Ókori Római Birodalom
Ókori Római Birodalom
Róma bemutatása
     
Hadsereg
     
Ütközetek
     
Életrajzok
     
Róma háborúi
     
Pannonia
     
Linkek
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
BLOG

Börtön várta a gladiátorokat Carnuntumban

2014.02.28. 07:06

Földradarral térképezték fel a Bécs melletti carnuntumi gladiátoriskolát, amelyről kiderült, hogy messze nem ideális körülmények várták az odakerülő rabszolgákat.

A petronell-carnuntumi régészeti park Ausztria legnagyobb régészeti parkja, Bécstől 40 kilométerre keletre a Duna mellett, a szlovák és a magyar határ közelében található. A gladiátoriskola maradványaira a még az 1920-as években feltárt carnuntumi amfiteátrumtól nyugatra leltek rá. Az amfiteátrum az i.sz. 124-ben, Hadrianus császár uralkodása idején épült Carnuntum városon kívül állt, 13 ezer fő befogására volt alkalmas, és gyakran rendeztek benne gladiátorviadalokat.

A felfedezés azért is jelentős, mert ez csupán a harmadik gladiátoriskola (ludus gladiatorius), amit a Római Birodalom területén találtak. A ludus egy 11 ezer négyzetméteres, fallal körülvett területen található, az épületek összterülete 2800 négyzetméter. A földradaros vizsgálatok során kiderült, hogy az épület struktúrájában a római Colosseumra és a Ludus Magnusra hasonlít; utóbbi a legnagyobb gladiátoriskola volt Rómában, míg a Colosseum a legnagyobb olyan amfiteátrum, amelyik a Római Birodalom területén valaha épült.

Az épületrészek egy központi udvar körül fekszenek. Az udvar közepén egy 19 méter átmérőjű, kerek gyakorlóarénát tárt fel a radar, az aréna mellett fából készült lelátó állt. Kibontakoztak emellett egy 100 négyzetméteres, fűthető edzőcsarnok, egy fürdőlétesítmény, valamint egy 300 négyzetméteres igazgatási- és lakóépület körvonalai, illetve vízvezetékek, padlófűtés és szennyvízcsatornák nyomai. A gladiátorok megközelítőleg 3-5 négyzetméter alapterületű szobákban laktak - jellemzően egy vagy két fő, egy időben összesen legalább nyolcvanan. Az iskola másik szárnyában a gladiátorokat kiképző magisterek (már visszavonult gladiátorok) nagyobb méretű szobái voltak. 

Az Antiquity című tudományos folyóirat kedden megjelent számában publikált tanulmányból az is kiderült, hogy milyen sanyarú életük volt az ókori harcosoknak. "Ez egy börtön volt...a gladiátorok pedig foglyok" - foglalta össze a kutatás eredményét Wolfgang Neubauer ásatásvezető. "Zárkákban laktak egy olyan erődben, amelynek egyetlen kapuja volt" - tette hozzá Neubauer, aki szerint a felfedezés azt mutatja, hogy a gladiátorok Rómán kívül is "jó üzletet" jelentettek.

A gladiátorok nagy értékű rabszolgák voltak, akiket elkülönítettek a többiektől. "Nem túl gyakran ölték meg őket, ahhoz túl értékesek voltak" - vélekedett Neubauer. "Sok olyan ember meghalt az amfiteátrumban, akit nem képeztek ki. Nagy vérfürdőt rendeztek - de a gladiátorok küzdelme volt a viadalok értelme, nem pedig az, hogy megöljék egymást" - tette hozzá.

A Carnuntumnál folyó feltárások egyúttal azt a közkeletű nézetet is megcáfolták, hogy a gladiátorok - mintegy cirkuszi társulatként - városról városra jártak volna, ahogy az például a 2000-es Gladiátor című filmben is látható. A törökországi Epheszosznál (Ephesus) talált gladiátortemető csontjain végzett vizsgálatok korábban megmutatták, hogy a harcosok étrendje leginkább vegetáriánus volt, sok árpát, babot, zabkását és szárított gyümölcsöt ettek - Neubauer reményei szerint hamarosan a carnuntumi temetőből előkerülő maradványokon is végeznek csontvizsgálatokat, hogy még többet részletet megtudjanak az ott élt és elhunyt gladiátorok életéről.

 

Forrás: http://mult-kor.hu/20140227_borton_varta_a_gladiatorokat_carnuntumban

Forrás: http://news.nationalgeographic.com/news/2014/02/140225-gladiator-school-discovered-roman-austria-archaeology-science/

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
     
Menü
     
 
 
BLOG
Friss bejegyzések
2016.04.13. 21:20
2016.04.13. 21:11
2016.01.15. 21:14
2015.10.28. 21:16
2015.10.20. 16:10
Friss hozzászólások
     
Érdekességek, cikkek

Pompeji utolsó órái I.

Pompeji utolsó órái II.

     
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
     
Látogatók száma
Indulás: 2008-07-03
     
Video
     

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!