Ókori Római Birodalom
Ókori Római Birodalom
Róma bemutatása
     
Hadsereg
     
Ütközetek
     
Életrajzok
     
Róma háborúi
     
Pannonia
     
Linkek
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
BLOG

A világtörténelem legendás hadseregei

2013.05.12. 23:08

Az elmúlt évszázadokban nemcsak a hadvezérek, hanem a haderők is legendává váltak. Sorozatunk első részében az ókori hadseregek közül választottunk ki tízet – szokásainkhoz híven, szubjektív indokok szerint.

Az elveszett perzsa sereg

 

Igazi meglepetés érte azokat a régészeket, akik 1986-ban kezdték meg a munkát Egyiptom nyugati részén, Bahrin környékén, a sivatagban. A területen dolgozva a munkások egy félig eltemetett cserépedényt és emberi maradványokat fedeztek fel. Az expedíció két, olasz származású vezető archeológusa a helyszínt részletesen átvizsgálva jött rá arra, hogy a terület évszázadokkal ezelőtt természetes búvóhely lehetett: az ottani sziklák 35 méter hosszan nyújthattak kiváló védelmet a sivatagban, akár homokviharban is. A további vizsgálatok során ókori fegyvereket, ezüst karkötőket, fülbevalót és nyakláncot is találtak, amelyekről kiderült, hogy Perzsiából, Kr. e. 525-ből származnak, vagyis abból a korból, amikor eltűnt II. Kambüszész perzsa uralkodó ötvenezer katonából álló hadserege. Ez volt az első bizonyíték arra, hogy a görög történetíró, Hérodotosz, igazat mondhatott, amikor arról számolt be, hogy Thébából útnak induló, a Siva oázis, illetve a perzsa uralkodót Egyiptom élén el nem fogadó papok ellen támadó perzsa sereg egy hatalmas homokvihar áldozata lett. A szakemberek szerint a későbbi korok kincsvadászai azért nem találhatták meg az elveszett katonákat, mert a hadsereg nem a karavánút mentén haladt, hanem mintegy 100 kilométerre letért arról. A rájuk tört homokvihar elől egyeseknek sikerült elbújniuk, a sereg többsége azonban szétszóródott a sivatagban – maradványaik ma a környező domboknál öt méter mélyen, a homok alá temetve nyugodhatnak.

 

A legionáriusok leszármazottai?

Római ősöktől származónak vallja magát az észak-kínai Góbi-sivatag szélén található Licsien város lakóinak nagy része. A legendát évtizedek óta vizsgálják a kutatók, s úgy tűnik, nem véletlen, hogy a városiak nagy része szőke, zöld szemű és nagy orrú… A tudósok úgy vélik, a helyiek Marcus Crassus elveszett légiósainak leszármazottai. Az 1950-es években elterjedt teória szerint, Licsient a kínaiak és hunok Kr. e. 36-ban vívott háborújában foglyul ejtett légiósok építették fel, akik Marcus Crassus Kr.e 53-ban Carrhae-nál vereséget szenvedett egykori seregéből származtak. Ekkor tízezer katona került a parthusok fogságába, akik aztán a mai Üzbegisztán területére vitték foglyaikat. A katonákat később eladták, legtöbbjük a hunok seregébe került, ahol egy újabb vereséget éltek át. A kínai évkönyvek az ütközetről megörökítették, hogy 150, teknősbéka-alakzatban küzdő katona is fogságba esett, akik minden bizonnyal római legionáriusok lehettek. A katonák később felépítették saját városukat, amelynek neve - Licsien (Liqian) - a kínai átírásban Alexandriának felelt meg. Hogy igaz-e a legenda, azt DNS-vizsgálatokkal szeretnék kideríteni a tudósok. Néhányan azonban azt vallják, hogy ha vannak is a helyieknek római génjeik, az nem igazolja az elveszett hadsereg legendáját. Szerintük ugyanis a Római Birodalom hatalmas területre terjedt ki, és sok katona juthatott el zsoldosként kelet felé.

A rejtélyes kilencedik légió

Ha már a légiósokról volt szó, akkor álljon itt egy újabb történet, a kilencedik légió legendája. A légiót Kr. e. 65-ben alapították, katonái előbb Hispániában és Galliában küzdöttek, majd Kr. u. 43-ban részt vettek a Claudius által vezetett britanniai expedícióban is. Segítettek fenntartani a rendet a szigeten, mígnem 61-ben Boudicca lázadása során súlyos veszteségeket szenvedtek el. 117 körül aztán eltűntek a krónikákból: egyesek szerint a piktek ellen kivezérelt hadsereget egész egyszerűen lemészárolták. A történészek azonban egy jóval kézenfekvőbb megoldást sejtetnek, miszerint a légiót átvezényelték a Rajna-völgybe, ahol aztán beolvasztották őket a helyőrségekbe. A korábbinál jóval hétköznapibb feladatokat kaptak, és ezzel eltűntek a (had)történelem homályában.

 A thébai Szent Sereg

A Kr. e. 4. században Théba profi hadsereggel rendelkezett, amely méltó szövetségese, később ellensége volt a spártaiaknak. A hadsereg különleges alakulata egy 300 főből álló csapat volt, amelyet egy Gorgidász nevű katonai vezető álmodott meg. A Szent Csapatnak, avagy Szent Seregnek hívott egység tagjai kizárólag homoszexuális párok lehettek, akiket a klasszikus fegyverbarátságon kívül roppant mély érzelmi kötelékek is összefűztek. A sereg létrehozásának elméleti alapját az a vélekedés adta, hogy az egymáshoz szerelemmel is kötődő harcosok hatékonyabbak lesznek a harcmezőn, ráadásul a távoli család utáni vágyakozás sem fogja beárnyékolni hadi cselekedeteiket. Egy-egy katonapár az idősebb heniokhoioszból – azaz harci szekeresből –, illetve a fiatalabb parabataioszból – vagyis bajtársból – állt.

 Praetorianusok

Praetorianus – így nevezték az ókori Rómában a császári testőrséget. Ők voltak a cohors praetoria katonái; Publius Cornelius Scipio Africanus eredetileg ugyanezen a néven saját testőrséget válogatott ki a lovagrendűek közül. Ezután cohors praetoria néven fordulnak elő mindazok, akik a vezér közvetlen környezetéhez tartoztak. Augustus császár megtartotta az elnevezést és cohortes praetoriae néven kilenc, egyenként ezer embert számláló csapatot szervezett Itália belső nyugalmának biztosítására. Közülük három cohors mindig Rómában volt, polgároknál elszállásolva, a többiek Itália külső városaiban. Kiváltságos alakulat volt, a szolgálati idő is „csak” 16 év volt, míg a legionáriusok 20 évre kötelezték el magukat. A praetorianusok már a Julius–Claudius-dinasztia kora óta minden palotaforradalomban részt vettek, és a későbbi korokban is rendszeresek voltak a zendülések. I. Justinianus bizánci császár megelégelve ezt, a praetorianus gárdát feloszlatta és táborukat leromboltatta.

Tízezrek

A tízezres, főleg görögökből álló zsoldossereg volt Kr. e. 401 és Kr. e. 399 között, akiket Kürosz fogadott fel, hogy más egységekkel együtt megküzdjenek a trónért bátyjával, II. Artaxerxész perzsa nagykirállyal. A híres történetíró, Xenophón, katonaként a tízezrek egyik vezetője volt, ő írta meg a hadjárat történetét. Eszerint Kürosz a kunaxai csatában csapott össze Artaxerxésszel. A görögök győztek, de Kürosz elesett. Az ellenséges terület mélyén, Mezopotámia szívében, vezető nélkül maradt görög zsoldosok ekkor új parancsnokot választottak Xenophón személyében. Ezt követően csak kemény küzdelmek árán, Armenián és Anatólián keresztül, majd a Fekete-tenger partja mentén, végül hajóra szállva értek haza, Görögországba.

Nyugati gótok

Rettegték nevüket, a keleti- és a Nyugatrómai birodalom sorsára is nagy befolyást gyakoroltak. Listánkból kicsit ugyan kilógnak, hiszen nem egy hadsereg, hanem egy egész nép vált legendássá: ők a nyugati gótok, vagy más néven vizigótok. Kr. u 355-ben nagy inváziót indítottak Észak-Itália ellen, de II. Constantius hadvezére, Arintheus, visszaverte a támadást. 378-ban viszont legyőzték Valens császárt és akkora pusztítást vittek végbe, hogy „csak az eget s földet hagyták meg.” Később is még számtalan alkalommal törtek borsot a Nyugat- és a Keletrómai Birodalom orra alá. A nyugati gótoknál a király a legfőbb hadvezér volt és az összes hivatalt ő töltötte be.

Halhatatlanok

A Halhatatlanok gárdája az óperzsa hadseregben létező elit egység elnevezése. Onnan nyerte nevét, hogy az elesettek helyébe azonnal megfelelő számú embert soroztak közéjük, így létszámuk változatlan maradt. E fanatikus elit alakulat katonái csak perzsa és méd születésű ifjakból kerülhettek ki. Fegyverzetük: íj és rövid vaslándzsa, tőr és rövid – oroszlánfejekkel díszített markolatú – kard. Fémpikkelyekből álló páncélt viseltek, és könnyű – kevés védelmet nyújtó – bőrpajzzsal védekeztek. Kizárólag ők hordhattak olyan lándzsát, amit arany alma díszített, egyik nevüket – melorophoi (almaviselő) – is innen kapták.

A kínai agyaghadsereg

Listánk kakukktojásának számít az első kínai császár, Qin Shi Huangdi (Csin Si Huang-ti) sírhelyét védő - lovakból, kocsikból és zenészekből álló - legendás agyaghadsereg. Az ókori Xian (Hszien) város közelében, Lishan (Lisan) hegységben található szobrokat 1974 márciusában, kútásás közben, mintegy négyméteres mélységben, helyi földművesek fedezték fel. Az agyagkatonák magassága 184-197 centiméter közötti, a tudósok szerint attól függ, hogy milyen szerepet töltöttek be a hadseregben. A legmagasabbak természetesen a tábornokokat ábrázoló szobrok... Az alakok között a katonák mellett parasztok, lovak, hivatalnokok, akrobaták, lányszobrok, erőművészek és zenészek is vannak. A kutatók úgy vélik, hogy a három nagy egységre tagolódó árok- és gödörrendszerben körülbelül nyolcezer katona, 130 harci szekér, 520 ló, illetve 150 lovas található – többségük még mindig a föld alatt van betemetve.

A spártai „300-ak”

Az ókor kétségkívül leglegendásabb hadserege az I. Leónidasz spártai király vezette, alig háromszáz katonából álló egység, amely Kr. e. 480-ban hatalmas és véres küzdelemben tartotta fel a Perzsa Birodalom hadseregét a Thermopülai-szorosnál. A történelmi források szerint a király azért ilyen kis csapattal indult el, mert a spártai vallás előírásai az évnek ebben a szakában nem engedték meg a hadba indulást. Leónidasz a halálba indult, nemcsak az óriási túlerő miatt, hanem azért, mert egy jós azt jövendölte: Spárta csak egy Héraklész véréből származó király halála árán menekülhet meg. Számos történet szól Leónidasz és csapata bátorságáról, ami tovább öregbítette a spártaiak katonai hírnevét az ókori világban.

Forrás: http://www.honvedelem.hu/cikk/37986_a_vilagtortenelem_legendas_hadseregei_1resz?fb_action_ids=564984083546394%2C564949013549901&fb_action_types=og.likes&fb_source=other_multiline&action_object_map={%22564984083546394%22%3A450094445081055%2C%22564949013549901%22%3A423796707701300}&action_type_map={%22564984083546394%22%3A%22og.likes%22%2C%22564949013549901%22%3A%22og.likes%22}&action_ref_map=[]

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
     
Menü
     
 
 
BLOG
Friss bejegyzések
2016.04.13. 21:20
2016.04.13. 21:11
2016.01.15. 21:14
2015.10.28. 21:16
2015.10.20. 16:10
Friss hozzászólások
     
Érdekességek, cikkek

Pompeji utolsó órái I.

Pompeji utolsó órái II.

     
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
     
Látogatók száma
Indulás: 2008-07-03
     
Video
     

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!