2013.07.27. 00:24
Emberek százai töltötték az éjszakát a parton, akik abban reménykedtek, hogy a tenger felől segítség érkezik majd. Eközben látták a hatalmas tűzfolyamot leömleni a hegyoldalról. A Vezúv fölé magasodó hamu és kőoszlop összeomlott, és a hegyről kb. 100 km/órás sebességgel hatalmas, forró hamuból, izzó törmelékből és mérgező gázokból álló, közel 800 Celsius fokos hőmérsékletű lavina zúdult le. A vörösen izzó áramlat elől senki sem menekülhetett, mert az 3-4 perccel később átcsapott Herculaneum kapuin, és a város utcáin keresztül a partra menekült emberek felé hömpölygött. A régészek kb. 300 áldozatot találtak Hercolaneum tengerpartján – legtöbbjük a csónakházban keresett menedéket. A feltárt csontvázak arról tanúskodnak, hogy ezek az emberek – a pompejiektől eltérően – nem fulladás, hanem mérhetetlen forróság miatt vesztették életüket.
Egyik áldozatként egy római közkatonát azonosítottak a régészek. Tetemének vizsgálata megmutatta, hogy a lavina nyomása alatt testének valamennyi csontja összetört- beleértve a belsőfül apró csontocskáit is. Az intenzív hőségtől még a katonánál lévő ezüst- és bronzérmék is megolvadtak.
A csónakházban megbújt emberek hallották a lavina dübörgését, ahogy az eltörölte a városukat a föld színéről. Egyesek kinéztek az ajtókon, a többség viszont inkább rettegve fordította el a fejt, amikor a lavina betört és elborította őket. Az áldozatok között kamaszlányt és találtak a régészek, szorosan mellette egy csecsemővel, akit védelmezni próbált.
Misenum sem menekülhet
(augusztus 25., 06.30)
Ifjabb Plinius leírása alapján Stabiaét – ahol nagybátyja tartózkodott – szintén hatalmas mennyiségű hamu és több földrengés érte el. Nagybátyja szobája tele lett hamuval. „ Azt kérdezték maguktól, hogy a házban maradjanak-e, vagy inkább kimeneküljenek onnan? Az épületek rázkódtak, és úgy dülöngéltek jobbra-balra, mintha leváltak volna alapjaikról” – írta Plinius Pompejit reggel 6.30 és 7.00 között érte el az első lavina. A vulkáni anyag jó részét ugyan lelassította a város északi felét övező fal, de a toxikus gázok számos embert öltek meg az utcákon és azokat a gyengéket, akik nem tudtak elmenekülni.
A földrengések még Misenumban is érezhetőek voltak, ahol ifjabb Plinius és vele lakosok ezrei döntöttek úgy, hogy elmenekülnek – még mielőtt a Vezúv az ő városukat is a földdel tenné egyenlővé. Nem sokkal később Misenumra is hamu kezdett hullani. „Csak a férfiak üvöltését és a nők és gyermekek sikítozását hallottam. Az emberek a szüleik, gyermekeik vagy hitvesük után kiáltoztak, már csak hangról ismerve fel egymást. Voltak, akik az égbe emelték kezüket, míg mások elvesztették hitüket az istenekben, és azt gondolták, hogy eljött az örök üdvözülés pillanata” – így írta le a történteket az ifjú római.
A kegyelemdöfés
(augusztus 25., 08.00)
A hamuoszlop, amelyet a Vezúv lövellt ki magából, hirtelen összeomlott, és egy minden korábbinál nagyobb és erősebb lavinává vált, amely szédítő sebességgel hömpölygött le a hegyoldalon, egyenesen Pompeji felé. Az izzó hamu a házakba tört ajtón ablakon, réseken és lyukakon át, és megölte a hátramaradottakat.
A herculaneumiakkal ellentétben a pompejiek nem hirtelen vesztették életüket, a legtöbbnek még jutott egy pár lélegzetvétel, mielőtt meghalt. Az első légvétellel forró hamut és gázokat szívtak be, miáltal tüdejük párával telt meg. A második lélegzet még több hamut juttatott a szervezetükbe, ami a nedvességgel összeállva cementként rakódott le a tüdejükben és a légcsövükben. A harmadik légvétellel ez a cementréteg megvastagodott. Az áldozatok levegő után kapkodtak, végül megfulladtak. Gaius Julius házában a lakók épp aludni próbáltak egy keveset. A kereskedő unokaöccse és annak állapotos felesége egy sarokban, egymás mellett feküdt. Miko a lavina végigörvénylett az utcákon, ők tizenketten már sehová nem mehettek. Az ajtók és az ablakok eltorlaszolódtak, a ház legelső része összedőlt. Az emberek egyenként fulladtak meg az izzó forró hamufelhőben. végül a ház hátsó része is leomlott, és az áldozatokat hamu- és kőréteg temette maga alá. Csak majd’ 1850 évvel később – 1913 januárjában – kerültek újra napvilágra a hát lakói.
Stabiaében idősebb Plinius admirális a tengerhez ment, hogy megnézze, vajon lecsillapodott-e az már annyira, hogy vitorlát bonthassanak. A tenger azonban még mindig háborgott, és Plinius azt kérte szolgáitól, hogy egy szőnyeget terítsenek a földre, hogy egy kisit lepihenhessen. Ekkor a levegőt maró kéngáz járta át, ahogy a lavina szétterjedt; veszélyeztetve mindent, ami élt az öböl középső részén. Plinius barátai gyorsan menekülőre fogták, és két szolgával hátrahagyták őt a parton. Ezek segítségével az öreg keservesen feltápászkodott, de szinte rögtön újra össze is esett. Mikor a napfény két nap múlva újból visszatért, teljes épségben találták meg a holttestet. „Úgy tűnt, mintha csak aludna” – írta Plinius nagybátyja haláláról az egyik barátja elbeszélése alapján.
Az ifjú író maga túlélte a katasztrófát. 25 évvel később papírra vetett a történteket, amellyel egyetlen szemtanúi beszámolót adta a világnak.
Az elfeledett Pompeji
A Vezúvtól hat lavinafolyam tört ki, és összesen 9 milliárd tonna vulkanikus anyag szóródott szét a Nápolyi-öböl területén. Mikor a vulkán végül lecsillapodott, Herculaneumot 25 méter vastag hamu- és kőréteg, Pompejit pedig 4 méter es törmelék temette be. A Vezúv körüli táj teljesen elpusztult. Pompejiben a régészek összese 1150 áldozatot találtak meg, a kutatók becslései alapján a halottak tényleges száma ennél sokkal több lehet. Feltehetően sokan voltak olyanok, akiket – bár szerencsésen el tudtak menekülni a városból – később utolért a kő- és hamulavina. A szerencsétlenséget követően a római császár, Titus sereget küldött Pompejibe a túlélők felkutatására. A legmagasabb épületek és kapuk tetői kiemelkedtek a vastag hamurétegből, és mutatták azokat a helyeket, ahol a katonáknak ásniuk kellett. a régészek e katonáktól származó feliratokat találtak azokon a falakon, amelyeket azok az első, haktikus napokon kiástak. „Itt feküdt 50 ember, kik e helyen lelték halálukat” – olvasható az egyik véseten.
A rómaiak igen hamar felismerték, hogy a mentőakció teljesen hiábavaló. Titus császár ugyan parancsba adta Pompeji újjáépítését, de gyorsan kiderült, hogy a pusztítás túlságosan nagy volt. Stabiae kikötővárosa, amely épp csak kívül esett a katasztrófa sújtotta övezeten, fokozatosan átvette a tengeri kereskedelem irányítását a térségben.
Idővel az emberek azt is elfelejtették, hogy hol feküdt Pompeji városa, amelynek aztán a nevét sem emlegették többé. A helyi lakoság a halmot, amely betemette a várpst, a „La Civita”, azaz „A Város” névvel illette. 1500 évnek kellett eltelnie addig, míg valaki felfedezte, hogy milyen tragikus történet nyomait rejtik a Vezúv lábánál lévő halmok.
Fordította: Kecskés Attila
Forrás: Múlt-kor történelmi magazinban nyári számában olvasható