Ókori Római Birodalom
Ókori Római Birodalom
Róma bemutatása
     
Hadsereg
     
Ütközetek
     
Életrajzok
     
Róma háborúi
     
Pannonia
     
Linkek
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
BLOG

Megmentett örökség - régészeti kiállítás a Nemzeti Múzeumban

2012.10.04. 21:48

    Budapest, 2012. október 4., csütörtök (MTI) - Griffet ábrázoló szkíta pecsétet és római császárszobrok lábának töredékeit is megtekinthetik az érdeklődők a Megmentett örökség - Kincsek Európa szívéből című régészeti kiállításon, amelyen több mint 150 leletet és leletegyüttest mutatnak be csütörtöktől a hónap végéig a Nemzeti Múzeumban.

    A tárlat egy részét a Parlamentben májusban már láthatta a közönség. A Nemzeti Múzeum kiállítását kibővítették a Nemzeti Örökségvédelmi Központ ásatási eredményeit, valamint az Antik világ peremén című kelta és szkíta műkincseket bemutató anyaggal. Nyolcezer év történelméről kapnak áttekintést az érdeklődők a Kárpát-medence korai betelepülésétől a középkor végéig - mondta az MTI-nek a Lassányi Gábor, a Magyar Régészeti Szövetség (MRSZ) elnöke, a kiállítás kurátora a csütörtöki sajtótájékoztatón.
    Az M6-os autópálya építésekor tárták fel a bátaszéki római kori útállomás romjait, amelyek között különböző használati tárgyakat, például sarkantyút, lándzsát és császárszobrot is találtak. Az épület falmaradványain pedig játéktábla és különböző állatok, például tyúkok lábnyomai láthatók. Az útállomást katonai és polgári közigazgatás felügyelte és szabvány szerint épült. Szálláshelyül szolgált, fürdő is tartozott hozzá, a kocsi alkatrészmaradványok pedig arra utalnak, hogy szerelőműhelyt is működtettek, és az utazók fáradt lovaikat is ki tudták ott cserélni.
    Az M3-as autópálya építéskor találtak rá a Kr.u. 3. századból való körárkos szarmata temetőre. Az épen maradt sírokban különböző ékszereket, gyöngyöket és fibulákat találtak.
    Különlegesnek számít a 11-12. századi fazekasmesterség ritka lelete, egy rostélyos edényégető kemence, és ugyancsak érdekességek a jó állapotban megmaradt nagykállói avar kori veremházak is. Nagykálló mellett vászonba tekert ezüst érméket tártak fel, és megőrződtek a 800 éves szövet darabkái is.
     Új, önálló vitrint kapott annak a több tízezer régészeti fémleleltnek a java, amelyet a Kaposvári Rendőrség 2001-ben foglalt le. A tolvajok a leletanyagot a műkincspiacon nem tudták eladni, mivel töredékes tárgyakból áll, ruhakapcsoló tűkből és ruhadíszekből - tette hozzá Lassányi Gábor.
    A régészetet aktívan támogató civilek által megtalált és megmentett tárgyakat is bemutatnak, köztük ezüst- és aranypénzeket, kelta kardot, bronzkori fegyvereket és egy római kori bronz szatírszobrot is.
    Lassányi Gábor arról is beszélt, hogy a Megmentett örökség - Kincsek Európa szívéből című kiállítás egy hónapig látogatható és 2013 elejéig végigjárja az országot Szegeden, Szombathelyen, Kecskeméten, Szekszárdon és Pécsett is kiállítják.

MTI 2012. október 4., csütörtök 16:16

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
     
Menü
     
 
 
BLOG
Friss bejegyzések
2016.04.13. 21:20
2016.04.13. 21:11
2016.01.15. 21:14
2015.10.28. 21:16
2015.10.20. 16:10
Friss hozzászólások
     
Érdekességek, cikkek

Pompeji utolsó órái I.

Pompeji utolsó órái II.

     
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
     
Látogatók száma
Indulás: 2008-07-03
     
Video
     

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon