Ókori Római Birodalom
Ókori Római Birodalom
Róma bemutatása
     
Hadsereg
     
Ütközetek
     
Életrajzok
     
Róma háborúi
     
Pannonia
     
Linkek
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
BLOG

Újjáépülhet a római Colosseum arénája

2014.11.03. 20:48

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti:
    Róma, 2014. november 3., hétfő (MTI) - A római Colosseum arénájának újjáépítését javasolta egy olasz régész, akinek ötletét az olasz kulturális miniszter is felkarolta és az olasz régészek szövetsége is megvalósíthatónak tartja.

    Dario Franceschini miniszter vasárnap jelentette be, hogy támogatja Daniele Manacorda ötletét. A régész egy szakfolyóiratban vetette fel annak a lehetőségét, hogy újjáépítsék a Colosseum arénáját. Emlékeztetett arra, hogy a római amfiteátrum közepén levő aréna a 19. századig megőrizte padlózatát és földdel volt borítva. Akkoriban a látogatók sétálgathattak az arénában, és a Colosseum közepéből csodálhatták meg az ókori építményt. Ezt követően bontották ki és tették láthatóvá az egykori porond alatt húzódó szinteket. 
    Az arénára jelenleg nem lehet rálépni, a terv szerint azonban teljes egészében rekonstruálnák, az alatta levő szinteket, ahol egykor többek között az előadásokhoz szükséges emelőszerkezetek és állatketrecek voltak, múzeummá alakítanák át. 
    Az olasz kulturális miniszter Twitter-üzenetben reagált az elképzelésre, amelyről azt írta, tetszik neki. Hozzáfűzte, az aréna újjáépítéséhez csak bátorság kell. Az ötletre az olasz régészek szövetsége is rábólintott, hangsúlyozva, hogy az antik műemlékben történő beavatkozás szakmailag elfogadható és "egyáltalán nem lenne botrányos". 


    Az olasz sajtó szerint az újjáépített arénán akár ismét gladiátorjátékokat mutathatnának be vagy koncerteket rendezhetnének. Francesco Rutelli volt római főpolgármester korábban azt javasolta, hogy a Forum Romanumot és a vele szomszédos Colosseumot is digitális technikával "építsék újjá": a látogatók szeme előtt kelhetnének életre az ókori emlékművek. 
    A Titus császár által 80-ban felavatott Colosseum Róma kőből épített első amfiteátruma volt. Megnyitásakor 100 napig tartó játékokkal ünnepeltek Rómában. A 6. századig rendeztek benne gladiátor- és más játékokat. 

MTI 2014. november 3., hétfő 9:17

Még nincs hozzászólás.
     
Menü
     
 
 
BLOG
Friss bejegyzések
2016.04.13. 21:20
2016.04.13. 21:11
2016.01.15. 21:14
2015.10.28. 21:16
2015.10.20. 16:10
Friss hozzászólások
     
Érdekességek, cikkek

Pompeji utolsó órái I.

Pompeji utolsó órái II.

     
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
     
Látogatók száma
Indulás: 2008-07-03
     
Video
     

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.