Ókori Római Birodalom
Ókori Római Birodalom
Róma bemutatása
     
Hadsereg
     
Ütközetek
     
Életrajzok
     
Róma háborúi
     
Pannonia
     
Linkek
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
BLOG

Kétszázötven program az idei Savaria Történelmi Karneválon

2013.06.21. 22:59

    Szombathely,2013. június 21., péntek (MTI) - Húsz különböző helyszínen, összesen 250 programmal zajlik majd az idei Savaria Történelmi Karnevál, amelyet augusztus 22. és 25. között rendeznek Szombathelyen - közölték pénteken sajtótájékoztatón a szervezők.

    Mérei Tamás, a Savaria Karnevál Közhasznú Közalapítvány kuratóriumának elnöke elmondta: július elsején Szombathely főterén helyeznek üzembe egy vízzel működő, római korban is használt, korhű időmérő szerkezetet, amelyen egy római katona mutatja majd a karneválig hátralévő időt.
    Kiemelte: az idei karneválon is igyekeznek majd tartani a korábbi években már megszokott színvonalat, és noha a költségvetésük némileg csökkent, a programokra közvetlenül ebben az évben is 40 millió forintot fordítanak, amelyből a jelmezes felvonulás költsége 5 millió forint.

    Hozzátette: a 130 millió forintos karneváli büdzsén belül növekedett a város önkormányzatától kapott támogatás, a tavalyi 35 millió forinttal szemben idén 45 millió forint. A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) pályázatán eddig csak 15 millió forintot nyertek, de további támogatásokat is remélnek.

    Szommer Ildikó karneváligazgató elmondta: idén a városi fenntartásba és működtetésbe került múzeumok is bővítik a karneváli helyszíneket, ezek mellett új helyszín lesz a Zrínyi utcában lévő Zsidó udvar, amelyben a zsidó kultúrával és gasztronómiával ismerkedhetnek a karneválozók.

    Hozzáfűzte: az idén is megrendezik az Öreg Város Vásárát a főtéren, lesznek ókori harcászati bemutatók a Történelmi Témaparkban, játék a Kalandvárban, kinyit a Borok Utcája és a Sörtér, a Keleti Bazár, egymást váltják a produkciók a Fórum Színpadon, ahol a Weöres Sándor centenáriumhoz kapcsolódva a Magnum Tűzszínház előadásába A galagonya című vers alapján létrehozott produkció is színre kerül.

    Ismét lesz Karneválszínház is, ahol a Fél úton a fórum felé című musicalt adják elő, főként a Weöres Sándor Színház művészeire építve.

    A karnevál csúcspontját idén is a jelmezes fáklyás felvonulás adja majd, amelybe a tavalyi tapasztalatok alapján ezer körüli jelmezes kapcsolódik be.

MTI 2013. június 21., péntek 13:54

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
     
Menü
     
 
 
BLOG
Friss bejegyzések
2016.04.13. 21:20
2016.04.13. 21:11
2016.01.15. 21:14
2015.10.28. 21:16
2015.10.20. 16:10
Friss hozzászólások
     
Érdekességek, cikkek

Pompeji utolsó órái I.

Pompeji utolsó órái II.

     
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
     
Látogatók száma
Indulás: 2008-07-03
     
Video
     

PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT