Római tavaszünnep az Aquincumban
2013.05.06. 23:04
Budapest, 2013. május 6., hétfő (MTI) - Az ókori Róma életéből kaphatnak ízelítőt az Aquincumi Múzeumba látogatók szombaton és vasárnap, ahol egyebek mellett kézműves műhelyekkel, költőversennyel, gladiátor- és fegyverbemutatókkal idézik meg a római kor egyik legkedveltebb ünnepét, a Floraliát.
Az Aquincum Baráti Kör és az Aquincumi Múzeum szervezésében 24. alkalommal megvalósuló rendezvényen a fiatal virágkötők római ihletésű kompozícióikkal díszítik fel a múzeumot és a romterületet, római katonák, gladiátorok, kelta harcosok bemutatóit láthatja a közönség, valamint az ókori életre jellemző pillanatképeket, vásári hangulatot, rabszolgapiacot mutatnak be hagyományőrző csoportok - olvasható a szervezők közleményében.
A látogatók kipróbálhatják a hódító légiók fegyvereit, a kort megidéző ékszert, sarut, kerámiaedényeket és érmet készíthetnek, de még szőni is megtanulhatnak. Sor kerül a légiók felvonulására, bemutatják a különböző ókori mesterségeket, a kisebbek pedig római gyermek- és ügyességi játékokban próbálhatják ki tudásukat.
Szombaton a Baltazár színház Baltazaricum című előadása lesz látható, vasárnap pedig a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium diákjai Plautus A bögre című művét adják elő. A vasárnapi programot a XVI. Aquincumi Költőverseny is színesíti.
A Floralia ünnep az Urbitális Majális programsorozat részeként valósul meg.
MTI 2013. május 6., hétfő 15:57