Ókori Római Birodalom
Ókori Római Birodalom
Róma bemutatása
     
Hadsereg
     
Ütközetek
     
Életrajzok
     
Róma háborúi
     
Pannonia
     
Linkek
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
BLOG

Az ókori Róma "toleranciájáról" nyílt kiállítás az örök városban

2012.10.11. 22:43, MTI 2012. október 11., csütörtök 13:41

    Róma, 2012. október 11., csütörtök (MTI) - A bevándorlóknak, a külföldieknek, az alacsonyabb társadalmi osztályoknak az ókori Róma általi elfogadottságáról szól egy kiállítás, amely Roma Caput Mundi címmel nyílt az örök város antik építményeiben.

    Az ókori Róma történelmének kevéssé ismert arculatát mutatja be az a száz szobor, dombormű, mozaik, érme, amelyet három helyszínen, a Colosseum árkádos folyosóin, valamint a Forum Romanumon a kúria épületében és az isteni Romulusnak szentelt bazilikában állítottak ki.

    A március 10-ig látható tárgyak a közel kétezer évvel ezelőtti ókori birodalom fővárosában gyakorolt szociális politikát mutatják be.

    "A történelemben azóta sem volt példa olyan integrációra, mint amilyen az ókori Rómában létezett" - nyilatkozta a Corriere della Sera római kiadásának a kiállítást gondozó Andrea Giardina történész.

    Giardina elmondta, hogy miközben Róma megsemmisítette politikai ellenfeleit, fegyverrel hódította meg az egész akkori világot, rabszolgákat zsákmányolt, üldözte a keresztényeket, ezzel egy időben könnyen befogadta és állampolgárságot adott a provinciákból érkezőknek - azoknak is, akik nem beszéltek latinul -, vagy a felszabadított rabszolgák gyermekeinek. Giardina szerint ez az integráció tette Rómát caput mundi-vá.

    Benito Mussolini hazudott, amikor az 1938-as faji törvények bevezetésekor az ókori rómaiak rasszizmusára hivatkozott. Az ókori Róma valójában nyitott város volt, "talán még a mai Rómánál is toleránsabb" - írta a Corriere.

    A kiállításon látható Claudius 48-as beszédének felirata, amellyel a császár állampolgárságot sürgetett az Alpokon túli Gallia Transalpina lakosainak, és az a papírusz, amellyel Caracalla 212-ben a birodalom összes lakosának állapmpolgárságot adott.

 

 

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
     
Menü
     
 
 
BLOG
Friss bejegyzések
2016.04.13. 21:20
2016.04.13. 21:11
2016.01.15. 21:14
2015.10.28. 21:16
2015.10.20. 16:10
Friss hozzászólások
     
Érdekességek, cikkek

Pompeji utolsó órái I.

Pompeji utolsó órái II.

     
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
     
Látogatók száma
Indulás: 2008-07-03
     
Video
     

A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG