Amphitheatrum Flavium

A Flaviusok amphitheatruma – ismertebb nevén a római Colosseum – a Kr. utáni első évszázadban épült a Forum Romanum délkeleti végén. Az ellipszis alaprajzú épület fénykorában a leghatalmasabb, 50 ezer - más források szerint 80 ezer - néző befogadására alkalmas színháza volt. Vespasianus császár 69–79 között fogott az építkezésbe, a létesítményt 80-ban Titus avatta fel. Teljes befejezése Domitianus császár idejére esett.

A Colosseum megnyitása alkalmával 100 napos ünnepséget rendeztek. A megnyitó napján többezer vadállatot öltek meg.

Korábban e helyen Nero császár nagyméretű palota együttese emelkedett. Ennek kertjében volt megtalálható a császár arcvonásait viselő hatalmas szobor-kolosszus, melynek alapján a középkorban az amphitheatrum a „kolosszus melletti színház”, azaz a Colosseum nevet kapta. „Amíg a Colosseum áll, állni fog Róma, ha elpusztul, elpusztul Róma és a világ is.” - írta az óriási amfiteátrumról Beda Venerabilis, angolszász egyházi író.

Amphitheatrummal a római korban szinte minden, magára valamit is adó latin városban találkozhattunk. Az egykori Aquincumnak (Budapest) polgárvárosának és az ókori Scarbantiának (Sopron) is volt épített vagy a domboldalba illesztett amphitheatruma. A Colosseum építésének költségeit maguk a császárok fedezték, a kisebb városokban a tartomány helytartója és a helyi polgárok teremtették elő az épület megépítésére szükséges pénzt.

A Colosseum kegyetlen látványosságok színhelye volt, gladiátorok viadalát, állatküzdelmeket és hajócsatákat láthattak benne a nézők. A Colosseum egyik különlegessége a máig megmaradt csatornarendszere, mely segítségével elárasztották az arénát és így neves tengeri ütközetek felelevenítésével szórakoztatták a nagyérdeműt.

A Colosseum több mint négy és fél évszázadon keresztül volt használtban. Az 1. században több császár is építtetett hozzá kisebb részeket, majd a 3. században villámcsapások gyújtották fel. Az 5. században 3 földrengés rongálta tovább az épületet. Az utolsó colosseumi vadászatot 523-ban rendezték, ezután évszázadokon keresztül elhagyatott volt. A középkorban házakat és templomokat építettek a belsejében, de volt amikor erődként is szolgált. 1244-ben IV. Innocent pápa deklarálta, hogy a Colosseum az egyház tulajdonát képezi. A 14. században a Vatikán és Róma falainak építéséhez köveket hordtak el belőle. A Colosseum keleti része az 1703-es földrengésben vált a földdel egyenlővé. Az első régészeti munkálatok Carlo Lucangeli vezetésével 1790–1812 között folytak, majd VII. Pius pápa felépíttette a külső téglafalat. Később Giuseppe Valadier restaurálta az észak-nyugati boltíveket. A teljes terület feltárása 1938–1939-ben zajlott.

Méreteit tekintve 188 m hosszú, 156 m széles. Magassága 48,5 méter, manapság ez egy 12-15 emeletes háznak felel meg. Építéséhez mészkőtömböket, tufát és téglát használtak. A régészek szerint az építkezést négy csoport végezhette párhuzamosan, mivel az egyes részek között kis különbségek fedezhetőek fel. A földszintet dór, az első és második emeletet jón, a felső szintet pedig korinthoszi oszlopok díszítik. Az első, második és a harmadik emeleten boltíveket, a negyediken ablakokat alakítottak ki. A tetejére 240 gerendát rögzítettek a falba, amelyek egy hatalmas vászontetőt tartottak. Ez védte a nézőket a záporoktól és a tűző naptól.

A lépcsőzetesen emelkedő szinteken a közönség négy, az ellipszis tengelyén elhelyezkedő főbejáraton, valamint a 76 számozott boltíves bejáraton keresztül jutott be. Az ülések dőlésszöge 37º volt, ez biztosította azt, hogy a nézőtér bármely pontjáról nagyszerűen lehetett látni az arénát. Az üléssorokat lejárók és sétálófolyosók tagolták.

A legalsó, küzdőtérhez közelebbi szintek voltak a császár, a szenátorok és a nemesek számára fenntartott szektorok, míg a magasabb részen foglaltak helyet a polgárok, fölöttük pedig a szegényebb rómaiak.

Maga a küzdőtér egy 76x44 méter fával borított felület volt, amelyet a Monte Mario hegyeiből származó sárga homokkal borítottak be.

A küzdőteret két helyen lehetett elhagyni: a nyugati oldalon nyílt a Győztesek ajtaja, amin a gladiátorok és a vadállatok léptek be a küzdőtérre, míg a keleti részen volt a porta Libitinensis, amin a holttesteket vitték ki. Az építészek – sajnos kilétükről nem maradt fenn adat - olyan járat- és felvonórendszert alakítottak ki, amellyel megoldották a vadállatok porondra juttatását közvetlenül a ketreceikből. Amikor a vadállatok az arénában voltak, védőkerítést vontak köré.

A tervezők zsenialítását dicséri az ellipszis forma, hiszen így a nézők közelebb tudtak elhelyezkedni a porondon zajló eseményekhez. Talán nem véletlen, hogy minden azóta épült aréna, sportpálya szintén ellipszis alakú… Másrészt a porondon küzdő gladiátorok így nem tudtak a sarkokba visszavonulni, hanem folyamatos mozgásra és harcra kényszerültek.

A küzdőtér alatt a játékokat támogató igen komoly és bonyolult földalatti folyosórendszert alakítottak ki. A kiszolgáló helyiségek is itt voltak megtalálhatóak. A föld alatt találjuk a ludusokat (gladiátoriskolák), a Spoliariumot (halott gladiátorok kamrái), a Samiariumot (fegyverkovácsok háza) és a Summum choragiut (díszletek és kellékek háza). Elképesztő és zseniális tudatosság jellemzi az épületet minden egyes szegletét. A forma, az elrendezés, a kialakítás, minden egyetlen célt szolgál, a lehető legtökéletesebben: szórakoztatni a nagyérdeműt. James Boswell, skót ügyvéd és esszéíró szerint:

„Nehéz megmondani, hogy ennek a fantasztikus építménynek a megdöbbentő nagysága vagy a tökéletessége csodálatraméltóbb-e.”

A Colosseum körüli tér valószínűleg azon kevés helyek egyike, ahol az ókori Róma eredeti településszintje megtalálható. A kb. 2600 éves Rómában számos réteg ülepedett le az évszázadok során, évenként 7,5 mm réteg halmozódott fel, ez 8-15 m közötti vastag üledéket jelent.