451. június 20-án vívták Attila az Isten Ostora és Aetius nyugatrómai hadvezér seregei a catalaunumi csatát. Maga a csata mind a mai napig viták forrása a történészek körében. A catalaunumi csata érdekessége, hogy egyik fél sem nevezhető egyértelmű győztesnek: az Attila által vezetett hun inváziót feltehetőleg a Flavius Aëtius vezette római légiók, és a velük szövetséges haderők állították meg. Átfogó győzelmet nekik sem sikerült kivívniuk. 452-ben Attila megszállta Itáliát, és csak a pápa közbenjárására vonult el Róma városa alól.

A Hun Birodalom élére 445-ben puccsal kerülő Attila mindkét római birodalomra komoly veszélyt jelentett. Először a Balkánon portyázott, majd 449-ben békét kötött II. Theodosius császárral. Ezt követően Attila Gallia ellen indult a keleti gótokat, gepidákat, szvébeket, herulokat és türingeket a hunokkal egyesített seregével. A másik fél is komoly szövetség volt: Aëtius vezette a római sereget, I. Theoderic a nyugati gótokat, továbbá a Galliában állomásozó barbár népeket (alánok, burgundok, frankok).

Azok után, hogy a stratégiai fontosságú Orléans-t az utolsó pillanatban felmentették, Attila kénytelen volt hátrálni. A catalaunumi mezőn (Chalons és Troyes mellett) feltehetőleg 451. június 20-n megütközött a két sereg. A csata eldöntetlen volt, Attila ugyan visszavonult, de ellenfeleinek nem maradt ereje az üldözésre. Ennek köszönhető, hogy egy évvel később Attila már Itáliában pusztít. A catalaunumi csata vérvesztesége miatt a Nyugatrómai Birodalom képtelen volt kellő sereget kiállítani. Azonban a hunok közt járvány tört ki, ezért amikor a hun király hírét kapta a Dunán átkelt Markianosz kelet-római császár támadásának, I. Leó pápával fegyverszünetet kötött.

Attila bosszúra éhesen tért haza, ám 453 tavaszán agyvérzésben meghalt. Halála után a személyes hatalmával összetartott birodalma összeomlott. Fiai seregeit egykori vazallusai, a gepidák vezetésével 454-ben leverték, és a kelet-európai sztyeppre szorították vissza. A hun hadjáratok nyomán Európa etnikai képe jelentősen átalakult. A nyugati részt teljesen elözönlötték a germánok, a Nyugatrómai Birodalom bukása elkerülhetetlenné vált.

Attiláról szóló ismereteink zömét Priscus leírásából tudhatjuk. Ő tagja volt II. Theodosius 448-ban a hunokhoz küldött, Maximosz által vezetett küldöttségnek. A nomád hunok falvát a kor nagyvárosaival megegyező méretűnek mutatta be, tömör fa falakkal. Attilát a következő képen írta le:

„Külsejében igazi hun, alacsony termetével, széles mellével, nagy fejével, apró szemével, ritka szakállával, lapos orrával és sötét testszínével egyesítvén magában nemzetének sajátosságait…” Priscus megemlíti Attila és környezete műveltségét. Attila korának hunjai már egy ideje keveredtek a római civilizációval, leginkább a római határ germánokkal határos területén. Így Theodosius 448-as küldöttsége idején Priscus a hunt, a gótot és a latint nevezte meg a Hun Birodalom fő nyelveiként. A bizánci történetíró leírása Attila alázatosságáról és egyszerűségéről Priscus félreérthetetlen csodálatát fejezi ki Attila iránt.

451 elején Attila lovas íjászokból álló nomád seregével átkelt a Rajnán. Attila támadása a tőle rettegő törzsek egy részét behódolásra ösztönözte: a gepidák, keleti gótok, burgundok és a Rajna jobb partján tanyázó ripuári frankok 451 tavaszán csatlakoztak Attila seregéhez. A hun hadsereg minden útjába kerülő várost feldúlt. Erre a sorsra jutott Reims, Metz, Amiens, Beauvais, Köln, és Strasbourg. Ekkor mondta Attila, ahová ő lép ott fű nem terem. Maga Párizs is kis híján a hunok kezére került. A legenda szerint Szent Genovéva imái mentették meg a várost, mivel az ő imái tartották a lelket a védőkben.

Orleans szintén megmenekült, amikor is püspöke Aniaus,- a későbbi szent- ereklyékkel járta körül a várost, és az omladozó bástyákat, mire azok a legenda szerint újra épek lettek.

A római hadvezér Gallia déli részén szervezte meg a birodalmi hadsereget, mely felerészben római legionáriusokból állt, másik felét pedig a szövetséges germán és frank népek katonáiból állt. Ez a hadsereg elhatározta, hogy felveszi a harcot Isten Ostorával. Aetiushoz csatlakozott Theoderik király vizigótjai is, az egyesült sereg aztán előrenyomult Aureliani felé.

A két hadsereg végül is 451. június 20-án csapott össze Chálons (Catalaunum) határában. Manapság ez a pezsgő hazája Franciaországban. Attila így biztatta az ütközetbe induló katonáit: „vágjátok el az ínt, és összecsuklik a végtag. Törjétek el csontot, és megroggyan a test. Hunjaim támadjon fel a haragotok, engedjétek szabadjára dühötöket úgy, mint régen!”

A csata egész nap dúlt, váltakozó hevességgel, de nagy vérveszteséggel járt mindkét oldalon. Végül Theoderiket megsebesítette egy gerely, ezért lebukott a lováról, és a küzdők halálra taposták. A vizigótok elkeseredetten igyekeztek megbosszulni királyuk halálát, szürkületkor áttörtek és Attila derékhadát veszélyeztették. A hunok súlyos veszteségek árán az előző napokban épített szekértábor falai mögött próbáltak védelmet találni. A csata még a sötétség leszállta után is zajlott, a harcmezőn pedig akkora lett a zűrzavar, hogy Thorismund, Theoderik vizigót király fia tévedésből a hun táborba vonult be, ahol kis híján életét vesztette. A csatatér elcsendesedése után Attila és seregei a szekértáborba szorulva várták a szövetségesek döntő rohamát. Ezért mondhatjuk, hogy Aetius, stratégiailag nem, de taktikai szempontból legyőzte Attilát.

Tehát téves, azaz állítás, hogy a hunok döntő vereséget szenvedtek volna Galliában. Ezt mi sem cáfolja hitelesebben, mint Attila következő évi, Itália ellen vezetett hadjárata. Isten Ostora még egy évet élt. A catalaunumi csata megerősítette az egyház hatalmát is. Annál az oknál fogva, hogy magának tulajdonította a pogány hunokkal szembeni győzelmet Párizsban, és Orléansban. Attila, az Isten Ostora akkora félelmet ébresztett kortársaiban, hogy alakja a francia, olasz, és a skandináv legendákban is felbukkan. A német Nibelung énekben is szerepel Etzel néven. Ő Atli a Völsunga Sagában is, és az Edda-énekben is olvashatunk róla. A nyugati kultúrában és hagyományban Attilát ma is „Isten Ostoraként” ismerik, akinek neve a barbarizmus és a kegyetlenség szinonimájává vált. Ez annak eredménye lehet, hogy vonásait azonosították a sztyeppék későbbi hadvezéreinek vonásaival, mint például a mongol Dzsingisz Kánéval és Timur Lenkével. Őket kegyetlen, okos és vérszomjas, harcra és rombolásra áhítozó erőskezű vezérekként ismeri a köztudat.

Attila után a hunok eltűntek a történelem süllyesztőjében. Van egy nép Európában, akik a hunok leszármazottainak tartják magukat. Ők a székelyek. Legendáikban, mondáikban ma is él, hogy ha népüket veszély fenyegeti, Attila legkisebb fia, Csaba királyfi visszatér hozzájuk.

“Hunok! Isten kardját emelem, rá fenjen

Mind a világmindenség általa kimenjen

Népünk birodalma, neve, dicsősége!

Örökkön örökké nem lesz soha vége.”

Forrás : http://patacsipilvax.hu/2013/06/20/az-isten-ostora-es-catalaunumi-csata/