2012. november 15. 17:16

A rabszolgák említésekor sokaknak a nélkülözés és a szegényes életmód juthat az eszébe, holott a római rabszolgák élete sokkal teljesebb volt, mint azt gondolnánk: megfelelő mennyiségű ételhez jutottak, s kisebb arányban szenvedtek gyermekkori alultápláltságban, mint a szabad népesség. Temetkezési helyeik szintén nem azt mutatják, hogy a rabszolgák mély szegénységben tengődtek volna - derült ki a dél-olaszországi Vagnariban folyó ásatások során.

A vagnari-i ásatások eredményeit az Edinburghi Egyetem által szervezett október végi konferencián az az Alistair Small professzor mutatta be, aki a népszerű olaszországi üdülőhelyen, egy Barihoz közeli kis tanyán már közel 40 éve végzi több ezer évet átfogó kutatásait.

A császári időszakból származó leletek főként a kerámiák közül kerültek ki; az egyik cserépdarabon a Grati Caesaris felirat volt olvasható, amely azt jelenti, hogy azt Gratus, Julius Caesar rabszolgája készítette. A régészek elképzelése szerint a vagnari-i vidék valaha császári birtok lehetett, lakói pedig vagy rabszolgák voltak vagy a társadalom legalsó rétegei közül kerültek ki. Mára közel száz csontvázat tártak fel a területen, és a rajtuk elvégzett kutatás a kanadai McMaster Egyetem oktatója, Tracey Prowse szerint igen tanulságos eredményekkel szolgált.

A kutatónő közel 100 csontvázat és 656 fogat vizsgált át, amelyek a legpontosabban mutathatják meg a gyermekkori stresszt, míg a fogak sávozása a gyermekkori alultápláltságra deríthet fényt. Az elemzések szerint Vagnari egykori lakói – ha ugyan ténylegesen rabszolgák voltak – igen jó körülmények között éltek, s a népesség átlagához viszonyítva sokkal jobban táplálkoztak.

A sírokban talált javak elemzését követően Liana Brent régész megállapította: az elhunytakat igen jól ellátták, több csontváznál korábban valószínűleg vadászatra használt lándzsákat és dárdákat találtak a kutatók. Sokak szerint az itt élők csupán bérlők lehettek, azonban elképzelhető, hogy mindez (jól tápláltság, fegyvertartás) valóban belefért a kétezer évvel ezelőtti rabszolgák jogállásába.

A tágabb terminológia szerint a császári birtok állami tulajdon volt, azonban a római világ tárgyalásakor éles határvonalat kell húznunk: a korai köztársaság idején a császári birtokot patrimoniumnak nevezték, azonban az i. sz. 3-4. századra mindez a res privata nevet nyerte el, hogy megkülönböztessék a res publicától, azaz a szenátus és a római nép tulajdonától (SPQR – Senatus Populusque Romanus).

A magánbirtok gyakran igen nagy területű volt, így mikor a tulajdonosát elítélték, a császár elkobozhatta, s uralkodói res privata vált belőle. A Parmai Egyetem professzora, Domenico Vera kutatásai szerint i. sz. 422-ben Africa provincia adóköteles földjeinek 18,5 százaléka tartozott a res privaták közé. Azonban a res privatát gyakran hosszú távú szerződéssel szerezték meg, így virtuálisan mégiscsak különvált a magántulajdonban lévő földektől.

A büntetésből, születéssel vagy foglyul ejtés során rabszolgává válók a római társadalmi piramis legalsó fokán kaptak helyet. A szabad jogállásúak vagyontárgyként tekintettek rájuk, akik szabadon adhatók-vehetők, átörökíthetők voltak, s mivel jogilag tárgyként kezelték őket, az esetleges megöletésük sem minősült bűncselekménynek. Jogképtelensége miatt vagyona sem lehetett a rabszolgának, azonban a köztársasági időktől kezdve megfigyelhető volt az a szokás, hogy az értelmesebb jogfosztott számára bizonyos, bármikor visszavehető vagyontárgyakat adtak birtoklóik, amit szabadon felhasználhatott, s az általa keresett pénzből akár meg is válthatta magát.

A vagnari-i ásatások eredményei ezért is kiemelkedőek a szakma számára, ugyanis fényt deríthetnek arra az ambivalenciára, hogy a római jogfosztott réteg néhány régióban miként tudott – a társadalom szabad jogállású lakosaihoz képest – jobb életkörülményeket teremteni magának.

Forrás:http://www.mult-kor.hu/20121115_jobban_elhettek_a_romai_rabszolgak_a_szabadoknal