Dalmáciai származású. Salona város környékén született (ma Solin, Horvátország), 244 december 22-én. A források legtöbbje szerint Diocles volt a neve, Aurelius Victor szerint Caius Valerius Diocles. A név árulkodik arról, hogy felmenői között egy Dioklész nevű görög is volt, valamint a felmenők között kellett lennie felszabadítottnak, akit egy Valerius nevű római szabadított fel. Timothy Barnes szerint nem igaz, hogy szegény sorból származott: vagy scriptor volt az apja, vagy egy Anullinus nevű felszabadított rabszolga, aki a senatori rangig emelkedett.

Életének első negyven éve homályos. Ióannész Zónarasz bizánci történetíró szerint Moesia hercege (dux) volt, az alsó Duna körzetének katonai parancsnoka, de erre nincs más forrás. A Historia Augusta szerint Galliában szolgált, de erre sincs más adat. Katonai, illetve testőri, és lovassági parancsnoki szolgálatból emelkedett a császári méltóságra, első hiteles adatunk a 282-es kinevezése, ekkori címe: praetorianus praefectus.

235 és 284 között 20-25 császár követte egymást gyors egymásutánban, ami átlagosan minden második vagy harmadik évben új császár beiktatását jelentette. Kettőjük kivételével mindannyiukat meggyilkolták vagy csatában haltak meg. Diocles katonai karrierje valószínűleg Carus alatt kezdődött. Carus hiába hagyta fiaira a birodalmat (Numerius és Carinus), a Római Birodalom nem ismerte el a dinasztikus elvet, a senatus és a hadsereg egyes részei önállóan kívántak uralkodót választani. Carinus 284. januárjától Rómában tartózkodott, míg Numerianus a keleti hadjáratból visszatérőben, 284. márciusában rejtélyes körülmények közt meghalt. Numerianus katonáiNicomedia városában Dioclest kiáltották ki császárnak. Ekkor latinosította nevét Dioklészről Diocletianusra, és vette fel a Caius Aurelius Valerius Diocletianus teljes uralkodói nevet. Az Aurelius név több megelőző császár nevében szerepel, míg a -tianus névvégződés latinosabbá tette a görög nevet.

Először úgy tűnt, hogy Diocletianus is rövidéletű elődei nyomába fog lépni, mert a 284 és 298 között években háborúk hosszú sorát vívta a birodalom egyik végétől a másikig, megőrizve ezáltal a birodalom kiterjedt határait és elnyomva a belső felkeléseket. Ezek közül természetesen a 285. júliusában lezajló margusi csata volt a legfontosabb, ahol a nyugati országrészt uraló Carinust győzte le. Carinus uralma rossz emlékezetű volt, hatalmi bázisa összeomlott, és egyes források szerint Carinust saját katonái ölték meg a csata forgatagában. 298-ra azonban sikerült neki visszaszorítania a germán betöréseket a Duna és a Rajna vonalánál, megálljt tudott parancsolni a szászánida inváziónak Szíriában és Palesztinában, és legyőzte politikai ellenfeleit is.

Katonai és politikai okokból társcsászárokat is vett maga mellé, barátját, Maximianust, majd Galeriust és Constantius Chlorust (a későbbi Constantinus császár apját). Ezzel megszüntette a birodalom egységét, de megkönnyítette a védelmet és kormányzását. A hadsereg, az egyre bonyolultabb hivatalszervezet és a nagy építkezések például thermák, a salonaei ( mai Split) palota stb. rengeteg pénzt emésztettek föl. A hiányokat sem az adóreform, sem az árak maximalizálása nem enyhítette. Újból felélesztette a császárkultuszt, kereszténységgel szemben erélyesen fellépett. Hatalmát belső küzdelmek és gazdasági bajok megingatták. Trónjáról saját elvei alapján önként lemondott.

Élete végső éveit salónai pompás villájában töltötte; meghalt 311. december 3-án. A tőle behozott alkotmányforma, mely abban állt, hogy a birodalomnak több egymás alá rendelt uralkodója volt, csak addig állott fenn, míg ő állt a birodalom élén. Szaporította a provinciák számát, de ezzel a hivatalnokokét is. Udvarának külső pompáját a perzsáktól kölcsönözte. A pretoriánusok megapasztásával gátat vetett gyakori zsarnokoskodásuknak. Császártársai lemondása után is nagy tisztelői maradtak, annál kevesebbre becsülték őt a keresztény írók a 303. és 304. elrendelt keresztény-üldözések miatt. Fukarságát és keleti pompa-szeretetét a pogány írók is gáncsolják, ámbár több, a kereszténységtől átvett intézménnyel emelni igyekezett a süllyedő pogányságot. A keresztény- üldözések azon az elven alapultak, hogy a trónt a vallással támogassa.

Forrás: wikipedia