Ókori Római Birodalom
Ókori Római Birodalom
Róma bemutatása
     
Hadsereg
     
Ütközetek
     
Életrajzok
     
Róma háborúi
     
Pannonia
     
Linkek
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
BLOG

Negyvenezer leletet tártak fel Isztambulban a Boszporusz-alagút építése közben

2012.12.17. 23:04

    Isztambul, 2012. december 17., hétfő (MTI) - Negyvenezer leletet tártak fel Isztambulban, a Boszporusz alatti alagút építéséhez kapcsolódó ásatások során.

    A Marmaray elnevezésű alagút többfunkciós létesítmény, amely Isztambul európai és ázsiai oldalát köti majd össze a Boszporusz-szoros alatt.
    Az alagút 13,7 kilométeres lesz, ebből 1,4 kilométeres szakasza a tengerben, 55 méterrel a víz, és 5 méterrel a meder alatt halad majd.
    A 2004 óta folyó feltárásokat irányító Zeynep Kalkan, az Isztambuli Régészeti Múzeum igazgatója közölte, hogy a leletmentő ásatások 90 százalékát elvégezték, ennek során a város 8500 éves történetének minden korszakából kerültek elő tárgyak.


    Ismertetése szerint a legkülönfélébb leleteket találták - tártak fel csontvázakat, templomromokat, de még lábnyomokat is. A negyvenezer történelmi leleten kívül közel egymillió darab cserépedény is napvilágra került.
    Az I. Theodosius császár uralkodása alatt a 4. században épült kikötő feltárása során 36 hajóroncsot találtak, amelyeket az 5-11. század között nyelt el a hullámsír. Az elsüllyedt hajók között 30 vitorlás van, a többi gálya - olvasható a The Archeology News Network oldalán.

MTI 2012. december 17., hétfő 17:00

Még nincs hozzászólás.
     
Menü
     
 
 
BLOG
Friss bejegyzések
2016.04.13. 21:20
2016.04.13. 21:11
2016.01.15. 21:14
2015.10.28. 21:16
2015.10.20. 16:10
Friss hozzászólások
     
Érdekességek, cikkek

Pompeji utolsó órái I.

Pompeji utolsó órái II.

     
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
     
Látogatók száma
Indulás: 2008-07-03
     
Video
     

A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG