2013.04.19. 00:09, -Molnár Attila-
MA: Üdvözöllek, vagy hogy korszakon belül maradjunk, Salve! Először is szeretném megköszönni, hogy vállaltad az interjút. Mesélnél egy kicsit a csapatotokról? Mi a hivatalos nevetek és milyen történelmi korszakot kívántok megjeleníteni egy-egy rendezvény során?
K. GY. M: Ave! Köszönjük a lehetőséget! Kettős névvel rendelkezünk: a csapat neve, mint légió, az Legio Leonum Valentiniani, aki viszont magát a szervezetünket szeretné megtalálni, annak a Történelmi, Kulturális és Hadtörténeti Hagyományőrzésért Alapítványt kell keresnie. A Római Birodalom 370-es éveit jelöltük meg célként, ezen belül Valeria tartomány (durván a mai Szőny-Dunakanyar-Eszék-Pécs által bezárt terület a Duna jobb partján) római határvédelmi egységeit, a limitanei csapatok egyikét jelenítjük meg. Ezek a csapatok sokszor az „ellenséges” parton is jelen voltak, kikötőerődök őrségeként (ilyen kikötőerőd romjai találhatók például Dunakeszin is). Ezek a csapatok integrálódtak a helyi lakosságba, de közel sem nevezhetők „parasztkatonáknak”. Családot alapítottak, a helyi divatot beépítették felszerelésükbe, de kiképzésük nem volt rosszabb, mint a provinciák belsejében állomásozó, nagyobb létszámú comitatenses egységeknek. A limitanei csapatok szerepe rendkívül fontos volt a késő római védelmi stratégiában: a kis létszámú, portyázó ellenségekkel szemben nyújtottak egy első védelmi vonalat.
Mi a csapat nevének a története, jelentése, illetve mikor kezdtétek a hagyományőrzést?
- A légió neve I. Valentinianus császárra utal, aki 364 és 375 között komoly kapcsolatokat ápolt Pannoniával (pontosabban a dunamenti Valeria provinciával). Uralkodása alatt nagy hangsúlyt fektetett az agresszív erődépítésre a limes és a ripa (folyami határ) mentén. A csapatunk Gödön és Dunakeszin állomásozik, a környéken több, Valentinianushoz köthető emlék található, illetve Göd határában ásták ki azt a bizonyos erődöt, melynek építése egy háborút robbantott ki a kvád-szarmata törzsek és Róma között és közvetve Valentinianus halálához vezetett.
Mikor alapult meg hivatalosan a csapat? Köthető-e ez valamilyen konkrét időponthoz, eseményhez?
- Ellentétek által megtépázott baráti körünkben 2010 őszén merült fel, hogy a római hagyományőrzés felé kellene fordulnunk és 2011 februárjában kezdtünk el az említett korszakkal foglalkozni, illetve bejegyeztetni az alapítványt. Első fellépésünk az aquincumi Floralia fesztivál volt. Elindulásunkban hatalmas segítséget kaptunk Németh Miklóstól és a Norde Gardtól, Kiss Gábortól és a Legio Brigetiotól, illetve Bíró Gábortól és a Csallóközi Lovasíjászoktól.
Van konkrét központja az egyesületnek, esetleg kötődtök kifejezetten valamelyik tájegységhez?
- A Dunakanyar-beli Göd és Dunakeszi köré épülünk és eme terület helytörténeti vonatkozásait tudatosan próbáljuk kihasználni.
Milyen idős a csapatotok, a tagok átlagéletkora körülbelül mennyi? Az élet mely területéről származtok?
- 23 év az átlagéletkorunk, 19 és 32 éves szélsőértékekkel. A csapat kis többsége végzős gimnazista, avagy felsőoktatásbeli diák, köztük van élelmiszermérnök, villamosmérnök és politológus-hallgató, a dolgozó emberek között pedig találhatunk háziorvost is akár, akinek tudása sok hasznot hajtott már a rendezvényeken.
A hagyományőrzésen belül mi az egyesületetek fő profilja? (viselettörténeti bemutató, harci bemutató stb.)
- Elsődlegesen a katonai hagyományőrzés a profilunk. Ebbe tartozik a harci bemutató, alakizás, csatajelenet és a táborkép, illetve a látogatókkal való foglalkozás a táborunknál.
Milyen gyakran tudtok csapatszinten összegyűlni és mondjuk együtt edzeni és gyakorolni egy-egy fellépésre?
- Újabban egyre gyakrabban, hetente-kéthetente: új parancsszavakat gyakorlunk, új harci technikákkal és fejlesztjük az alakzataink végrehajtását.
A harci bemutatókon előre megírt koreográfia szerint cselekszik a csapat, vagy inkább a szabadvívás a jellemző?
- Csatajelenetekben a makroszintű csapatmozgások vannak lefixálva általában. Lehet koreográfia nélkül is csatát rendezni, de kaotikus lesz. Természetesen az ember-ember elleni harcot nem koreografáljuk. Ez a felszerelés párbajra viszont nem alkalmas, ezt nem is erőltetjük.
A felszerelésetek terén mit szeretnétek még elérni? Mik a jövőbeli terveitek ezen a téren?
- Természetesen minden felszereléselemünk számára szeretnénk megszerezni a „replika” jelzést, vagyis a százszázalékos korhűséget és alátámaszthatóságot. Nem mintha most rettentő távol állnánk a korhűségtől, apró igazítások szükségesek ehhez, amik sokszor viszont az elem egészének újratervezését és -gyártását vonja magával.
Szerintetek mi okozza ma Magyarországon a legnagyobb nehézséget egy hagyományőrző csapatnak?
- Részben természetesen a jól ismert hívószó, a pénzhiány. Ebben a műfajban egy akkora csapat, mint mi, két-három millió forinttal csodát tudna tenni. A másik nagy hátrány a „civilek” apátiája. Célunkként tűztük ki az emberek oktatását a történelem és Róma szeretetére, de hatalmas akadályokba ütközünk, bár jól haladunk, úgy érzem.
Milyen hazai és/vagy külföldi eseményeken jelenik meg rendszeresen a csapat?
- Fellépünk rendszeresen a Floralián, Múzeumok Éjszakáján és a Savaria Karneválon. Az előbb említett rendezvényeken jelenünk meg, illetve idén júniusban, Franciaországban veszünk részt a marle-i Living History Festivalon, továbbá még általunk sem ismert, kisebb fellépésekre számítunk.
Milyen jövőbeli terveitek vannak csapatszinten?
- Szeretnénk a külföldi megjelenéseket állandóvá tenni és tevékenyen részt venni az itthoni közösség fejlesztésében.
Ha valaki ma felkeresne titeket, hogy el akar kezdeni foglalkozni a hagyományőrzéssel és mondjuk pont azt szeretné csinálni, amit ti, mit tanácsolnátok neki?
- Alázatosan keressék a tapasztaltabbak segítségét és tanácsát. Könnyebb előre kitaposott útról indulva magasabbra fejlődni.
Köszönöm szépen, hogy időt szakítottál ránk, minden jót valamint további sikeres munkát szeretnék kívánni Nektek a Hadszemle nevében.
Vale optime!
- Valete!
Forrás: http://hadszemle.com/legio_leonum_interju/