgált, ami körülbelül kétszeresen haladta meg az Kr. u. 23-as segédcsapatok létszámát. Ebből mintegy 150.000 katona gyalogos, 75.000 lovas és 25.000 íjász. Ez a szám már összehasonlítható a 154.000 légionárius haderő nagyságával (28 légió, 5.500 ember mindegyikben), melyből mintegy 3.360 a lovasság létszáma.

A II. század idején a katonai diplomákon feltűnik néhány új egységnév is: a numerus (csapat) és a vexillatio (különítmény). Ezeknek az egységeknek a nagyságát nem ismerjük, de feltehetően kisebbek lehettek az aláknál és a cohorsoknál. A régebbi történészek úgy vélték, hogy ezek az elnevezések az irreguláris symmachiari–ra utalnak, melyek azonos etnikumú katonákból álló, a reguláris auxiliáris hadrenden kívüli egységek voltak.

A jelenlegi kutatás konszenzusa szerint azonban ezeket is az auxiliáris rendszer részeként fogadják el. A numerus és a vexillatio elnevezések főképpen a IV. század idején terjednek el a hadseregen belül.

Kr. u. 212-ben a Caracalla császár által kibocsátott constitutio Antoniniana római polgárjogot biztosított a birodalom területén elő minden szabad státuszú polgárnak, így a peregrinusok kikerültek eddigi másodosztályú polgárjogi helyzetükből. Ez azonban nem feltétlenül jelentette azt, hogy az eleddig csak római polgárjogú katonákból álló légiók és a peregrinusokból álló auxiliáris egységek közötti különbségtevés is megszűnt, mindösszesen szélesebbé vált az a bázis, ahonnan a légiók állományát feltölthették. Az auxiliák ettől fogva valószínűleg főleg római polgárokból álltak, de továbbra is nagy számban toboroztak a határokon túl élő barbárnak nevezett közösségekből.

A III. században néhány új auxilia neve tűnik fel a feljegyzésekben, melyek ezeknek a birodalmon kívüli törzseknek a neveit viselik, mint például az ala I Sarmatarum.

4. Az Auxiliás egységek kapcsolata a légiókkal

A principátus ideje alatt a légiókba csakis római polgárjoggal rendelkező személyeket lehetett besorozni. Ennek a szigorúan betartatott törvénynek az eredete egészen a polgárháborúkat megelőző köztársasági időszakba nyúlt vissza, és a fennmaradt dokumentumok szerint csakis néhány kivételes esetben szegték meg, mint például katonai vészhelyzetek idején, vagy a légionáriusok törvénytelen gyermekei esetében. De vajon az auxiliás egységek különböztek más szempontokból is a légióktól?

A légiók melletti auxiliás egységek szerepét gyakorta félreértelmezik, ami leginkább a Vegetius által a római hadseregről írt könyv befolyásának köszönhető. Vegetius De re militari című munkája ugyan sok hasznos információt tartalmaz, de mindezek ellenére gyakorta félrevezető, mivel Vegetius nem fordított elég figyelmet arra, hogy a hadseregről leírtakat kronologikus keretbe szedje.

A De re militari forrásai mintegy három évszázadnyi időt fognak át az idősebb Cato (Kr. e. II. század) korától fogva egészen Hadrianus koráig, míg maga Vegetius két évszázaddal a művét lezáró korszakot követően írta meg könyvét, mikorra a hadsereg már teljesen átformálódott. Ennél fogva az említett mű számtalan, különböző időszakokból származó, összekuszálódott tényt tartalmaz, ráadásul maga Vegetius soha nem volt katona, így munkája pusztán teoretikusnak tekinthető.

4.1. A Vegetiustól származó leginkább említésre méltó téves elképzelések a következők

I.                    az auxiliás egységek kevésbé voltak képzettek és harcképesek, mint a légiók

II.                 az auxiliás egységek könnyűgyalogosokból álltak, míg a légiók nehézgyalogosokból

III.               az auxiliás csapatok nem harcoltak a csatavonalban, csupán tartalékos haderőt képeztek

IV.              az auxiliák csak segédcsapatokként funkcionáltak a légiók mellett, de független egységekként nem vettek részt a hadműveletekben

V.                 az auxiliás egységek a határterületeken és a határerődökben szolgáltak erősítésként, míg a légiók a limesek mögött visszavonva stratégiai tartalékként funkcionáltak, és csak a nagyobb hadműveletek, barbár betörések esetén avatkoztak be

Ezek a felvetések némileg elfogadhatóak a Köztársasági periódusban, de számtalan bizonyíték van arra, hogy a Julius-Caludius dinasztia végső szakaszában már nagyrészt hamisnak tekinthetőek.

4.2. Minőség

Vegetiusnak az a megjegyzése, hogy a fiatal férfiak szívesebben csatlakoztak az auxiliás egységekhez, mivel így megmenekülhettek a légiók szigorúbb fegyelmezettségtől és keményebb kiképzési módszereitől, pusztán abból a sztereotípiából ered, hogy a légiók magasabb harci kvalitásúak voltak az auxiliáknál.

Ennek igazolására a legfőbb érvként azt szokták említeni, hogy a légionáriusok magasabb fizetést kaptak a segédcsapatok tagjainál, de valójában nincsen egyértelmű bizonyíték arra, hogy a légiók és a segédcsapatok tagjainak fizetése között nagy különbség lett volna.

A régebbi történészek azt vallották, hogy az auxiliában szolgálók fizetése mintegy harmada volt a légionáriusokénak, de a közelmúltban olyan következtetések láttak napvilágot, melyek szerint a különbség csak mintegy 20 %-nyi volt, és ez is csupán a gyalogosokra vonatkozott. Az equites cohortales tagjai például azonos fizetést kaptak mint a légionáriusok, míg az equites alares tagjai körülbelül 20%-al többet.

A légiók magasabb fizetésének oka valószínűleg inkább polgárjogi helyzetükben keresendő, mintsem katonai ütőképességükben. Tacitus például beszámol a batáv segédcsapatok és a római légiók ütközeteiről a batáv felkelés idején, leírása pedig jól mutatja, hogy a két egységforma harci felkészültsége között nem volt lényegi különbség, sőt lovasság tekintetében az alák sokkal ütőképesebbek voltak.

A római légiók kis létszámú lovassága ugyanis (120 lovas 5500 katonából) leginkább felderítési és kommunikációs feladatokat látott el, a harci cselekményekben nem játszott lényegi szerepet.

4.3. Fegyverzet

Az a nézet, hogy az auxiliák könnyűgyalogos egységek voltak, Vegetius azon megjegyzéséből ered, mely szerint „a segédcsapatok mindig, mint könnyű fegyverzetű gyalogosok csatlakoztak a légiókhoz”.

Ez néhány speciális auxiliás egységet tekintve valóban igaz, mint például a szíriai íjászok, vagy a numídiai könnyűlovasok esetén, de ezek kisebbségben voltak az auxilia hadrendjén belül. A két egységtípus fegyverzete közötti különbség leginkább Traianus oszlopán érhető tetten, melyet Traianus császár (Kr. u. 97-117) Kr. u. 113-ban építetett, hogy emléket állítson dákiai hadjáratának: ennek az emlékműnek a domborművei jelentik a kulcsot a római hadsereg felszerelésének megismeréséhez.

Az auxiliák tagjait ezen általában láncingben (lorica hamata), vagy egyszerű mellvértben ábrázolják, valamint ovális pajzsaikat is megörökítette a művész. A légionáriusok lemezekből összeállított páncélt (lorica segmentata), és lekerekített télalap alakú pajzsot hordanak, de egy másik Traianus által felállítatott emlékmű, az Adamclisi Tropeanum, vizsgálatából kiderül, hogy ez nem általános szabály, ezen ugyanis a segédcsapatok és a légiók tagjait egyaránt láncingben, vagy pikkelypáncélban (lorica squamata) ábrázolták.

Az általánosan elfogadott nézet szerint az Adamclisi emlékmű reliefjei sokkal közelebb állnak a valósághoz, a lorica segmentata használata pedig a légionáriusok körében ritka vagy alkalomszerű. Mindezek mellett a két egységtípust azonos fegyverekkel szerelték fel: gladiussal és dárdákkal, bár úgy tűnik, hogy a pilumnak nevezett hajítódárdát hagyományosan csak a légionáriusok használták.

Goldsworthy arra is felhívja a figyelmet, hogy a felszerelés összesen tömege a két egységnél közel azonos, így nemigen használhatjuk „könnyű” illetve „nehézgyalogos” megkülönböztetést. Ha a fegyverzetben mégis találunk különbségeket, azok valószínűleg pusztán nem katonai jellegű jogosultságok: a légionáriusok drágább és csillogóbb fegyverzete pusztán polgárjogi értelemben vett felsőbbrendűségüket hivatott jelölni, akárcsak némileg magasabb fizetésük.

A III. század idején, mikor minden pergerinusra kiterjesztették a római polgárjogot, a légiók elvesztik korábbi különállásukat mutató jelzéseiket a fegyverzetben, és így a lorica segmentata és a téglalap alakú pajzs egyaránt eltűnik.

4.4. Harci szerep

Mint már említettük, a cohors auxiliák (kivéve a speciális egységeket) nehéz gyalogosok voltak, akik együtt harcoltak a légiókkal a csatasorban. Az auxiliák hagyományosan a szárnyakon, míg a légiók a centrumban helyezkedtek el, melyre jó példa a Kr. e. 60-ban megvívott Watling Street-i csata, ahol a Boudica vezette lázadó britonokat verték le Caludius légiói.

A segédcsapatok szárnyakon való felállítása valószínűleg a Köztársasági hagyományokból ered, amikor a cohors auxiliák elődei, a latin és szövetséges katonákból felállított alák ugyanezen pozícióban helyezkedtek el. A szárnyakon való helytállás azonban nem feltételezett lényeges különbséget a centrumban harcolókkal összehasonlítva, itt ugyanúgy helyt kellett állni, mint a csatasor középső részein.

4.5. Hadműveleti önállóság:

Az auxiliás egységek időnként egy légióhoz csatlakozva állomásoztak békeidőben, vagy vettek részt a hadműveletekben, mely idő alatt a segédcsapatot irányító prefectus a legatus legionis irányítása alá került. Példaként egy hosszú távú ilyen kapcsolatra megemlíthetjük azt a nyolc batáv cohorsot, melyek Kr. u. 43- tól, a britanniai inváziótól, egészen a Kr. u. 69-es polgárháborúig szolgáltak a XIV Gemina légió mellett. Ám ebből nem következik az, hogy az auxiliák állandó kiegészítő egységei lettek volna légióknak, csupán akkor csatlakoztak, ha a legatus Augusti (a provincia kormányzója) a katonai helyzetet mérlegelve ezt parancsba adta, vagy pedig az utasítás magasabb szintről, Rómából érkezett.

Az a tény azonban, hogy egy segédcsapat egy adott légióhoz csatlakozott, még nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy az auxilia nem lett volna képes, vagy nem kapott volna engedélyt arra, hogy önállóan vegyen részt a hadműveletekben. A segédcsapatok által önállóan végrehajtott műveletekre jó példák az Ostorius Sulla Britanniai kormányzó idején (Kr. u. 47) az icenus törzs ellen végrehajtott harci cselekmények, vagy a briganti királynő, Cartimandue megmentése (Kr. u. 52). Traianus oszlopán mintegy húsz csataképet ábrázoltak, melyek közül 19-en az auxiliás katonák is láthatóak, és ezekből tizenkettőn teljesen egyedül, a légiók támogatása nélkül harcolnak.

4.6. Stratégiai szerep

Valóban igaz, hogy néhány provinciában a légiókat a frontvonal mögött helyzeték el, amire megint csak jó példa Britannia, ahol a légiós táborok Hadrianus falától több mint 100 kilométerre, Chesterben és Yorkban álltak. Más provinciákban viszont a légiók közvetlenül a limes mellett táboroztak, amire példaként említhetjük a regensburgi, viennai és az aquincumi légiós táborokat.

Britanniában a határ menti erődök és a fal védelme a segédcsapatok felelőssége volt, ám egyre több bizonyíték kerül elő arra, hogy az erődökben légiós, illetve kevert légiós/auxiliás különítmények is szolgáltak.

Következésképpen nincs valódi szignifikáns különbség a légió és az auxilia gyalogságának kiképzése, felszerelése, harcképessége és taktikai szerepe között. A lovasság tekintetében a segédcsapatok alái, már pusztán létszámuk miatt is, ütőképesebbek voltak, míg az íjászokat figyelembe véve, melyekkel a légiók szinte egyáltalán nem rendelkeztek, egyértelműen az aixiliáé a fölény.

Felvetődik a kérdés, hogy miért maradt fenn olyan hosszú időn keresztül az a szokás, hogy egyedül a római polgárjoggal rendelkezőket vették be a légiókba, mikor ez a gyakorlat az olyan provinciákban, mint például Britannia súlyos utánpótlási problémákhoz vezetett, hiszen az évente hozzávetőleg 600 újoncot igénylő három légiót nehezen lehetett feltölteni az ötvenezerre becsült polgárjoggal rendelkező lakosságból.

A válasz valószínűleg „nemzetbiztonsági” okokra vezethető vissza, hiszen a batáv lázadás tapasztalatai valószínűleg meggyőzték Róma vezetőit arról, hogy biztonsági szempontból szükséges olyan seregtesteket is fenntartani, melyeknek a Birodalomhoz és a római eszméhez való hűségére minden körülmények között támaszkodni lehet.

5. Auxilia tiszti rangok

Claudius császár uralkodásának végére (Kr. u. 54), az auxiliás egységek parancsnokai praefecti vagy tribuni militium rangúak voltak, ami egyben felételezte a római polgárjogot, valamint az ordo equester-hez való tartozást.

A legatus legionis-vel ellentétben, aki hat tribuni militium és egy praefectus castrorum rangú altiszttel rendelkezett, egy auxilia praefectusa úgy tűnik nem élvezte hasonlóan magas rangú tisztek támogatását. Ez alól az egyetlen kivétel a parancsnok helyettesi tisztet ellátó beneficarius, már amennyiben ez hivatalos rangnak tekinthető, nem pedig egy ad hoc kinevezésnek bizonyos feladatok ellátására. A praefectus alacsonyabb rangú beosztottjai voltak továbbá a signifer (jelvényhordozó) és a cornucern (kürtös).

A légió centurióiról való tudásunkkal összehasonlítva nagyon kevés információval rendelkezünk az auxiliák centurioiról és decurioiról. A fennmaradt bizonyítékok alapján valószínű, hogy ezeket a ragokat mind kinevezéssel, mind előléptetéssel el lehetett érni, illetve mind az adott auxiliából, mind valamely légióból kerülhettek katonák ezekbe a tisztségekbe.

A Julius-Caludius dinasztia idején az auxiliákban szolgáló centurio és decurio rangú tisztek között durván azonos arányban fordultak elő római polgárjoggal és peregrinus státusszal rendelkező katonák, a következő évszázadban azonban, a polgárjoggal rendelkezők létszáma, a katonák családtagjainak juttatott jogi státuszadományozások után fokozatosan dominánssá válik.

Úgy tűnik a centuriok alatt álló altisztek (principales) rangja azonos volt a légiókban szolgálókkal, melyek közül csökkenő rangsorban a legfontosabb az optio (a centurio helyettese), a signifer, és a tesserarius (őrség parancsnok) voltak. A lovas egységekben a cohorstes equitatae-hez és talán a cohortes alae-hez tartozó turmae-ben a curator, a decurio alá beosztott tiszt, aki felelős volt a lovakért és a felszerelésért.

Akárcsak a légiókban a principalest, néhány speciális feladatot ellátó egységgel együtt két fizetésben és rangban is különbséget jelentő csoportba sorolták, melyek nevei duplicarii (dupla fizetésűek) és sesquiplicarii (másfélszeres fizetésűek) voltak. Ezek a mai hadseregekben szolgáló őrmesternek és tizedesnek felelhettek meg. A ranglétra legalján a közönséges katonák, azaz a pedes (a cohors gyalogsága), az eques (a cohors equitata lovai) és a gergalis (ala lovasai) álltak.

A harci képesség növelése érdekében az egységekben speciális alakulatok is szolgáltak, melyek tagjai közül néhányan duplicariusok, vagy sesquiplicariusok voltak, míg mások közönséges katonák milites immunes (szolgálat alól felmentett) státusszal. A specializált katonák közül megemlíthető a medicus (katonaorvos), a veterinarius (állatorvos), a custom armorum (fegyvermester), és a cornicluarius (az egység hivatalos feljegyzéseit őrző és írnoki feladatok ellátó katona).

 

Auxilia I.                                                           A lap tetejére                                                            Auxilia III.

 

 

     
Menü
     
 
 
BLOG
Friss bejegyzések
2016.04.13. 21:20
2016.04.13. 21:11
2016.01.15. 21:14
2015.10.28. 21:16
2015.10.20. 16:10
Friss hozzászólások
     
Érdekességek, cikkek

Pompeji utolsó órái I.

Pompeji utolsó órái II.

     
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
     
Látogatók száma
Indulás: 2008-07-03
     
Video
     

STARSTABLE Online csatlakozz te is egy remek közösséghez! Daisy BLOG    *****    Érdekelnek a zenei újdonságok? Kattints! ⏵ Popusz: Zenei blog. Kritikák, listák, ajánlók és még több.    *****    Halihó! Néhány újdonság a G-Portál Histórián! Toljuk meg az év végét, kovácsoljunk közösséget ismét! Csatlakozol? :)    *****    Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok    *****    Egy Blog az Én világom. :) Gyere és nézz be ha érdekel, az Online Játékok leírása, csináld magad dolgok, stb...    *****    Ön internet szolgáltató? Nem talál céget aki javítaná az elromlott hálózati, mikrohullámó eszközeit? Katt ide!    *****    Se kép, se hang? Hozza el, megjavítjuk! LCD TV, Inverteres hegesztõ, Mosó- Mosogatógép, és sok más. Garanciával!    *****    Elromlott? Mi megjavítjuk! Ipari és háztartási elektronika javítás! Garanciával. Elektronika-szerviz.gportal.hu    *****    Rendeld meg:Születési,elõrejelzési,párkapcsolati,fogamzási,hold horoszkóp,biotérkép.Ingyen konzultáció mindenrõl!Várlak!    *****    Keresek jó humorú szerkesztõ társat készülõ ZENÉS KABARÉ MÛSOROMHOZ    *****    Rendelj születési horoszkópot és ajándék 3 éves elõrejelzés,valamint ingyenes konzultáció az ajándékod. Várlak kattints!    *****    Iván és Sára kattttttt!!!!!!!!!!    *****    Erotika az állatövi jegyekben    *****    A szerelem karmája a horoszkópban    *****    Születési horoszkóp,ajándék 3 évi elõrejelzéssel,ingyenes konzultációs lehetõség, telefonon,messengeren,skypeon! Várlak!    *****    Kihagyhatatlan asztrológiai megrendelések, olvasmányok, szoftverek, ezoterikus témák sokasága vár az oldalamon. Várlak!!    *****    Vanessa Hudgens - Magyarország egyetlen mûködõ az egykori Szerelmes hang jegyek sztárjával foglalkozó oldala!    *****    A végtelen szeretet az egyetlen igazság, minden más illúzió.    *****    Ha sok mindent tudni szeretnél és válaszokra vársz látogass el oldalamra!    *****    SZEREPJÁTÉK - Csatlakozz közénk és légy részese egy kalandnak - FRPG - Még nem késõ csatlakozni - SZEREPJÁTÉK